Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Nagyszeben polgármestere lesz románia miniszterelnöke?

Klaus Johannis, Nagyszeben német ajkú polgármestere hétfőn megerősítette, hogy vállalja a miniszterelnöki tisztségre szóló jelölést, amelyet Mircea Geoana, a december 6-i romániai elnökválasztás második fordulójában versenyben maradt szociáldemokrata jelölt javasolt.
Geoana a jelenlegi államfő, Traian Basescu kihívója lesz vasárnap, amikor ketten mérkőznek meg az államfői tisztségért. Johannis az elmúlt napokban külföldön tartózkodott, és felmerült az a gyanú, hogy esetleg nem vállalja a felkérést. Johannis ezeket a kételyeket akarta eloszlatni. Közölte, hogy még a hétfői nap folyamán Bukarestbe utazik, ahol Geoanával, valamint az őt támogató Crin Antonescu liberális pártvezérrel is tárgyalásokat folytat.

Az elnökválasztás november 22-i első fordulója után politikai megállapodást írt alá a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), valamint külön a PNL a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ). Mindhárom politikai erő egyetért azzal, hogy Johannis alakítson kormányt a választás után, ha abból Geoana kerül ki győztesként.

Johannis az általa vezetett esetleges majdani kormányról kijelentette, hogy az "politikai" lesz, vagyis a pártok javasolnak miniszterjelölteket, akik közül majd ő választja ki a minisztereket. A pártok közötti politikai megállapodásokról elmondta, hogy egyetért tartalmukkal, de szerinte a politikai erőknek még vele is egyezséget kell kötniük, hiszen ő egyik alakulatnak sem tagja, így független miniszterelnökként vezeti majd a kormányt.

A nagyszebeni polgármester a romániai német kisebbség politikai képviseletét ellátó Német Demokrata Fórum elnöke, és ennek a pártnak a színeiben választották városvezetővé.

Időközben szélesedett a Geoanát támogatók tábora. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) után a nem magyar nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója, valamint az elnökválasztás első fordulójában csaknem két százalék szavazatot gyűjtő George Becali is a szociáldemokrata jelölt mögé sorakozott fel.

A PNL és az RMDSZ államelnök-jelöltjei, valamint Becali az első fordulóban körülbelül 25 százalék szavazatot kaptak együttesen. Basescu 32 százalék körüli eredménnyel végzett az első helyen, Geoana viszont csak 1,29 százalék szavazatkülönbséggel maradt alul ellenfelével szemben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életbe lép kedden a Lisszaboni Szerződés

Életbe lép kedden, december 1-jén az Európai Unió Lisszaboni Szerződése, amely hivatalos indoklása… Tovább olvasom