Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Németország újra szállít fegyvert több arab államnak

Augusztusban bejelentették, hogy Németország szigorúan korlátozni fogja a fegyverexportot, akár az alkalmazott munkaerő kárára is

A fegyverexport terén mindig szigorú Németország a kormány engedélye alapján újra szállíthat fegyvert olyan arab országoknak, amelyekről korábban azt gyanította, hogy támogatja az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetet - jelentette csütörtökön honlapján a Süddeutsche Zeitung című német napilap.

A lap szerint, amely a parlament alsóháza gazdasági bizottságának egy dokumentumát idézte - e dokumentum pedig a szövetségi biztonsági tanács egy ülésén elhangzottakat -, az újabb lehetséges szállítások egyebek között Katart, az Egyesült Arab Emírségeket, Szaúd-Arábiát, Algériát, Jordániát, Ománt és Kuvaitot érdeklik.  

A lap idézi a döntés heves bírálóit is, olyan ellenzékieket, mint például a radikális baloldalhoz tartozó Jan van Aken képviselőt, aki szerint Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter "nyíltan és teljesen a fegyverlobby lábai előtt hever".

Az alkancellár augusztusban bejelentette, hogy Németország szigorúan korlátozni fogja a fegyverexportot, akár az alkalmazott munkaerő kárára is. Különösen az Arab-félszigetre, ezen belül a fontos vevőnek számító Szaúd-Arábiába irányuló exportot akarta leállíttatni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Juncker szerint az összes biztosjelölt meggyőző volt

Jonathan Hill brit jelöltre újabb meghallgatás vár, Navracsics Tibor és Vera Jourová jelölthöz pedig… Tovább olvasom