Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

Pakisztáni árvíz - több mint 13 millió ember érintett

Több mint 13 millió embert érintenek a pakisztáni árvizek, ami több, mint a 2004-ben az Indiai-óceán mentén pusztító szökőár, a 2005-ös kasmíri és a 2010-es haiti földrengés nyomán segítségre szorulók száma együttvéve - közölte hétfőn az ENSZ.
A világszervezet adatai szerint Pakisztánban már 13,8 millióra becsülhető az áradások miatt nélkülözők száma. A katasztrófa 2 millióval több embert érint, mint az említett korábbi súlyos természeti csapások összesen, melyek közül a szökőárnak 5 millió, a kasmíri és a haiti földrengésnek pedig 3-3 millió károsultja volt.

Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfő hétfőn azt mondta: országa még soha nem volt ilyen nehéz helyzetben. "A tragédia mértéke szinte felbecsülhetetlen" - mondta Gilani a Pakisztán középső részén fekvő Multán városában tett látogatásakor.

A kormányt sok támadás éri amiatt, hogy az érintettek nem jutnak hozzá időben a segítséghez, ami tovább fokozza a már meglévő problémákat.

Maurizio Giuliano, az ENSZ humanitárius segítségnyújtást koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője elmagyarázta, hogy akkor tekinthető valaki egy természeti csapás érintettjének, ha támogatásra van szüksége a talpraálláshoz, ami jelenthet rövid távú humanitárius segélyt vagy a lakhelye újjáépítéséhez hosszú távon nyújtott segítséget.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának közleménye szerint az áradások sújtotta területeken az egyik fő gondot a víz szennyezettsége okozza, ami miatt rendkívül gyakoriak az emésztő- és légzőszervi megbetegedések.

Az árvízi helyzet Pakisztán Északnyugati határtartományában a legsúlyosabb, ahol mintegy 600 ezer ember van elvágva a külvilágtól, és a nekik szánt segélyek átadását tovább hátráltatják a még mindig tartó esőzések. A Szvat-völgyi Mingorából egy újságíró arról számolt be, hogy a településen állandósult az élelmiszerhiány, és a környező falvakban is az éhhalál veszélye fenyegeti az embereket. "Az élelmiszertartalékok tönkrementek, és amit még a piacon lehet kapni, az megfizethetetlen az átlagember számára" - magyarázta.

Az ország középső részén található Pandzsáb és a délen fekvő Szindh tartományokban az elmúlt napokban több százezer ember hagyta el otthonát az árvízi helyzet fokozódása miatt.

"Jobb lett volna, ha meghalunk az áradásokban, mert sokkal fájdalmasabb a mostani helyzetünk" - mesélte a kormány segítségének hiányára célozva Manszur Ahmed, aki a Szindh tartománybeli Sikárpurból menekült el családjával, és a hétfőre virradó éjszakát a szabad ég alatt töltötte, a zuhogó esőben.

"Mi el tudtunk ugyan menekülni, de lehet, hogy az éhség végez velünk" - panaszolta Hora Mai, aki Szukkúrban egy út mentén éjszakázott több száz másik emberrel együtt.

A szukkúri vezetés egyik magas rangú tisztviselője elmondta, hogy a hatóságok menedékhelyeket állítanak fel, és a rászorulóknak élelmet juttatnak, ebből azonban egyelőre még semmi nem valósult meg Szindh tartományban.

A heves monszunesők következtében az elmúlt két hét alatt Pakisztán területének 15 százaléka került víz alá, ami legalább 1600 ember halálát okozta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Megfőtt˝ a buszban felejtett 2 éves kislány

Az Egyesült Államokban az idén 29 gyerek halt meg amiatt, mert a nagy melegben bezárt járműben… Tovább olvasom