Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

Nikolic: a kisebbségek érdekében kell fejet hajtani a vajdasági vérengzések áldozatai előtt

A szerbiai magyar és a magyarországi szerb közösség érdekében kell fejet hajtani a második világháború idején történt vajdasági vérengzések áldozatai előtt - mondta Tomislav Nikolic szerb elnök az M1-nek adott keddi interjúban.
Az Este című műsorban azzal kapcsolatosan kérdezték az államfőt, hogy kedden budapesti látogatása során abban állapodott meg Áder János köztársasági elnökkel: közösen hajtanak fejet az 1942-es újvidéki razzia és az 1944-45-ös titói megtorlások vajdasági áldozatai előtt.

Tomislav Nikolic igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ezzel új korszak kezdődik-e a két ország kapcsolatában. Szerinte a két államfő főhajtása már rég megtörténhetett volna, mert mindkét ország eldöntötte, hogy "nem a múltban él, hanem a jövőben".

"Amikor háborúra kerül sor, minden népben akadnak olyanok, akik háborús bűncselekményeket hajlandók elkövetni, de ezek nem határozhatják meg örök időkre a népek jövőjét" - mondta az elnök.

A "temerini fiúk" ügyéről a szerb államfő elmondta, hogy alaposan megismerkedett az esettel, és néhány hónapon belül a nyilvánosság értesül arról, hogy milyen döntést hozott. Tévesnek nevezte a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint elutasította az egyik elítélt, Máriás József kegyelmi kérelmét. Tomislav Nikolic kijelentette, hogy eddig nem foglalt állást az elítéltek amnesztiájával kapcsolatban, de megjegyezte: "negatív" az álláspontja a bíróság döntéséről.

Öt temerini magyar fiatalt évekkel ezelőtt súlyos börtönbüntetésre ítéltek egy szerb férfi brutális bántalmazása miatt. A bírósági ítélet felháborodást okozott a délvidéki magyarok körében, az ügy többször felvetődött a magyar-szerb kétoldalú tárgyalásokon, és szó volt róla Áder János és Tomislav Nikolic budapesti megbeszélésein is.

"Kész vagyok arra, hogy jóindulattal kezeljem az esetet" - mondta a tévéinterjúban Tomislav Nikolic, ugyanakkor megjegyezte: a temerini incidens borzalmas bűncselekmény, a "legkegyetlenebb kínzás" példája volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bíróság ítélethirdetéskor nem nézi, hogy ki milyen nemzetiségű, miközben a média nemzeti alapon kezeli az ilyen ügyeket.

Szólt arról is, hogy Szerbia nagyon jól megoldotta a kisebbségeket érintő kérdéseket, és a magyarok számára teljes mértékben biztosított a kisebbségi jogok gyakorlása.

"Nagyon örülnék, ha a magyarok részt vennének a köztársasági szintű kormányzásban is" - tette hozzá. Jelezte, hogy rendszeres kapcsolatot tart Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, és rögtön tudomást szerezne róla, ha a magyarok bármilyen jogsérelmet szenvednének.

Koszovó és az európai uniós integráció kérdéskörét illetőn Tomislav Nikolic ismét kijelentette: Belgrád lemondana az EU-hoz való csatlakozásról, ha Brüsszel feltételül szabná Koszovó függetlenségének elismerését.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EU-büdzsé - Schulz: nem lesz további egyeztetés

Az Európai Parlament (EP) elnöke kedd délután bejelentette, hogy nem lesz további egyeztetés a… Tovább olvasom