Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Négy rendőr üldözött egy 84 éves biciklist

Négy rendőr üldözött egy 84 éves biciklis férfi Nagy-Britanniában, mert az a járdán kerékpározott 3 méter hosszan.
A rendőrök közül ketten járőrautóval hajszolták a koros kerékpárost, aki igyekszik jó kondícióban tartani magát. Ennek ellenére utolérték és helyszíni bírságot róttak ki, amit azonban a vétkes nem hajlandó kifizetni. Az üldözés során a rendőrök autója járdán is haladt. A férfi a Daily Telegraph című brit lapnak azt mondta, hogy mindig biciklivel megy a nyugdíját felvenni egy bankba, és elismerte, hogy valóban kerékpárral haladt a járdán, de csak három métert, majd leszállt és tolta biciklijét. Az arra járőröző rendőrök ezt akkora vétségnek minősítették, hogy 30 fontra - 9 ezer forintra - megbírságolták és úgy viszonyultak hozzá, mintha rendkívül veszélyes bűnöző lenne. A férfi megtagadta a fizetést és azt akarja, hogy idézzék bíróság elé. Nagy-Britanniában az utóbbi évben több mint kétezer rendőrt panaszolt be a lakosság legalább háromszor.

Olvasóink írták

  • 14. dodó 2010. szeptember 05. 17:48
    „8. hozzászólás <petigay>

    Ha mérőszalag lesz a kezedben, a dákók után mérj le egy biciklit is!”
  • 13. klj_54 2010. szeptember 05. 17:01
    „12. hozzászólás henriette.m 2010.09.05. 16:16
    Kedves Henriette!
    Én Magamból indulok ki, azaz feltételezem, hogy nem sértegetés vagy gyalázkodás az ok, amiért meg lettem szólítva.
    New Yorkban úgy tettek rendet, hogy a legkisebb szabályszegést, melyet a hatóság észlelt büntették.
    Az emberek nagy többsége amúgy is jogkövető magatartású, tehát egy kisebb szabályszegésért kirótt bírság jótékony hatású is lehet.
    Ott más a jogrend is (akár Angliában: Angolszász mintájú) , tehát ezek ismeretében már nem annyira fura az idős megbüntetése.
    És én azt kivánom, hogy ez legyen a legfontosabb hír a nap folyamán!
    Mert akkor rend lenne nem pedig káosz, azaz rendezetlenség, mint napjainkban.
    Mert a többséggel szemben van elvárása annak a kisebbségnek, amely egyéb iránt végletesen képtelen a beilleszkedésre:(
    No, jól elkanyarodtunk szegény bringástól:)
    További kellemes időt kivánok, mint nálunk Szögedében! +19°C + napocska! :
    Laci”
  • 12. henriette.m 2010. szeptember 05. 16:16
    „Kedves Klj, köszönöm, hogy megtiszteltél és válaszoltál (és persze, hogy nem sértegettél)!

    Alapjában igazad van, mindenhol a világon vannak ilyenek. Csakhogy az utóbbi idöben nálunk nagyon gyakran beszámolnak a hirekben (Kurier, OE24, ORF) az ottani közbiztonsági problémákról és a büncselekményekröl, amik meglepö módon gyakoribbá váltak. A 84 éves bácsi elleni üldözést tényleg túlzásnak tartom, Te nem? :-)))
    Ok, a gazdag szülök gyerekei mindig kitalálnak valamit unalomüzés ellen, ez gyakran valami törvénybe ütközö.

    Mégegyszer köszi az üzenetet! Biztosan fogunk még egymásnak irni (nem a mai az elsö), és ha nem is mindig egyezik a véleményünk, sosem szoktál megbántani.

