Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Minden ötödik percben meghalt egy keresztény

Százötezer keresztény halt meg 2012-ben vallása miatt.

Hite miatt minden ötödik percben meghalt egy keresztény 2012-ben - közölte a Vatikáni Rádió.

"2012-ben hite miatt 105 ezer keresztényt öltek meg. A világnak vannak országai, ahol misére vagy katekizmusra járni is életveszélyes. A legveszélyesebb térségek az iszlám fundamentalizmus országai, Nigéria, Szomália, Mali, Pakisztán és Egyiptom bizonyos vidékei. Továbbá a kommunista diktatúrák, élükön Észak-Koreával és az etnikai nacionalizmus uralta államok, ahol a nem az államvallást gyakorlók a nemzet ellenségeinek számítanak, mint az indiai Oriszában" - nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Massimo Introvigne, a vallásszabadságot vizsgáló olasz megfigyelőközpont koordinátora, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője.

Adatait a David Barett amerikai vallásszociológus által alapított kutatóközpont tanulmányaira alapozta.

Introvigne hozzátette, hogy a 105 ezer áldozatból nem mindegyik halt mártírhalált, vagyis hitéért nem önként vállalta élete feláldozását, "de mindegyikük vallása miatt veszítette életét".

"Van, ahol a keresztényeket fizikailag semmisítik meg, máshol az intolerancia, a jogi vagy a kulturális diszkrimináció célpontjai" - mondta.

Az utolsó áldozat szerdán a pakisztáni Beludzsisztánban halt meg. Egy fiatal keresztény lányt otthonában lőttek le a kutatóközpont adatai szerint.
"Az eset körülményei tisztázásra várnak, de Pakisztán, a szélsőséges iszlamisták fokozatos erősödésével párhuzamosan egyre veszélyesebb a nők számára, főleg ha keresztények is" - nyilatkozta a csütörtöki olasz sajtónak Riccardo Cervellera atya, az Asia News katolikus hírügynökség igazgatója.

Cervellera emlékeztetett, hogy az utóbbi napokban Pakisztánban egy keresztényt élve megégettek a Korán feltételezett meggyalázása miatt, és lemészárolták egy gyermekbénulás elleni oltási kampány aktivistáit.

Olvasóink írták

  • 1. queenmargareth1 2012. december 27. 10:57
    „na, ez úgy kamu, ahogy van...ilyet nem lehet kiszámolni.
    Lehet, hogy megkeresztelték, vagy csak épp nem muzulmán volt és akkor máris keresztény valaki???
    Mellesleg a hit miatt mennyi volt a haláleset katolikusok?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meggyilkolták az észak-oszétiai mufti helyettesét

Ibrahim Dudarovot öt lövéssel agyonlőtték a Vlagyikavkazba vezető úton - közölte felettese,… Tovább olvasom