Délmagyar logó

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Nyugat-Európában tombol az óriásvihar - videó, képgaléria

Legkevesebb 13 halálos áldozatot szedett az utóbbi évek legnagyobb vihara, amely vasárnap és hétfőn söpört végig több európai országon.
20:23 - Késő esti jelentések szerint legkevesebb 13 halálos áldozatot szedett az utóbbi évek legnagyobb vihara, amely vasárnap és hétfőn söpört végig több európai országon. A közlekedésben számos helyütt súlyos fennakadások keletkeztek, és háztartások százezrei maradtak áram nélkül.

A vihar első számú célpontjai Nagy-Britannia, Németország és Franciaország voltak, de az ítéletidő nem kímélte Hollandiát és Dániát sem.

Nagy-Britanniában az összesen 5 halálos áldozatot követelő vihar végigsöpört Londonon is. A főváros 400 kilométeres, 12 fővonalból álló metróhálózatán - amely jelentős részben felszíni gyorsvasútként közlekedik - hat vonalon állt le, illetve akadozott a közlekedés a hétfő reggeli csúcsforgalomban a sínekre dőlt fák, illetve a szélvihar által a pályára hordott törmelék miatt. A metróhálózaton még délután is akadozott a forgalom.

Több mint negyedmillió angliai háztartásban hétfő délután sem volt áramellátás, és a brit főváros tömegközlekedése hosszú órákra gyakorlatilag összeomlott.

A brit meteorológia délután közölte, hogy az Atlanti-óceán felől betört intenzív alacsony nyomású viharzóna északkelet felé elhagyta Nagy-Britanniát. A szolgálat adatai szerint a legerősebb, 159 kilométer/órás széllökést a dél-angliai partok előtt fekvő Wight-szigeten mérték, de a többi országrészben, köztük Londonban is 90-110 kilométeres sebességű szélvihar volt.

A vihar a délkeleti Sussex megye partjairól a tengerbe sodort egy 14 éves fiút, akinek keresése az ítéletidőben lehetetlenné vált. A mentőszolgálatok hétfői közlése szerint reménytelennek tűnik, hogy fiút élve megtalálják.
A délkelet-angliai Kentben egy 17 éves lány halt meg, amikor a család házára rádöntött egy fát az orkán.

London északnyugati elővárosában, Watfordban egy 55 éves férfi vesztette életét, autójára szintén egy fa zuhant rá a szélviharban.

A világ legnagyobb forgalmú nemzetközi kompkikötőjében, a délkelet-angliai Doverben is komoly fennakadásokat okozott a vihar. A kikötőt ugyan nem zárták le, de több komptársaság felfüggesztette, vagy alaposan leszűkítette menetrendjét a vihar miatt. Több kompot a kikötő nyílt vízterületein horgonyoztak le, attól tartva, hogy a hajókat az orkán nekicsapja a mólóknak.

A legnagyobb brit repülőtéren, a London nyugati határában fekvő Heathrow-n 130 járatot töröltek - ez a teljes napi járatszám 10 százaléka -, és reggel egy ideig szüneteltek a leszállások.

A légikikötő járatinformációja a British Airways három hétfői budapesti járatának mindegyikét ugyanakkor indulásra jelölte. Az első, reggeli járat kisebb késéssel fel is szállt, és a kiírás szerint a Budapestre induló délutáni középső, valamint az esti BA-járat menetrendjét sem érintették a törlések.

Németországban az ítéletidő vasárnap óta összesen 6 halálos áldozatot követelt. Az ország északi tartományaiban, valamint Észak-Rajna-Vesztfáliában kidőlt fák gépkocsikat roncsoltak össze, és többen így vesztették életüket. Az ország északi részén mind a légi-, mind a vasúti közlekedésben erős fennakadások voltak.

Franciaország északnyugati részén 75 ezer háztartás maradt villanyáram nélkül a tomboló vihar következtében, és szünetelt a kompközlekedés a La Manche csatornán a franciaországi Calais és a Nagy-britanniai Dover között.

