Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Őrizetbe vettek 660 pedofilgyanús embert Nagy-Britanniában

Egy hat hónapig tartó titkos rendőrségi művelet keretében pedofília gyanújával őrizetbe vettek 660 embert Nagy-Britanniában - jelentette be szerdán a szervezett bűnözés elleni harcra összpontosító Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA).
Az őrizetbe vettek között orvosok, tanárok, cserkészvezetők, szociális munkások és volt rendőrök is vannak.

Az akciókat, amelyeknek köszönhetően több mint 400 gyereket mentettek meg attól, hogy áldozat legyen, 45 rendőrségi egység hajtotta végre szerte az országban - olvasható az NCA főigazgató-helyettesének, Phil Gormley-nak a közleményében.

"Ez volt az első eset, hogy az Egyesült Királyságnak megvolt a képessége egy ilyen jellegű, egyetlen célra összpontosító, összehangolt bűnüldözési műveletre. Azoknak az embereknek egy része, akik először csak szeméremsértő képeket néznek az interneten, később közvetlen visszaélést követnek el gyerekek ellen. Ezért a művelet nem csak a szabálysértők elfogására irányul, hanem azok befolyásolására is, akiknél még csak fennáll a veszély, hogy átlépik a bűnelkövetés határát" - írta a főigazgató-helyettes.

A 660 őrizetbe vett ember közül 39 szexuális bűncselekmény visszaeső elkövetője, a többségük azonban eddig ismeretlen volt a hatóságok előtt. Az NCA egyelőre nem tudja megmondani, hogy az őrizetbe vettek közül hány ember ellen indul eljárás, mert sokak ellen a nyomozás még folyik. Azok között azonban, akik ellen már eljárás indult, vannak olyanok, akik csupán gyerekekről készült szeméremsértő képeket birtokoltak, és vannak súlyos nemi bűncselekmények feltételezett elkövetői is.

A "brit FBI-nak" is nevezett NCA-t tavaly októberben hozták létre a súlyos szervezett bűncselekmények felderítésére szakosodott nyomozó hatóság (SOCA) utódjaként, és egyebek között az olyan bűnügyekben koordinálja az összes brit rendőrségi erőt, mint a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések. Simon Bailey, a brit ifjúságvédelmi nyomozóhatóság főfelügyelője elmondta, hogy Angliában és Walesben az utóbbi időben soha nem tapasztalt méretekben nőtt a gyerekek elleni nemi visszaélések száma.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hangos technozenével űzte el a polgármester a vándorcigányokat

A belga városka szocialista polgármestere felállított egy 14400 watt erősségű hangosító rendszert,… Tovább olvasom