Délmagyar logó

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 16°C | 28°C Még több cikk.

Obama konzultációs offenzívát indított, Aszad tagadja a vegyi fegyverek bevetését

"Konzultációs offenzívát" indít az amerikai elnök annak érdekében, hogy megszerezze a kongresszus támogatását a Szíria elleni amerikai katonai akcióhoz.
Konzultációs offenzívát indított Barack Obama amerikai elnök annak érdekében, hogy megszerezze a kongresszus támogatását a Szíria elleni amerikai katonai akcióhoz. Bassár el-Aszad szíriai elnök egy interjúban tagadta, hogy ő rendelte volna el a vegyi fegyver bevetését augusztusban.

A The New York Times című amerikai lap értékelése szerint a jövő hétre tervezett kongresszusi szavazás előtti offenzíva a legnagyobb lesz azóta, amelyet az elnök 2009-ben indított egészségügyi programjának kongresszusi elfogadtatása érdekében.

Obama hétfőn hat televíziós adónak fog interjút adni, majd helyi idő szerint kedd este a Fehér Ház ovális irodájából fordul a nemzethez. Eközben pedig az elnök és biztonsági kérdésekkel foglalkozó csapata folytatja a kongresszusi tagokkal zárt ajtók mögött kezdett háttérbeszélgetések, illetve telefonos konzultációk sorozatát is.

Sajtóhírek szerint egyelőre úgy tűnik, hogy a képviselőházban komoly az ellenállás az elnök által már elhatározott amerikai katonai beavatkozással kapcsolatban, hiszen eddig már 218 képviselő adta tudtul, hogy a katonai akció ellen fog szavazni, illetve hajlik az elutasításra. A jóváhagyáshoz vagy az elutasításhoz 217 szavazat szükséges.

A szenátust illetően jobbak ugyan az elnök esélyei, de itt is van mitől tartania. A szenátus és a képviselőház tagjai hétfőn térnek vissza Washingtonba nyári szabadságukról. A szenátus már a jövő héten szavazhat a Bassár el-Aszad rendszere elleni korlátozott katonai csapásról, de az még nem világos, hogyan néz ki a képviselőház napirendje.

John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Párizsban találkozott az Arab Liga küldöttségével. A megbeszélés után elmondta, az Egyesült Államok nem zárja ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul egy Szíriáról hozandó határozat érdekében, ha a világszervezet ellenőrei elkészítik helyszíni jelentésüket.

Kerry jelezte azt is, hogy Obama még nem döntötte el, mikor kerüljön sor a Szíria elleni katonai csapásra. "El fogja dönteni, mihelyst eljön annak az ideje" - fogalmazott a miniszter.

Arról is beszámolt, hogy a kormány videofelvételeket köröztet, így akarva meggyőzni az amerikaiakat és a kongresszus tagjait egy Szíria elleni katonai fellépés szükségességéről. A videók egyértelműen azt mutatják, hogy az augusztus 21-i mérgesgáz-támadás olyan esemény volt, amelyet az Egyesült Államok nem hagyhat figyelmen kívül.

Kerry szerint a gáztámadás megtorlása egyúttal jelzés volna Irán és a radikális Hezbollah szervezet számára is. Máskülönben mind a ketten azt hihetnék, hogy semmilyen következménnyel nem jár, ha nemzetközi egyezmény által tiltott fegyvereket vetnek be - hangoztatta.

Bassár el-Aszad szír elnök eközben - egy vasárnap adott, de csak hétfőn sugárzandó - interjúban tagadta, hogy ő állna az augusztus 21-i gáztámadás mögött. A CBS televízió jelentése szerint a Damaszkuszban készített interjúban a szír államfő azt mondta, az ellene szóló, eddig bemutatott bizonyítékok nem eléggé meggyőzőek.

Az európai uniós tagállamok külügyminiszterei Kerry jelenlétében - még szombaton - Vilniusban tárgyaltak a témáról. Martonyi János a Kossuth Rádió Krónika című műsorában ezt követően elmondta, hogy a 28 tagország egységes álláspontra jutott. Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kiadott egy, a közös álláspontot tükröző nyilatkozatot, amely tökéletesen megfelel a magyar álláspontnak.