Az ERDF francia áramszolgáltató szakembereket irányított a térségbe, hogy segítsenek a károk elhárításában a természeti csapástól fenyegetett övezetekben, Normandiában, Bretagne-ban és az ország legészakibb részén fekvő Nord-Pas-de-Calais-ban.

A széllökések ereje Bretagne-ban volt a legnagyobb, elérte az óránkénti 139 kilométeres sebességet.

Calais és Dover között nem közlekednek a kompok, de a kikötőket nem zárták be. Akadálytalan a forgalom viszont a La Manche csatorna alatt húzódó Csatorna-alagútban.

Értesülések szerint a vihar 1-1 halottat követelt Franciaországban és Dániában is.

18:52 - Alig volt fennakadás a Budapest-London légi forgalomban

Alig volt fennakadás a Budapest-London légi forgalomban a brit szigetek felett átvonuló vihar miatt - mondta Kurucz László, a Budapest Airport (BA) szóvivő-helyettese az MTI érdeklődésére hétfőn kora este.

Közölte: a Budapest-London és a London-Budapest között közlekedő repülőgépek késései általában nem haladták meg az egy órát. A legnagyobb késést a British Airways Londonból Budapestre tartó délutáni járatánál regisztrálták. A járatnak ugyanis 17.20 órakor kellett volna megérkeznie a magyar fővárosba és 18.20-kor szállt le a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Napközben a Wizz Air járatai késtek jelentősebben, de a szóvivő-helyettes szerint ezeknek a késéseknek forgalmi okai voltak, és nem függtek össze közvetlenül a brit szigetek feletti viharral.

A biztosítótársaságok nem tekintik vis maiornak a Nagy-Britanniát érintő óriási vihart, így a biztosítási szerződésben szereplő valamennyi vállalásukat állják - hangsúlyozta Marosvölgyi Péter, az Aegon Magyarország direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló vállalata, az Aegondirekt.hu vezérigazgatója.

Hozzátette: azok számára, akik járattörlés miatt Nagy-Britanniában rekedtek, és az alap utasbiztosításuk mellé légi utazáshoz ajánlott kiegészítő biztosítást is kötöttek, a biztosító az adott csomagban szereplő térítési összegig utólagosan kártalanítja az ügyfelet a járat késése vagy törlése esetén.

"Azok, akik rendelkeznek utasbiztosítással, és a vihar során bármilyen balesetet vagy betegséget szenvednek, minden szükséges egészségügyi ellátást térít a biztosító. Hasonlóan ahhoz, ha az ügyfeleknek például tolmácsra van szükségük, vagy felkutatásra, esetleg mentésre szorulnak" - idézi a tájékoztatás a biztosítási szakembert.

17:57 - Franciaországban a viharos időben egy nő a tengerbe veszett

Egy ötven év körüli nőt hétfőn magával sodort egy hullám a bretagne-i partoknál, ahol a tomboló vihar következtében hatalmas erejű szél fújt - közölték a tengerészeti hatóságok.

A nőt a Bretagne déli részén található Belle-Ile nevű szigetről sodorta el egy hullám. Egy hajóval és egy helikopterrel keresték a tűzoltók és a polgárőrség, a holttestét végül egy kiránduló találta meg délután fél négykor a tengerparton, ő értesítette a hatóságokat - közölte a helyi prefektúra. A 47 éves nő holttestét azóta már azonosította a családja.

A széllökések ereje Franciaországban Bretagne-ban volt a legnagyobb, elérte az óránkénti 139 kilométeres sebességet, jelentős fennakadásokat okozva a közlekedésben és az áramszolgáltatásban.

A vihar hétfőn elhagyta Franciaországot, de az ERDF energiaszolgáltató tájékoztatása szerint a szolgáltatást csak fokozatosan tudják helyreállítani. Bretagne-ban 18 ezer, Normandiában 16 ezer, az ország legészakibb részén fekvő Nord-Pas-de-Calais-ban pedig 8 ezer háztartásban még mindig nem volt szolgáltatás hétfő délután, a La Manche-csatornán a franciaországi Calais és a nagy-britanniai Dover közötti kompközlekedés azonban már újraindult.

