Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Összeütközött két vonat Németországban

Összeütközött két vonat szombat éjjel Németországban. A balesetben tíz ember életét vesztette, húszan súlyosan húszan pedig könnyebben sérültek meg - közölte a rendőrség.
Németország keleti részén, a Szász-Anhalt tartományban fekvő Oschersleben közelében ütközött össze egy elővárosi vonat és egy tehervonat. Az ütközés következtében mindkét vonat kisiklott.

A HarzElbeExpress (HEX) német vasúttársaság szerencsétlenül járt elővárosi vonata Magdeburgból Halberstadtba közlekedett. Azt egyelőre továbbra sem tudni, hogy mi okozta a balesetet.

Több mint 150 tűzoltót, mentőst és rendőrt vezényeltek ki a helyszínre. A vasúti pálya, ahol a baleset történt egy pár sínből áll, és a két szerelvény nagy sebességgel ütközött.

Az elővárosi vonaton, amelynek maximális kapacitása mintegy száz ember, ötvenen utaztak. A balesetben tíz ember életét vesztette, negyven sérültet pedig a közeli kórházba szállítottak be.

Az utóbbi években több súlyos vasúti baleset történt Németországban. Az 1945 utáni időszak legnagyobb vasúti katasztrófája 1998. június 3-án történt, amikor kisiklott egy München és Hamburg között közlekedő Intercity. Az észak-németországi Eshede városnál a vonat harmadik kocsija kisiklott egy váltón, majd a második váltó után keresztbe állt a pályán, és nekicsapódott egy közúti betonhídnak. A tragédia 101 ember életét követelte, 88-an pedig megsérültek.

2006-ban egy egy mágnesvasúti szerelvényt ért baleset az észak-németországi Lathen közelében. Egy Transrapid szerelvény 170 kilométeres óránkénti sebességgel belerohant az emslandi kísérleti pályán várakozó műhelykocsiba. A halottak száma 23 volt, a sérülteké tíz. Ezt megelőzően, 2003-ban hat ember vesztette életét, 25 pedig megsérült, amikor Schrozberg közelében összeütközött két elővárosi vonat.

Olvasóink írták

  • 2. keiner 2011. január 30. 13:23
    „Most már 11 halott.”
  • 1. keiner 2011. január 30. 08:54
    „Csak a személyvonat ugrott ki,
    http://www.n24.de/news/newsitem_6625152.html”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rengett a föld! 6,1-es erősségűt is mértek

Szombaton nem csak Magyarországon rengett a föld: a Richter-skála szerint 6,1-es erejű földmozgás… Tovább olvasom