Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 12°C Még több cikk.

Nemzeti gyásszal emlékeznek Chilében

Háromnapos nemzeti gyász kezdődött Chilében vasárnap a február 27-i földrengés és cunami több száz halálos áldozatának emlékére.
A pusztító erejű, a Richter-skála szerint 8,8-as fokozatú földrengés következtében több százan haltak meg, az áldozatok közül 452-t már azonosították. Az emberi veszteségen túl mintegy félmillió lakás romba dőlt, hidak és utak roppantak össze és rongálódtak meg. A földrengést közel 150 erős utórengés követte Chilében.

Az ország nagyvárosaiban felvonták a nemzeti lobogót, a templomokban pedig gyászmisét tartottak az elhunytak lelki üdvéért. A dél-amerikai ország lakossága hagyományosan és erősen katolikus vallású.

A chileiek "elszántságát" dicsérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szombaton, miután felkereste a földrengés és a szökőár által letarolt térségeket. "Meggyőződésem, hogy elszántságuknak köszönhetően a chileiek újra felemelkednek majd" - mondta az újságíróknak, amikor megérkezett Concepciónba, amely az egyik legnagyobb pusztítást szenvedte el a katasztrófa következtében.

Az országban lassan és fokozatosan helyreáll a rend. Az áramszolgáltatás már Chile 80 százalékán ismét működik, Concepción városban pedig 18 óráról 13-ra csökkentették az első napok fosztogatásai után elrendelt kijárási tilalom idejét. A rendőrség által megfenyegetett bűnösök elkezdték visszaszolgáltatni az ellopott háztartási eszközöket és bútorokat.

Chilét az 1990-es évek óta a gazdasági és a politikai stabilitás latin-amerikai mintaországának és követendő példának tekintik. Az ország több gazdasági szektorára, főleg a halászatra súlyos csapást mért a földrengés. A szökőár elsodorta a hajókat és a halászhálókat, tönkretette a tulajdonosokat.

Michelle Bachelet leköszönő államfő 14 ezer katonát vezényelt ki a fosztogatók ellen. Az intézkedést jól fogadta a lakosság, amely a Pinochet-diktatúra (1973-1990) óta nem látott ennyi katonát egyszerre az utcákon. Ám a bírálatok megsokasodtak, miután "lassan" érkeztek a segélyszállítmányok a katasztrófa sújtotta térségekbe, illetve késve vetették be a katonaságot.

Bachelet megválasztott utódja, Sebastian Pinera március 11-én teszi le a hivatali esküt, s a multimilliomos új elnöknek gyorsan neki kell látnia az újjáépítés feladataihoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Moore: Obama sürgősen változtasson a dolgokon

Michael Moore, a szókimondásáról híres dokumentumfilmes rendező felszólította Barack Obama amerikai… Tovább olvasom