Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Obama is elutazik Kaczynski temetésére

Barack Obama amerikai elnök is elutazik a repülőszerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök temetésére - tudta meg lengyel kormányzati forrásból hétfőn az amerikai Stratfor stratégiai elemző csoport, amely szerint a lépés részben a moszkvai befolyás kiegyensúlyozását szolgálja.
Kaczynski temetésén - amely a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap szerint szombaton lesz - ott lesz Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök is.

A Stratfor szerint Putyin jelenléte nem meglepő, miután Dmitrij Medvegyev elnök érzelmes beszédben szólt a lengyelekhez a baleset estéjén, és gyásznapot hirdetett meg hétfőre egész Oroszországban. Az orosz reakció egyelőre nem talált erőteljesebb visszhangra a lengyel elit és sajtó körében, jóllehet utóbbi méltatta az orosz együttérzést és a nyújtott segítséget.

Az amerikai sajtó viszonylag visszafogottan számolt be a repülőgép-balesetről, túláradó érzelmeket csak az amerikai lengyel közösség részéről lehetett tapasztalni. A Fehér Ház egy közleményre szorítkozott, amelyet rögtön a tragédia után hoztak nyilvánosságra.

Obama döntése, hogy személyesen vesz részt a temetésen, ezért fontos lépés, amely a Lengyelország felé közelítő Oroszország ellensúlyozását szolgálja. Az amerikai elnök a varsói utazással azt erősíti meg, hogy Egyesült Államok továbbra is Lengyelország elkötelezett szövetségese - írta a Stratfor.

Barack Obama a baleset után kiadott közleményében tudatta: felhívta Donald Tusk miniszterelnököt, és személyesen nyilvánította neki részvétét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vatikán: a cölibátusnak nincs köze a pedofiliához

A papi nőtlenségnek nincs köze a pedofiliához - jelentette ki hétfőn Santiagóban Tarcisio Bertone… Tovább olvasom