Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Összecsapásokban Jemenben, halálos áldozatok

Negyvenketten haltak meg és több tucatnyian megsebesültek Jemenben a hadsereg, iszlamista fegyveresek és törzsi harcosok közötti összecsapásokban - közölték szombaton helyi illetékesek.
Dafaszban automata fegyverekkel felfegyverkezett, feltételezett al-Kaida harcosok támadtak a hadseregre pénteken, két ezredest, négy katonát megöltek, kilenc társukat megsebesítették - közölte az Abján tartomány székhelyétől, Zindzsibártól 15 kilométerre délre fekvő falu egyik katonai vezetője.

Az ádeni katonai kórház illetékesei megerősítették a hadsereg veszteségeit, és azt is elmondták, hogy az iszlamista fegyveresek közül öten haltak meg és négyen sebesültek meg az összecsapásban.

Zindzsibár két hónapja az al-Kaidával kapcsolatban álló iszlám fegyveresek kezén van. Zindzsibár keleti elővárosában Sakra falu egyik törzsének 200 fegyverese csapott össze az al-Kaida iszlamistáival - mondta el Abdullah Nászir ad-Dzsadáni, egy magas rangú regionális biztonsági vezető, aki hozzátette, hogy a harcokban a törzs 12 tagja halt meg, 20 társuk megsebesült.

A törzs 17 másik tagjának holttestét szombaton emelték ki egy középület romjai alól, amely ellen a hadsereg pénteken három légitámadást intézett - közölte egy törzsi vezető. Dzsadáni elismerte, hogy "tévedésből" támadták az épületet. Egy szomszédos településen pedig két ember halt meg a harcokban.

Május 29-én a Saría Hívei nevű csoport több száz fegyverese ellenőrzése alá vonta Zindzsibárt, amelynek megfélemlített lakosai elmenekültek a városból. A Saría (iszlám törvénykezés) Hívei a gyanú szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal állnak kapcsolatban.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A királyi palotát is meg akarta támadni a norvég merénylő

A királyi palota és a kormányzó Norvég Munkáspárt székháza is Anders Behring Breivik célpontjai között szerepelt. Tovább olvasom