A miniszterek amellett foglaltak állást, hogy az augusztus 21-i damaszkuszi vegyifegyver-támadásra egyértelmű és határozott választ kell adni Szíriának. Arra szólították fel ugyanakkor Washingtont, hogy a tervezett katonai csapást ne hajtsa végre a vegyi fegyverek alkalmazásáról készített ENSZ-szakértői jelentés nyilvánosságra hozatala előtt.

Martonyi János emlékeztetett arra, hogy szeptember 2-án a Külügyminisztérium már közzétett egy nyilatkozatot, és most a két dokumentum között lényeges az egyezés, a fő kérdésekben ugyanis ugyanazokat a megállapításokat rögzítik.

A Los Angeles Times című amerikai napilap vasárnapi híre szerint úgy értesült, hogy a Pentagon a korábban tervezettnél intenzívebb és tovább tartó támadás terveit dolgozza ki Szíria ellen. A lap szerint a támadás így nem kettő, hanem három napig tartana, és az eddig meghatározott mintegy 50 célpont listáját sokkal többre növelik.

A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap arról írt, hogy brit vállalatok éveken át szállítottak a kormány engedélyével Szíriának olyan alapanyagot, amely az idegméregként használt szaringáz egyik fő összetevője. Megrendelőik szíriai kozmetikai vállalatok voltak, ám hírszerzési szakértők szerint Aszad rezsimje éppen ilyen cégeket használ a vegyifegyver-programjához szükséges vegyszerek beszerzéséhez.

A The Sunday Telegraph című konzervatív lap pedig azt jelentette be, hogy a megbízásából elvégzett országos vizsgálat szerint a brit lakosság 46 százaléka semmiképpen nem szeretné, ha a parlament ismét napirendre tűzné a katonai intervenció kérdését, akkor sem, ha kétséget kizáró módon bebizonyosodik, hogy az Aszad-rezsim vegyi fegyvereket vetett be. A válaszadók 47 százaléka mondta továbbá azt, hogy Nagy-Britanniának nem szabad katonailag beavatkoznia, és mindössze 19 százalék vélekedett úgy, hogy a brit hadseregnek az Egyesült Államok oldalán részt kellene vennie egy hadműveletben.

A Fehér Ház a korábban tervezettnél intenzívebb támadást akar Szíria ellen

A korábban tervezettnél intenzívebb és tovább tartó támadás terveit dolgozza ki Szíria ellen a Pentagon - adta hírül vasárnap a Los Angeles Times című amerikai napilap.

Az újság az Egyesült Államok hadseregének meg nem nevezett két tisztjére hivatkozva arról számolt be, hogy a Fehér Ház az eddig meghatározottaknál több szíriai célpont kijelölését kérte a katonai tervezőktől. A lap szerint a támadás így nem kettő, hanem három napig tartana, és az eddig meghatározott mintegy 50 célpont listáját sokkal többre növelik.

A lap szerint az amerikai rakétatámadás első hullámát azonnal több csapásmérés követné azon célok ellen, amelyeket nem találtak el, illetve nem semmisítettek meg a támadás megindulásakor.

A Pentagon azt is mérlegeli, hogy a légierő gépeit is bevessék-e a támadásban annak az öt - manőverező robotrepülőgépekkel és rakétákkal felfegyverzett - amerikai hadihajónak a támogatására, amelyek a Földközi-tenger keleti felén tartózkodnak a szíriai légvédelem hatókörén kívül.

A lap szerint a Vörös-tengeren tartózkodó amerikai repülőgép-hordozó, csapásmérő hajóegység - egy cirkáló és három romboló - minden tagja képes olyan manőverező robotrepülőgépek indítására, amelyek hatótávolsága eléri Szíriát.

Az amerikai lap emlékeztetett arra, hogy Obama elnök és tanácsadói a katonai tervezés intenzívebbé tételével együtt arra törekszenek, hogy a közvélemény támogatása mellett a kongresszus megszavazza a felhatalmazást egy olyan katonai akció megindítására, amellyel megbüntetnék Bassár el-Aszad elnök rendszerét, amiért állítólag vegyi fegyvert vetett be a civil lakosság ellen a múlt hónapban. Az elnök hétfőn interjút ad a CBS, az NBC, az ABC, a PBS, a CNN és a Fox News adóknak, és a Fehér Ház ovális irodájából is a nemzethez fordul kedden, azt megelőző este, hogy a várakozások szerint a szenátus a katonai felhatalmazás kérdésében szavazni fog.

