Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Muszavi: Irán súlyos válságban van

Irán súlyos válságban van - szögezte le pénteki nyilatkozatában Mir Hoszein Muszavi ellenzéki vezető, s követelte a tavaly júniusi, vitatott elnökválasztás nyomán letartóztatott ellenzékiek haladéktalan szabadon bocsátását.
A saját, Kaleme című weblapján közzétett üzenetben Muszavi hangsúlyozta, hogy személyének és az ellenzék másik vezetőjének, Mehdi Karubinak a "letartóztatása vagy meggyikolása" (...) nem fogja elcsitítani az elégedetlenséget az országban. Hozzátette ugyanakkor, hogy ő maga kész meghalni az iráni nép jogaiért.

Muszavi egyúttal a politikai foglyok szabadon bocsátását, a választási törvény megváltoztatását és a sajtószabadság fenntartását követelte.

"Nem félek meghalni a nép követeléseiért (...) Irán súlyos válságban van... A durva támadások (...) felkelést fognak kiváltani (...) a választási törvényt meg kell változtatni (...) a politikai foglyokat szabadon kell bocsátani" - írta.

Az ellenzéki vezető nyilatkozata néhány nappal azután került fel az internetre, hogy az ország legfőbb vezetőjének, Ali Hamenei ajatolláhnak az egyik képviselője isten ellenségeinek nevezte az ellenzék vezetőit, akiknek emiatt halál jár. Az iráni rendőrfőkapitány szerdán arra figyelmeztette Muszavi híveit, hogy a hatóságok nem tűrnek el semmilyen további ellenzéki tüntetést.

Közben a konzervatív iráni vezetés által országszerte államilag szervezett nagygyűléseknek voltak olyan részvevői, akik Muszavi, valamint a másik volt elnökjelölt, a mérsékeltebb reformer Mehdi Karubi kivégzését követelték, az IRNA állami hírügynökség pedig azt jelentette, hogy az ellenzék két vezetője kénytelen volt elmenekülni Teheránból, mivel a választás után szított erőszakért "az emberek a megbüntetésüket követelték".

A kormányellenes tüntetések azután robbantak ki a közép-keleti országban, hogy az ellenzék azt állította: a júniusi választásokon csalással biztosították Mahmúd Ahmadinezsád elnök újraválasztását. Az azóta tartó tiltakozások és megtorlások történetének legsúlyosabb válságába taszították a 30 éve alapított Iráni Iszlám Köztársaságot.

A tüntetések több száz résztvevője mellett az iráni hatóságok eddig legalább húsz ismert reformpárti személyiséget vettek őrizetbe, köztük Muszavi három vezető tanácsadóját, a sógorát, valamint az emigráns Nobel-békedíjas Sirin Ebadi nővérét, Nusin Ebadit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Muszavi kész meghalni az iráni nép jogaiért

Az iráni ellenzék vezetőinek megölése vagy letartóztatása nem fogja elcsitítani az elégedetlenséget… Tovább olvasom