15:12 - Halálos áldozatokkal járt és súlyos fennakadásokat okozott Nagy-Britannia déli harmadában az utóbbi évek legnagyobb vihara, amely hétfőn végigsöpört Londonon is. Több mint negyedmillió angliai háztartásban hétfő délután sem volt áramellátás, és a brit főváros tömegközlekedése hosszú órákra gyakorlatilag összeomlott.

A brit meteorológia délután bejelentette, hogy az Atlanti-óceán felől betört intenzív alacsony nyomású viharzóna északkelet felé elhagyta Nagy-Britanniát. A szolgálat adatai szerint a legerősebb, 159 kilométer/órás széllökést a dél-angliai partok előtt fekvő Wight-szigeten mérték, de a többi országrészben, köztük Londonban is 90-110 kilométeres sebességű szélvihar volt.

A vihar a délkeleti Sussex megye partjairól a tengerbe sodort egy 14 éves fiút, akinek keresése az ítéletidőben lehetetlenné vált. A mentőszolgálatok hétfői közlése szerint reménytelennek tűnik, hogy fiút élve megtalálják.

A délkelet-angliai Kentben egy 17 éves lány halt meg, amikor a család házára rádöntött egy fát az orkán.

London egyik északnyugati elővárosában, Watfordban egy 55 éves férfi vesztette életét, amikor autójára szintén egy fa zuhant rá a szélviharban.

Súlyos fennakadások Nagy-Britanniában az utóbbi évek legnagyobb vihara miatt. Fotó: MTI (galéria)



A világ legnagyobb forgalmú nemzetközi kompkikötőjében, a délkelet-angliai Doverben is komoly fennakadásokat okozott a vihar. A kikötőt ugyan nem zárták le, de több komptársaság felfüggesztette, vagy alaposan leszűkítette menetrendjét a vihar miatt. Több kompot a kikötő nyílt vízterületein horgonyoztak le, attól tartva, hogy a hajókat az orkán nekicsapja a mólóknak.

Két komp - összesen 460 utassal a fedélzetükön - több órán át vesztegelt a doveri kikötő bejáratánál, a nyílt tengeren hánykolódva, mert a szélviharban nem tudtak biztonságosan kikötni.

A Londont Brüsszellel és Párizzsal, illetve több köztes célállomással összekötő, óránként 300 kilométeres sebességgel közlekedő Eurostar szuperexpresszek első járatai nem indultak el hétfő reggel. A forgalom később megindult, de a cég közlése szerint továbbra is késések várhatók a pálya brit szakaszán elrendelt sebességkorlátozás miatt.

London 400 kilométeres, 12 fővonalból álló metróhálózatán - amely jelentős részben felszíni gyorsvasútként közlekedik - hat vonalon állt le, illetve akadozott a közlekedés a hétfő reggeli csúcsforgalomban a sínekre dőlt fák, illetve a szélvihar által a pályára hordott törmelék miatt. A metróhálózaton még délután is akadozott a forgalom.

Anglia déli felében gyakorlatilag leállt a vasútközlekedés is, így több százezren nem tudtak eljutni munkahelyükre hétfőn. London vonzáskörzetében 300 fa dőlt az elővárosi vasutak pályahálózatára.

Londonban és a déli országrész kiterjedt térségeiben a közúti közlekedést is számtalan kidőlt fa akadályozta. A fővárosban több helyen épületállványok dőltek össze, gépkocsikat megrongálva.

Megrongálódott a brit kormány irodahelyiségeinek otthont nyújtó patinás londoni épület, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal mögött emelkedő Cabinet Office is, amelyre rádőlt egy daru. Az incidensben senki nem sérült meg, de elmaradt Nick Clegg miniszterelnök-helyettes szokásos havi sajtóértekezlete.

Az energiaszolgáltatókat képviselő szervezet, a UK Energy Networks hétfő délutáni közlése szerint a vihar által leszaggatott vezetékek, illetve a vezetékekre dőlt fák miatt összesen 270 ezer háztartás maradt áram nélkül a déli országrészben.

