Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Negyven rendőr sérült meg egy tüntetésen

Negyven rendőr megsérült, amikor megpróbálták feloszlatni a fundamentalista muszlim szalafista mozgalom tüntetését az észak-jordániai Zarkában pénteken. Hat rendőrt késsel sebesítettek meg, állapotuk súlyos.
Pénteken Jordánia más városaiban is tartottak több ezer fős, kormányellenes tüntetéseket a baloldali ellenzéki pártok és a Muzulmán Testvériség felhívására. A reformpárti tüntetések margóján tartott szalafista megmozdulás résztvevőinek fő követelése nem a politikai változás, hanem bebörtönzött társaik szabadon engedése volt. A demonstrációt azután kezdte feloszlatni a rendőrség, hogy a szélsőségesek az általuk ateistának kikiáltott járókelőkre támadtak. A radikális iszlamisták többek között egyik vezetőjük, Abu Mohammed al-Makdiszi bebörtönzése ellen tiltakoztak. Al-Makdiszit, aki az iraki al-Kaida vezetőjének, Abu Muszab az-Zarkávinak volt a szellemi mentora, azzal vádolják, hogy harcosokat toborzott az afganisztáni tálibok számára.

Az elmúlt hónapban a tüntetők és a kormánypárti erők összecsapásaiban a fővárosban, Ammanban egy ember meghalt, 160-an pedig megsebesültek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetlen forrásból származik valamennyi nyelv

Egyetlen forrásból származik Földünk valamennyi nyelve - állítják a beszéd eredetét kutató brit és… Tovább olvasom