Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Moszkvai terrortámadás: magyar állampolgárságú áldozat is van

Oroszország - Magyar állampolgárságú áldozata is van a moszkvai Domogyedovo repülőtéren hétfőn elkövetett öngyilkos merényletnek Kirill Bodrashov személyében.

Az 1972-ben született Bodrashov - aki brit állampolgár is -, orosz diplomaták gyerekeként és később, összesen több mint tíz évet élt Magyarországon, ott végezte a Közgazdaság-tudományi Egyetemet, és ott kezdett dolgozni is: mintegy öt évet töltött a pénzügyi-befektetési szektorban.

Ezt követően Londonban vállalt állást, legutóbb a Co-Head, Emerging Markets New Millennium Group elnevezésű vállalatnál dolgozott, s onnan járt néha Moszkvába, de Budapestre is.

Ellentmondásos adatok

A moszkvai Domogyedovo repülőtéren hétfő délután elkövetett öngyilkos merénylet áldozatairól kedd reggel is eltérő adatokat közöltek az orosz hatóságok: biztosnak annyi látszik, hogy a halálos áldozatok száma 35.

Hivatalos közlés szerint a halálos áldozatok között 12 külföldit azonosítottak kedd reggelig: egy-egy brit, német, olasz, francia, szlovák és szerb állampolgárt, három tádzsikot, két moldovait, valamint egy üzbéget, de további 57 személy állampolgársága még nem világos.

A halálos áldozatok között van az alig 29 éves Anna Jablonszkaja drámaíró, polgári nevén Masutyina, aki a Filmművészet (Iszkussztvo Kino) című folyóirat díjának átvételére érkezett Moszkvába.

A sérültek száma a különböző főhatóságok eltérő adatai szerint 130-180, a kórházba szállítottaké 68-110 között van.

Az egészségügyi minisztérium szerint az összesen 110 kórházban kezelt sérült közül kedden reggel életveszélyes állapotban 4, súlyos állapotban 39 ember volt.

Ellentmondásosak a szemtanúk vallomásai is: egyikük például elmondta: látta, amint egy földig érő fekete lepelbe burkolt asszony kezében lévő csomag felrobban. A videokamerák tanúsága szerint azonban férfi volt az elkövető.

Értesülések szerint a titkosszolgálatoknak volt információjuk egy készülő merényletről, s a lapokból az derül ki, hogy a szélsőségesek ellen a nyilvánosságra hozott küzdelmen kívül kiterjedt titkos háború folyik. A szolgálatok tudtak arról, hogy merénylet készül, de úgy tudták, az elkövető egy sahidka - öngyilkos merénylő nő - lesz, valójában azonban egy férfi volt a tettes. Az Interfax hírügynökség meg nem nevezett forrásai szerint a megelőzés egyik fő eszköze a potenciális sahidkák - harcban elesett szélsőségesek feleségei, rokonai - megfigyelése, mert Moszkvában eddig szinte minden ilyen terrorakció elkövetője nő volt.

A Komszomolszkaja Pravda című lap úgy tudja, hogy már január 4-én őrizetbe vettek Volgográdban egy Zejnat Szujunova nevű nőt azzal a gyanúval, hogy moszkvai robbantásra készül. Később Moszkvában robbanás történt egy lakópark egyik bérbe adott házában, s ennek senki nem tulajdonított jelentőséget, csak a titkosszolgálatok keresték meg a bérlőket. Pokolgép robbant fel, robbanóereje megfelelt a Domogyedovón felrobbantnak, egy bérlő - egy nő - életét vesztette. Mint utóbb kiderült, szoros kapcsolatban állt Szujunovával, és az adatok szerint ők ketten szilveszterkor akartak merényletet elkövetni. A felrobbant ház másik két bérlője, két férfi soha többet nem jelent meg a helyszínen. Mindazonáltal egyiküket megtalálták és őrizetbe vették- írta a lap.

Ravil Gajnutdin, az Oroszországi Muftik Tanácsának elnöke részvétéről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, elítélte a merényletet, és a Korán vonatkozó részét idézve hangsúlyozta: aki szándékosan más halálát okozza, az a tüzes gyehennára kerül. A potenciális öngyilkos merénylőket ugyanis a halál utáni paradicsomi élettel bíztatják.

Korábban írtuk:

Robbanás történt hétfőn délután a moszkvai Domogyedovo repülőtér nemzetközi érkezési termináljának fogadó csarnokában, ahol az érkező utasokat várják. A repülőtér szóvivője szerint a halottak száma 35, mintegy 150 ember megsérült, közülük 20 állapota súlyos, életveszélyes.