A legnagyobb brit repülőtéren, a London nyugati határában fekvő Heathrow-n 130 járatot töröltek - ez a teljes napi járatszám 10 százaléka -, és reggel egy ideig szüneteltek a leszállások.

A légikikötő járatinformációja a British Airways három hétfői budapesti járatának mindegyikét ugyanakkor indulásra jelölte. Az első, reggeli járat kisebb késéssel fel is szállt, és a kiírás szerint a Budapestre induló délutáni középső, valamint az esti BA-járat menetrendjét sem érintették a törlések.

A meteorológiai szolgálat kimutatása szerint London környékén éppen Heathrow-n mérték a legerősebb vihart; itt az orkán tetőpontján 112 kilométer/órás széllökések voltak.

A viharban megrongálódott a dél-angliai Bournemouth repülőterének felújítás alatt álló hangárépülete. A BBC által közölt felvételen a sérült épület előtt éppen a Sólyom légitársaság egyik repülőgépe parkolt.

A repülőtér szóvivője az MTI hétfő délutáni érdeklődésére elmondta, hogy a viharban sem a Sólyom, sem más cég repülőgépei nem károsodtak, az orkán csak a hangárépület homlokzatát takaró műanyag lemezeket bontotta meg.

A hétfőihez hasonló erejű vihar legalább öt éve nem sújtotta Nagy-Britanniát. Az ítéletidő azonban valószínűleg nem okozott olyan mértékű pusztítást, amilyet az utóbbi három évszázad legnagyobb nagy-britanniai szélvihara hagyott maga után.

Az azóta is csak Nagy Viharként emlegetett természeti csapás 1987. október 16-ának hajnalán tört rá Nagy-Britanniára az Atlanti-óceánról, 180-200 kilométeres széllökésekkel. Abban a viharban 18-an meghaltak, 15 millió fa kidőlt, és több százezer ház tetejét szakította le az orkán.

A 26 évvel ezelőtti időjárási katasztrófa - amelyhez mérhetőt 1703 óta nem élt át az ország - egymilliárd font (mai árfolyamon több mint 340 milliárd forint) kárt okozott, és egyes térségekben, amelyeket azelőtt sűrű erdőségek borítottak, azóta is széles tisztások jelzik maradandó nyomait.

Korábban írtuk:

Súlyos fennakadásokat okozott Nagy-Britannia déli harmadában az utóbbi évek legnagyobb vihara, amely hétfő reggel elérte Londont is.

A brit meteorológia beszámolója szerint az eddigi legerősebb, 159 kilométer/órás széllökést a dél-angliai partok előtt fekvő Wight-szigeten mérték, de a többi országrészben, köztük Londonban is 90-110 kilométeres sebességű szélvihar volt reggel.

A legnagyobb brit repülőtéren, a London nyugati határában fekvő Heathrow-n 130 járatot töröltek - ez a teljes napi járatszám 10 százaléka -, és reggel egy ideig szüneteltek a leszállások. A légikikötő járatinformációja a British Airways három budapesti járatának mindegyikét indulásra jelölte ugyanakkor hétfő reggel.



A vihar a délkeleti Sussex megye partjairól a tengerbe sodort egy 14 éves fiút, akinek keresése az ítéletidőben lehetetlenné vált. A mentőszolgálatok hétfő délelőtti közlése szerint reménytelennek tűnik, hogy a fiút élve megtalálják.

A délkelet-angliai Kentben egy 17 éves lány halt meg, amikor a család házára rádöntött egy fát az orkán.

A világ legnagyobb forgalmú nemzetközi kompkikötőjében, a délkelet-angliai Doverben is komoly fennakadásokat okozott a vihar. A kikötőt ugyan nem zárták le, de több komptársaság felfüggesztette vagy alaposan leszűkítette menetrendjét a vihar miatt. Több kompot a kikötő nyílt vízterületein horgonyoztak le, attól tartva, hogy a hajókat az orkán nekicsapja a mólóknak.

