Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Nagy erejű robbanás Bejrútban - sok halott

A libanoni al-Majadín tv-csatorna értesülése szerint autóba rejtett pokolgép robbant.
Nagy erejű robbanás rázta meg csütörtökön Bejrút egyik déli külvárosát, a libanoni síita Hezbollah mozgalom egyik fellegvárát, a detonációnak a helyi sajtó értesülései szerint legalább húsz halálos áldozata volt.

A libanoni al-Majadín tv-csatorna értesülése szerint autóba rejtett pokolgép robbant. Szemtanúk szerint a detonáció után legalább tíz holttest hevert az úttesten, a környéken komoly károk keletkeztek. Egészségügyi dolgozók szerint a sebesültek száma eléri a 120-at, sok ember a környékbeli házakban rekedt a tűz és a falomlások miatt. A televízió lángokban álló épületeket és autókat is mutatott a helyszínről.

A Hezbollah lezárta a robbanás helyszínéhez vezető utcákat.

A merényletet egy videoüzenetben egy eddig ismeretlen iszlamista szervezet, az Áisa Brigádjai vállalta magára, megerősítve, hogy a célpont a Hezbollah volt. (Áisa Mohamed próféta harmadik s egyben a legkedvesebb felesége volt.)

Ugyanebben a síita városnegyedben július elején is történt egy nagy erejű robbantás, amelynek mintegy ötven sebesültje volt. Azt szintén egy eddig gyakorlatilag ismeretlen szervezet, a 313-as Brigád vállalta, amely a Hezbollah szíriai szerepvállalására hivatkozott.

A síita Hezbollahot a szíriai fegyveres ellenzék is "fekete báránynak" tekinti Bassár el-Aszad szír elnök rezsimjének támogatása miatt.

A csütörtöki hírügynökségi kommentárok is azt valószínűsítik, hogy a robbantások okai felekezetközi villongások voltak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erőszak és káosz Egyiptomban, több száz halott

Országszerte legalább 525 ember vesztette életét előző nap Egyiptomban a rendőrség és Mohamed Murszi… Tovább olvasom