Kórházba 58 embert szállítottak, a legtöbb sérültet a helyszínen elsősegélyben részesítették. A sebesülteket kilenc moszkvai kórház fogadja, de Moszkva környéki kórházak is felkészültek minden eshetőségre.
Az ügyészség terrorcselekmény gyanújával indított nyomozást.

A terrorista akciót feltehetően öngyilkos merénylő követte el, a pokolgép robbanóereje 5–7 kilogramm trotilnak felelt meg.

Domogyedovo repülőtér várócsarnoka. A moszkvai nemzetközi légi kikötő érkezési termináljának csomagkiadó részlegében robbanás történt. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilinckij
Domogyedovo repülőtér várócsarnoka. A moszkvai nemzetközi légi kikötő érkezési termináljának csomagkiadó részlegében robbanás történt. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilinckij

A robbanás moszkvai idő szerint fél öt tájban (közép-európai idő szerint fél három körül) történt. A repülőtéri kijelző szerint 13 órától a robbanás időpontjáig Kairóból, Tokióból, Düsseldorfból, Londonból és Ho Si Minh-városból érkeztek gépek.

A repülőtéren 56 mentőautó és reanimációs kocsi személyzete, valamint a rendkívüli helyzetek minisztériumának két mentőosztaga dolgozott a kora esti órákban.

Kisbuszok konvoja hajt ki a moszkvai Domogyedovo repülőtér elől. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilinckij
Kisbuszok konvoja hajt ki a moszkvai Domogyedovo repülőtér elől.  A moszkvai nemzetközi légi kikötő érkezési termináljának csomagkiadó részlegében robbanás történt. Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilinckij

A helyszínre sietett a legfőbb ügyész helyettese és a moszkvai közlekedési ügyész, a történtekről tájékoztatták Vlagyimir Putyin miniszterelnököt.

Dmitrij Medvegyev elnök ugyancsak terrorcselekménynek minősítette a történteket azon a sürgősen összehívott értekezleten, amelyet a legfőbb ügyész, a nyomozati bizottság vezetője és a közlekedési miniszter bevonásával tartott. Medvegyev úgy vélte, a robbanás arról tanúskodik, hogy nem minden biztonsági előírást tartanak be megfelelően. Elrendelte, hogy rendkívüli intézkedéseket léptessenek életbe, s ennek megfelelő legyen az éberség minden repülőtéren és közlekedési csomóponton.
Az államfő a történtek miatt elhalasztotta davosi útját, ahol a nemzetközi gazdasági fórumon készült részt venni.

Domogyedovón, valamint a rendkívüli helyzetek minisztériumában számos telefonvonalat létesítettek, amelyen érdeklődni lehet a hozzátartozók iránt, s külön vonalakon pszichológusok állnak a rászorulók rendelkezésére. Számos pszichológus tartózkodik a domogyedovói repülőtéren.
A robbanás miatt a repülőtér rövid ideig nem fogadott nemzetközi járatokat, később azonban újra fogadott és indított gépeket. Az átirányított repülőgépek a két másik nagy moszkvai repülőtéren, Seremetyevón és Vnukovón szálltak le, mindkettőn megerősítették a biztonsági intézkedéseket.

A budapesti járatok, amelyek egy időben Domogyedovóra, Moszkva legkorszerűbb repülőterére érkeztek, már több hónapja újra Seremetyevón szállnak le.

Hírek szerint a repülőtéren átmenetileg kikapcsolták a világítást és zavarják a mobiltelefonok működését, nem kizárt azonban, hogy csupán túlterhelt a hálózat.

A repülőtér honlapjai az interneten egyelőre nem érhetők el, nyilván a nagy érdeklődés miatt. A domogyedovói repülőteret korszerűsítő és üzemeltető Eastline Group honlapjára felkerült hír szerint a robbanás a korábbi közlésekkel ellentétben nem a csomagkiadóban történt, hanem abban a központi csarnokban, ahol az érkezőkre várnak az emberek, ahová bárki szabadon bemehet, s ahol mindig nagy a tömeg.

A hatóságok szemtanúk segítségét kérték munkájukhoz, jelenleg három férfit keresnek.

A Vesztyi 24 televízió a twitterről levett videókat mutatott, amelyeket a helyszínen lévő civilek mobiltelefonnal készítettek. Ezeken a füsttel elborított csarnok látható, az emberek a füst miatt eltakarják az arcukat, és az illetékesek a vészkijáratokhoz kísérik őket.