A Londont Brüsszellel és Párizzsal, illetve több köztes célállomással összekötő, óránként 300 kilométeres sebességgel közlekedő Eurostar szuperexpresszek nem indultak el hétfő reggel 7 óra előtt. A forgalom kora délelőtt megindult, de a cég azt közölte, hogy továbbra is késések várhatók a pálya brit szakaszán elrendelt sebességkorlátozás miatt.

London 400 kilométeres, 12 fővonalból álló metróhálózatán - amely jelentős részben felszíni gyorsvasútként közlekedik - hat vonalon állt le, illetve akadozott a közlekedés a hétfő reggeli csúcsforgalomban a sínekre dőlt fák, a szélvihar által a pályára hordott törmelék miatt.

Anglia déli felében gyakorlatilag leállt a vasútközlekedés is, így több százezren nem tudtak eljutni munkahelyükre hétfőn. Egyes vonalakon a pályák állapotának felmérésére kiküldött üres szerelvények is kidőlt fáknak ütköztek.

Súlyos fennakadások Nagy-Britanniában az utóbbi évek legnagyobb vihara miatt. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

Londonban és a déli országrész kiterjedt térségeiben a közúti közlekedést is számtalan kidőlt fa akadályozta. A fővárosban több helyen épületállványok dőltek össze, gépkocsikat megrongálva.

Az energiaszolgáltatókat képviselő szervezet, a UK Energy Networks hétfő délelőtti közlése szerint a vihar által leszaggatott vezetékek miatt több mint 260 ezer háztartás maradt áram nélkül a déli országrészben.

A legnagyobb brit repülőtéren, a London nyugati határában fekvő Heathrow-n 130 járatot töröltek - ez a teljes napi járatszám 10 százaléka -, és reggel egy ideig szüneteltek a leszállások.

A légikikötő járatinformációja a British Airways három hétfői budapesti járatának mindegyikét ugyanakkor indulásra jelölte, és az első - viszonylag kis késéssel - fel is szállt délelőtt.

A köztes, délutáni budapesti BA-járat mindazonáltal várhatóan egy órát késik.

Súlyos fennakadások Nagy-Britanniában az utóbbi évek legnagyobb vihara miatt. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

A Wizzair Budapestről Lutonra érkező első hétfői járata időben le tudott szállni.

London öt nagy nemzetközi repülőtere közül négyet - Heathrow, Gatwick, Stansted, Luton - hétfőn nem lehetett vonattal megközelíteni, mert a vasúttársaságok nem indították el a szerelvényeket a pályára hordott törmelék és a kidőlt fák miatt. A londoni városhatáron belül fekvő ötödik repülőtér, a City busszal elérhető volt, de ennek a légikikötőnek a forgalmában is fennakadások voltak.

Wales és Dél-Anglia között több órára megszűnt a közvetlen közúti összeköttetés, mivel a Severn határfolyón átívelő mindkét autópályahidat lezárták a vihar átvonulásának idejére. Hétfő délelőtt az egyik átkelőt megnyitották, a másik azonban változatlanul zárva volt.

A hétfőihez hasonló erejű vihar legalább öt éve nem sújtotta Nagy-Britanniát. Az ítéletidő azonban valószínűleg nem okozott olyan mértékű pusztítást, amilyet az utóbbi három évszázad legnagyobb nagy-britanniai szélvihara hagyott maga után. Az azóta is csak Nagy Viharnak nevezett természeti csapás 1987. október 16-ának hajnalán tört rá Nagy-Britanniára az Atlanti-óceánról, 180-200 kilométeres széllökésekkel. Abban a viharban 18-an meghaltak, 15 millió fa kidőlt, és több százezer ház tetejét szakította le az orkán. A 26 évvel ezelőtti időjárási katasztrófa - amelyhez mérhetőt 1703 óta nem élt át az ország - egymilliárd font (mai árfolyamon több mint 340 milliárd forint) kárt okozott, és egyes térségekben, amelyeket azelőtt sűrű erdőségek borítottak, azóta is széles tisztások jelzik maradandó nyomait.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

46 millió olaszországi telefonbeszélgetést figyelt meg az NSA

A brit titkosszolgálatok szintén rendelkeztek hozzáféréssel az optikai kábelek hálózatához. Tovább olvasom