Az elnök egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy vajon elrendeli-e a támadást, ha a kongresszus ellene fog szavazni, de szombaton már előzetes képet adott érvrendszeréről a szokásos heti rádióüzenetében. Egyebek között arra hivatkozott: ha a vegyi fegyver bevetése válasz nélkül marad, akkor növekszik annak kockázata, hogy újra alkalmazzák majd ezt a fegyverfajtát.
Úgy érvelt, hogy ha ilyen fegyver terroristák kezébe kerülne, akkor azt az amerikaiak ellen is bevethetnék, valamint a válasz elmaradása jelzés lehetne más országok számára, hogy e fegyverfajta alkalmazása nem von maga után következményeket.

Obama konzultációs offenzívát indít a kongresszusi támogatás megszerzése érdekében

A The New York Times című amerikai lap értékelése szerint az elnök által indított offenzívák között ez lesz a legnagyobb azóta, hogy Obama 2009-ben hasonló intenzitású akciósorozatot indított egészségügyi programja kongresszusi elfogadtatásának az érdekében.

Obama hétfőn hat televíziós adónak fog interjút adni, majd helyi idő szerint kedd este a Fehér Ház ovális irodájából fog a nemzethez fordulni. Eközben pedig az elnök és biztonsági kérdésekkel foglalkozó csapata folytatja a kongresszusi tagokkal zárt ajtók mögött kezdett háttérbeszélgetések, illetve telefonos konzultációk sorozatát is.

Sajtóhírek szerint egyelőre úgy tűnik, hogy a képviselőházban komoly az ellenállás az amerikai katonai beavatkozással kapcsolatban, hiszen eddig már 218 képviselő adta tudtul, hogy a katonai akció ellen fog szavazni, illetve hajlik az elutasításra. A jóváhagyáshoz vagy az elutasításhoz 217 szavazat szükséges.

A szenátust illetően ugyan jobbak az elnök esélyei, de itt is van mitől tartania. A szenátus és a képviselőház tagjai hétfőn térnek vissza Washingtonba nyári szabadságukról. A szenátus már a jövő héten szavazhat a Bassár el-Aszad rendszere elleni korlátozott katonai csapásról, azonban az még nem világos, hogyan néz ki a képviselőház napirendje.

Olvasóink írták

  • 4. majzik 2013. szeptember 08. 18:23
    „https://www.youtube.com/watch?v=kk5YhLCSoRQ”
  • 3. majzik 2013. szeptember 08. 18:14
    „,,A szíriai és a közel-keleti békét sürgette Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében, melyben azt is hangoztatta, hogy a háború a fegyverkereskedők érdeke." D.M.

    2013.09.07-én elesett Maaloula keresztény városa a világörökség egyik gyöngyszeme. A várost FSA Al -Qaeda csapatai foglalták el.
    Obama a terroristák mellett szeretne és fog harcolni.
    Ahogy ismerem pártunkat és kormányunka csatlakozunk a nagy fekete főnökhöz !”
  • 2. majzik 2013. szeptember 08. 12:23
    „Augusztus 31-én szeretett volna támadni, aztán jött az újév, utána a G-20 és mindenek tetejében még a saját kongresszusa sem fogadna kereskedelmi mennyiségű sörben, hogy Obama nem blöfföl !

    Ehhez a mutatványhoz afro - amerikai, vagy roma észjárás szükségeltetik !”
  • 1. pachakuti 2013. szeptember 08. 11:17
    „Az igazság bajnoka, az izraeli lobbitól teljesen független Nobel Békedíjas Obama látja, hogy Szíriában szíriaiak ölik a szíriaiakat. Igazi békeharcosként ezt nem nézheti!
    Ezért hadseregével bevonul, hogy megölje a szíriaiakat, akik így nem ölhetik tovább a szíriaiakat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos közúti baleset Romániában egy vasúti átkelőnél

Jászvásártérségében egy vonat ütközött össze egy személygépkocsival. Kilenc ember szörnyethalt,… Tovább olvasom