Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Obama és Cameron közös cikkben állt ki Ukrajna mellett

Az amerikai elnök és brit államfő felszólította az összes NATO-tagországot, hogy hazai össztermékük 2 százalékát fordítsák védelmi kiadásokra.

Ukrajna támogatása mellett foglalt állást Oroszországgal szemben demonstratív módon Barack Obama és David Cameron a walesi NATO-csúcstalálkozó küszöbén, a The Times-ban megjelent közös cikkében.

Az amerikai elnök és a brit miniszterelnök a tekintélyes brit lap csütörtöki számában közreadott írásban egyebek között kijelentette: a Krím félsziget törvénytelen elcsatolásával és orosz csapatoknak ukrán területre küldésével Oroszország megpróbálja aláásni egy szuverén állam alapjait, és elvenni tőle a demokráciához való jogát. A két vezető államférfi szerint Moszkva ezzel megszegte a nemzetközi magatartási kódexet.

"Segítenünk kell Ukrajnát azon jogának érvényesítésében, hogy saját demokratikus jövőjét maga határozza meg, és további erőfeszítéseket kell tennünk Ukrajna képességeinek erősítésére" - írták.
Szükség van a NATO állandó jelenlétére Kelet-Európában, és készenlétben kell tartani olyan gyorsreagálású erőket, amelyek válság esetén "világszerte és azonnal" bevethetők szárazföldön, levegőben és tengeren - hangsúlyozták.

Obama és Cameron felszólította az összes NATO-tagországot, hogy hazai össztermékük (GDP) 2 százalékát fordítsák védelmi kiadásokra. Ezzel demonstrálják, hogy "kollektív elszántságunk olyan erős, mint még soha".

Az iszlám szélsőségesek fenyegetésével kapcsolatban hangsúlyozták, hogy Washington és London "fáradhatatlan eltökéltséggel" száll szembe az Iszlám Állam nevű szervezettel Irakban és Szíriában, és nem hagyja megfélemlíteni magát a "barbár gyilkosoktól, akik két amerikai állampolgárt kivégeztek, és azzal fenyegetőznek, hogy hasonló sorsra juttatnak egy brit állampolgárt is".

Észak-Afrikától és a Száhel-övezettől a Közel-Keletig "az instabilitás íve" alakult ki - írták. Akik ezt a fenyegetést elszigetelt jelenségként közelítik meg, félreértik a biztonság természetét a 21. században - állapították meg, hozzátéve, hogy a világ más részein, különösen Irakban és Szíriában tapasztalható fejlemények "saját itthoni biztonságunkat fenyegetik".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nigéria több nemzetközi segítséget kér a Boko Haram elleni harcban

A szervezet 2009 óta becslések szerint több mint 10 ezer emberrel végzett, és félő, hogy… Tovább olvasom