Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Obama: Iránnak konkrét lépéseket kell tennie

Építő jellegű kezdetnek nevezte Barack Obama amerikai elnök az iráni atomprogramról folytatott csütörtöki genfi tárgyalásokat, hangsúlyozta ugyanakkor, Iránnak konkrét lépéseket kell tennie annak bizonyítására, hogy atomprogramja békés célokat szolgál.
"Az iráni kormánynak először is bizonyítania kell, hogy elkötelezte magát az átláthatóság mellett" - szögezte le.

Iránnak két héten belül be kell engednie a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit Kúmba, ahol titokban nukleáris létesítményt épített - mondta.

Iránnak ezenkívül konkrét lépéseket kell tennie az azzal kapcsolatos bizalom kialakítása érdekében, hogy atomprogramja békés célokat fog szolgálni. Ilyen bizalomépítő lépés volna az - amiről a NAÜ javaslata alapján már elvi megállapodás született -, hogy Teherán harmadik országba szállítaná az alacsonyan dúsított uránt atomerőművi fűtőanyag előállítása céljából.

Az amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok támogatja Irán jogát a békés célú atomenergia-termeléshez. Egyúttal világossá tette: Washington készen áll arra, hogy szükség esetén fokozza a nyomást Teheránra.

"Gyors cselekvést várunk" - jelentette ki, hozzátéve, az Egyesült Államok nem érdekelt abban, hogy tárgyalások folytassanak pusztán a tárgyalások kedvéért.

Leszögezte, ha Irán nem tesz lépéseket a közeljövőben kötelezettségeinek teljesítése irányában, az Egyesült Államok nem fog a végtelenségig tárgyalni. Ha Teherán konkrét lépéseket tesz, akkor viszont megnyílik az út az Amerikával való jobb kapcsolatok felé, és Irán jobban integrálódhat a nemzetközi közösségbe.

Obama kijelentette: a szónoklatok nem helyettesítik a cselekedeteket, az együttműködésre vonatkozó ígéreteket teljesíteni kell. Az Egyesült Államok végrehajtja saját feladatát, párbeszédet folytat az iráni kormánnyal a kölcsönös érdekek és tisztelet alapján, "de türelmünk nem végtelen" - mondta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megünnepelték a temesvári tiszteletbeli konzul beiktatását

Magyarország új tiszteletbeli konzulját és az általa vezetett konzulátust köszöntötték ünnepséggel… Tovább olvasom