Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Nyilatkozott a kommandós, aki állítása szerint végzett Bin Ladennel

Robert O'Neill, az amerikai haditengerészet SEAL kommandójában a 6-os egység egyik volt tagja azt állítja, hogy ő lőtte le 2011. május 2-án Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezérét.

A 38 éves montanai O'Neill nyilatkozatát csütörtökön közölte internetes kiadásában a The Washington Post című amerikai lap. A volt kommandós, aki 2013 februárjában név nélkül már nyilatkozott a pakisztáni Abbotabádban végrehajtott akcióról az Esquire című magazinnak - a cikkben "Lövészként" aposztrofálták -, elmondta, hónapokig tipródott azon, hogy felfedje-e kilétét. A héten azonban a katonai tematikájú, a SEAL volt tagjai által üzemeltetett SOFREP weboldal a beleegyezése nélkül megnevezte őt. Leleplezői így tiltakoztak az ellen, hogy november 11-re és 12-re időzítve a Fox televíziónak és a The Washington Postnak be akart számolni a rajtaütésben vállalt szerepéről.

O'Neill a washingtoni napilapnak azt állította, hogy ő adta le a bin Ladent homlokon találó halálos lövéseket. Elismerte, hogy még legalább két másik kommandós is tüzelt a terroristavezérre, köztük az a Matt Bissonette is, aki Mark Owen álnéven írt, No Easy Day (Nincs könnyű nap) című könyvében ugyancsak beszámolt bin Laden utolsó perceiről.

O'Neill elmondása szerint ötödmagával hatolt be az épületbe, ahol bin Laden rejtőzködött és a támadóék első embere mögött, másodikként jutott el a hálószobáig. Az élen haladó lövése nem talált, de O'Neil a bajtársa mellett begurult a helyiségbe és kétszer homlokon lőtte a terroristát, aki a vállánál fogva egy nőt tartott maga előtt. O'Neill elmondása szerint éjjellátó készülékén keresztül látta az első lövéstől szétrepedni a terrorista koponyáját és azt, ahogy ágya mellett a padlóra zuhan. Mint mondta, bin Laden azonnal meghalt. A kommandós bin Ladenre még egy lövést leadott, miközben a terroristavezér összecsuklott. Robert OíNeill az akció idején - amiről azt gondolta, hogy nem fogja túlélni - már 15 éve szolgált kommandós haditengerészként.

Más műveletek mellett 2009-ben részt vett Richard Phillips teherhajó-kapitány kiszabadításában szomáliai kalózok fogságából. Az akcióról hat Oscar-díjra jelölt film is készült.

A kommandós azt állította, azért szándékozott a nyilvánosság elé állni, mert a nevét előbb-utóbb mások úgyis kiszivárogtatták volna. Kiléte katonai és kongresszusi körökben már ismert volt, de tudtak róla a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak egyes hozzátartozói és két szerkesztőség is.

A haditengerészet különleges műveleti egységeinek parancsnokai október végén levélben figyelmeztették O'Neillt: hivatásának kritikus alapelve, hogy ne hirdesse tevékenységének természetét és hogy közismertség és anyagi nyereség fejében ne igyekezzen elismerést szerezni azért, amit tett.

Az Esquire-nek egyébként tavaly azt állította, hogy OíNeill állás és betegbiztosítás nélkül maradt. A CNN akkori beszámolója szerint a "Lövészt" kirúgták a 6-os SEAL-egység magját képező Vörös Rajból, mert Virginia Beach bárjaiban eldicsekedett a terroristavezér likvidálásának részleteivel.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szélsőséges iszlamisták tucatjait fejezték le Nigériában

Szélsőséges iszlamisták tucatjait fejezték le bosszúból egy helyi milícia fegyveresei az… Tovább olvasom