    Üdv!”
  • 11. pityesz76 2010. szeptember 05. 16:04
    „a rendőr csak be akarta tartatni a törvényt
    hogy is mondá annó Gergényi??
    akik jogkövető magatartással tüntetgetnek nem esik bajuk :)”
  • 10. klj_54 2010. szeptember 05. 15:05
    „5. hozzászólás henriette.m 2010.09.05. 11:03
    Kérésed Parancs:)
    Én 8 hónapot éltem Enfieldben! (London)
    Igencsak színes környéken.
    Amiről Te írsz az egy egész világot átszövő jelenség:(
    Azaz Porugáliában éppúgy előferdül, mint mondjuk nálunk a Cserepes soron.
    Tudod, a nélkülözés nem ad plusz türelmet a nyomorgóknak.
    A másik véglet pedig amikor a gazdag szülők pici hülye gyermeke már nem tud mit kitalálni kínjában:( Ez bizony Kádár apánk idejében is így ment, kérdezz idősebbeket!
    Tehát a két véglet szokott ilyen dolgot tenni. Az átlag középszer pedig csak tűr és némán várja az intézkedő röndért!”
  • 9. flexsnake 2010. szeptember 05. 14:54
    „náluk mégis nagyobb a rend. <moderálva”
  • 8. petigay 2010. szeptember 05. 14:41
    „7. hozzászólás dodó 2010.09.05. 13:35
    Szerinted 2méteres egy bicikli?:D
    5méter egy autó?:D
    Gratulálok fiam téged se az eszedért lopnak el!:D xD
    Akkor én meg 3méteres vagyok.....”
  • 7. dodó 2010. szeptember 05. 13:35
    „Három méter hosszan?
    A kerékpár hossza önmagában 180-200 cm. A járőrautóé 4- 5 méter. Érdekes üldözés lehetett, talán még célfotót is igénybe kellett venni a három méteres versenypályán.”
  • 6. Besenyő_Pistabácsi 2010. szeptember 05. 11:36
    „Látom ott is könnyebb és népszerűbb üldözni a közlekedőket mint az igazi zsiványokat! De ez a négy rendőrös hisztéria a bácsi miatt azért kicsit túlzás!”
  • 5. henriette.m 2010. szeptember 05. 11:03
    „4. hozzászólás klj_54 2010.09.05. 10:20

    Kedves Klj, ne haragudj, ha nem értünk egyet. Angliában ettöl sokkal nagyobb közbiztonsági problémák vannak, mint egy idös bácsit üldözni és büntetni. Ezenkivül gyakran agresszivan lépnek fel és az utóbbi idöben többször elöfordult, hogy nyilvánosan olyan embereket bántalmaztak, akiket nem kellett volna. A nyilt utcán szurják le, vagy lövik le a rasszisták a tiniket, mert fekete börük van és a rendörség tehetetlen. En ezt igy látom. Viszont szivesen venném, ha a saját nézetedet megosztanád velem. Ki tudja, talán én is változtatnék valamit a hozzáállásomon. Nyitott vagyok más nézeteire és néha tanulok is belölük.
    Örülnék, ha válaszolnál! :-)))

    Üdv!”
  • 4. klj_54 2010. szeptember 05. 10:20
    „3. hozzászólás henriette.m 2010.09.05. 09:48
    Mi a gondod a Bobbikkal?
    Ők betartatják a jogot.
    Ennyi.
    Ne írj butaságokat!”
  • 3. henriette.m 2010. szeptember 05. 09:48
    „Az ottani rendörök is marhára ráérnek, biztos nagyon jó a közbiztonság náluk!? Valamivel nekik is ki kell tölteniük a szolgálati idejüket, nem? De a rasszista gyilkosok, akik 16 éves szinesbörü diákokat lövöldöznek le nyugodtan sétálnak a városok utcáin. Csak igy tovább, azokat kell szekirozni, akik valóban szinte semmit nem vétenek, legalább tudnak valamiröl a jelentésben irni. Szégyellhetik magukat!”
  • 2. klj_54 2010. szeptember 05. 09:34
    „Erre?
    Még erre sem!”
  • 1. bubu72 2010. szeptember 05. 07:15
    „Ere képesek a mi rendöreink is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két kisrepülőgép ütközött össze egy versenyen - ketten meghaltak

Összeütközött a levegőben két kisrepülőgép egy szombati versenyen a nagy-britanniai Wight sziget… Tovább olvasom