Domogyedovo Európa 20 legnagyobb repülőterének egyike, Moszkva legnagyobb repülőtere, a főváros légi forgalmának közel a felét bonyolítja le. Tavaly 22 millió utast indítottak útnak és fogadtak.
Moszkvában a rendőrség megerősített létszámmal ellenőrzi a metróállomásokat és az egyéb helyeket, ahol sok ember fordul meg.

Mint minden rendkívüli esemény alkalmával, a taxisok ezúttal is visszaélnek a helyzetükkel: a szokásos mintegy 14 ezer forintnak megfelelő összeg helyett most 140 ezer forintot kérnek a belvárosba irányuló fuvarért.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. keiner 2011. január 25. 20:04
    „24. deszkás, olvastam, de amit idésztem ez mindig fog maradni és nincs köze a kettös állampolgársághoz. Ezt lassan elfeléjtik a soksok kavarodás miatt.
    IVy nem értette, hogy lehet orosz szülöknek gyereke magyar. (21. hozzászólás IVY )
    Azért idésztem ezt.”
  • 24. deszkás 2011. január 25. 19:01
    „KEINER! A 23as hsz-ed felsorolását el kell felejteni.Lehet hogy él még a törvény de itt már másról van szó.(szavazati jog,eü kártya amit nem mondanak MÉG...)”
  • 23. keiner 2011. január 25. 17:25
    „"Honosítással"

    Ezt öt feltételhez köti az Áptv.:

    * nyolc éven keresztül folyamatosan Magyarországon kell lakni (kiskorú tekintetében ettől el lehet térni, ha az állampolgárságot a szülővel együtt kérei, illetve azt a szülő már megszerezte),
    * büntetlen előélethez (a kérelmező büntetőeljárás alatt sem állhat),
    * magyarországi megélhetés és lakóhely biztosítottságához,
    * igazolja, hogy magyar nyelven alkotmányos alapismeretekből eredményes vizsgát tett, vagy azt, hogy ez alól a kötelezettség alól a törvény szerint mentesül,
    * a Magyar Köztársaság érdekeit nem sérti."
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_%C3%A1llampolg%C3%A1rs%C3%A1g”
  • 22. keiner 2011. január 25. 17:22
    „21. IVY 2011.01.25. 16:55, el vagy tévedtve, állampolgarságot is kérni tud mindenki, aki több éven át lakik egy államban. Több mint 10 év lakott MOn és egyetemre is járt, szóval jógoson magyar állampolgar.”
  • 21. IVY 2011. január 25. 16:55
    „Orosz diplomata szülőpár gyermeke. Magyar állampolgár. (törve talán beszélte a nyelvet?)
    Manapság már csak az lehet magyar állampolgár, aki igazolni tudja magyar felmenőit és érte anyanyelvünket.”
  • 20. KolompárRómeó 2011. január 25. 16:43
    „Ki a mínusz 22 állampolgár? (35-ből 57)”
  • 19. keiner 2011. január 25. 15:57
    „17. mazsolaszolo, a probléma, hogy ezzek a nöket sokszor kényszerítenek. Talán azért volt ott férfi is.
    Ha én ilyen nö lenném és kényszer alatt kell csinálni, ügyelném ra, hogy azt is vinném, aki ellenörsz.
    Láttam már dokumentació, ahol beszéltek a nök.
    Ez középkór, akkor kényszerítettek a nöket meghalni mikor férjük meghalt.

    Miért nem lehet egymás mellett normálison élni?

    Olvastam, te is gyászol, részvétem neked is.”
  • 18. mazsolaszolo 2011. január 25. 14:44
    „off: SzMgabi: sajnálom, ami a fiaddal történt. Nagyon átérzem, hogy mennyire nehéz: én is gyászolok, már jó ideje. :(”
  • 17. mazsolaszolo 2011. január 25. 14:39
    „9: köszönöm. Igazad van; én is éppen most olvastam a helyi újságban, azt mondják, férfi volt, és pontosan az a meglepő, mert nőre számítottak. Eddig ilyen tettet szinte kizárólag csak nők követtek el, és zömmel azok, akik akiknek a családtagjait megölték. Pontosabban: a Nagy Orosz Medve ölelő karjai közül nem menekülhettek.

