Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Nem tudja tartani oktatási célkitűzéseit az EU

Az Európai Unióban teljesítményjavulás figyelhető meg az oktatásban és a képzésben, az uniós versenyképesség javítását célzó folyamat részeként 2010-re kitűzött reformcélok többségét azonban nem sikerül elérni - állapította meg a témáról szerdán Brüsszelben kiadott jelentés.
Az öt kulcsfontosságú referenciaérték közül négyet valószínűleg nem sikerül elérni, csupán azt az egyet, amely a matematika, a természettudományok és a műszaki tudományok területén végző hallgatók számának növelésére vonatkozik. Három referenciaérték – a felnőtt népesség részvétele az egész életen át tartó tanulásban, az iskolából kimaradók arányának csökkentése, a középfokú végzettséget szerző fiatalok számának növelése – terén mindazonáltal jelentős javulás tapasztalható, egy esetében viszont még romlott is a helyzet 2000 óta: a 15 évesek szövegértési teljesítménye hanyatlott.

Pozitívumnak tekinthető, hogy nőtt az oktatási rendszerbe bekerülő kisgyermekek és az alapképzésben részt vevők száma, és javult általában véve az uniós polgárok képzettségi színvonala. 2000 óta majdnem évi egymillióval csökkent az alacsony képzettségű, munkaképes korú (25–64 éves) felnőttek száma. Ennek ellenére még mindig 77 millió felnőtt polgár – vagyis az unió össznépességének közel 30 százaléka – tartozik ebbe a kategóriába.

A felsőoktatásban részt vevő diákok mobilitása terén is 2000 óta több mint 50 százalékos javulás figyelhető meg.

A jelentés azt is megállapította, hogy "a gazdasági visszaesés csak még szembetűnőbbé teszi a sürgős reformok és az oktatási és képzési rendszerekbe való folyamatos beruházás szükségességét, amelyek nélkül a tagállamok nem tudnak megfelelni a legjelentősebb gazdasági és társadalmi kihívásoknak".

A brüsszeli bizottság és Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) most mutatta be A pedagógusok szakmai fejlődése: Európa nemzetközi viszonylatban című jelentést is. Ennek végső következtetése szerint "a tanárok csak akkor tudják a lehető legteljesebb mértékben hasznát venni a képzési lehetőségeknek, amennyiben hatékony visszajelzést kapnak munkájukat illetően". Tíz pedagógus közül majdnem kilenc vesz részt valamilyen jellegű munkahelyi szakmai képzésen, és csaknem a felük szívesen járna még több képzésre - derül ki a dokumentumból.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elszántan készül a dán rendőrség a klímacsúcsra

Dánia - A dán rendőrség tömeges őrizetbe vételekre számít a december 7-én kezdődő ENSZ klímacsúcs… Tovább olvasom