    Durva, mert van egy német is és vannak más külföldiek is. :( És ott van az a fiatal (orosz?) nő, aki egy rohadt díj miatt halt meg, tehetséges drámaírónak indult. Mindegyik áldozatért kár. Iszonyú ez az egész. :( :(
    És már megint emberi mulasztás: úgy látszik, a régi jó KGB-ből nem mardat semmi. Voltak előzmények, tán fülesek is, hogy mi készül, de senki sem vette komolyan. És itt az eredménye. :(”
  • 16. keiner 2011. január 25. 11:38
    „Találgatnak, pontosot nem tud senki. Most mondtak ketten voltak, egy nö és egy férfi.”
  • 15. SzMgabi 2011. január 25. 10:09
    „keiner Köszönöm.”
  • 14. keiner 2011. január 25. 10:05
    „13. Nagyon sajnálom SzMgabi, nincs semmi rosszabb egy szülönek mint mikor meghal a gyerek.
    Bisztos traumátikus volt. :-(
    Ilyenkor pérsze jobban ragaszkodik egy szülö.
    Mégis, bízom benned, jó neveltél gyerekeid, úgy hogy tudjak itélni mit csinálnak. A többit sájnos nem tölünk függ.
    Bízunk benne, hogy sokaig tudjunk kisérni öket.
    :respect:”
  • 13. SzMgabi 2011. január 25. 09:55
    „Kedves keiner!
    Köszönöm a biztató szavaid, és igazad is van. De a rettegés az egész életemet végigkíséri majd.
    Te nem tudhattad azt, hogy én 15 hónapja temettem el, az 25 éves fiamat, aki autóbalesetben halt meg.”
  • 12. keiner 2011. január 25. 09:00
    „11. SzMgabi, megértelek, de ha azt akársz, hogy normális férfi legyen belöle, el kell engedni.
    Nem tudjunk öket mindig megörizni. Ez már azért sem lehet, mert (adjon istenn) mi elöbb halunk meg mint ök, ebbe bízni KELL!
    Vagy megbolondulsz.
    17 évesen engedtem elöször lányomat külföldre, nem elöre terveszett útra, nem szallodába, vagy barátokhoz.
    Történt egy pár forro hélyszet, de most nevetünk rajta.
    Hogy vidámabb legyen a napod:
    voltak egy vikendházban nálatok MOban, bent feléjtettek a kulcsot. Egy ablak az elsö emeleten volt nyitva, lányom felmaszott, le mennt a földszintre kulcsér.
    A vicc most jön.
    Ahélyet, hogy kinyitja az ajtót és ki jön vissza mászott az ablakon keresztül ki.
    :-))) :omg: Gyerekek.”
  • 11. SzMgabi 2011. január 25. 08:49
    „Ezek után, hogy engedjem el a 19 éves fiamat, febr.16-án ????????????????????????????”
  • 10. keiner 2011. január 25. 08:37
    „Német van közte:
    http://www.bild.de/BILD/politik/2011/01/25/moskau-terror-anschlag-ein-deutscher/unter-den-todesopfern.html”
  • 9. keiner 2011. január 25. 07:51
    „7. mazsolaszolo, az arab kinészete az iszlám csecsénekre céloz. Ma reggelt is mondtak megint, férfi, de hírek nincs bizonyított. Álitolag német állampolgar is volt közte, a halott között.
    Utálom terroristákat nagyon. Láttam egyszer szabadság alatt TVban mit tedtek az iskolában, Beszlánban. 300 halott. :-(”
  • 8. EAM 2011. január 25. 00:30
    „Egyszer egy haditudosito, ujsagiro mondta nekem:

    Ha te az ujsagban X-szamu halottrol olvasol, akkor
    azt a szamot szorozd be 4-el, annyi a sulyos sebesült, es
    a halottak szamat beszorzod 5-tel, annyi a könnyebben serült.

    Ha igy ezeket összeadod, akkor latod a tragedia körülbelüli letszamat...”
  • 7. mazsolaszolo 2011. január 24. 21:48
    „6. Az egyik német tv és a Duna is azt mondja, hogy nő volt, akinek a fejét megtalálták. Nem arab, hanem dél-kaukázusi kinézete volt, ezért arra tippelnek a hatóságok, hogy összefüggésben lehet ez az ügy az egy évvel ezelőtti metró-robbantással.
    Szerintem, nagyon beszédes az, hogy éppen a szeretteiket váró emberek között robbantott az öngyilkos merénylő (amellett, hogy irdatlan tömeg volt délutámn fél háromkor) : a csecsenek pl. az orosz megszállás alatt igen sok szerettüket elveszítették... de ez nem jog arra, hogy ártatlan másokon verjék le a saját bajaikat. :(
    Szomorú ez az egész. :(:(”
  • 6. keiner 2011. január 24. 19:20
    „Találtak a férfinek a féjet, aki gyanusított. Arab kinészete van, olyan 30/35 éves.”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szaporodnak a rendőrgyilkosságok Amerikában

Öt nap leforgása alatt 13 rendőr kapott lőtt sebet az Egyesült Államokban, négyen közülük életüket… Tovább olvasom