Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -3°C | 3°C Még több cikk.

Pert indítanak bin Laden özvegyei ellen

Pakisztán azzal vádolja a három nőt, hogy illegálisan keltek át a határon, és éltek több évig az országban.
Pakisztán pert indít Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat meggyilkolt vezetőjének három özvegye ellen - jelentette be Rehman Malik, az ország belügyminisztere csütörtökön.

Iszlámábád azzal vádolja a nőket, hogy illegálisan keltek át a határon, és éltek több évig Pakisztánban. Az egyik özvegy jemeni, a másik szaúd-arábiai, míg a harmadik ismeretlen állampolgárságú.

A három asszony férjük meggyilkolása, azaz tavaly május óta van őrizetben.

Az özvegyek gyermekeikkel együtt vízum nélkül éltek Pakisztán területén. Egyelőre nem tudni, milyen büntetés vár rájuk, ha elítélik őket, de egy helyi jogi szakértő szerint nem kaphatnak többet öt év börtönbüntetésnél.

Malik közölte, hogy a nők gyerekei szabadon távozhatnak az ázsiai országból.

Az özvegyek egyik rokona az elmúlt időszakban állítólag többször közbenjárt a hatóságoknál a nők érdekében.

Az al-Kaida vezére mintegy öt évig élt háborítatlanul a pakisztáni Abottábádban egy katonai iskola közelében. Bin Ladenre az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) bukkant rá, és amerikai különleges egység végzett vele. A rajtaütésről nem értesítették Pakisztánt, ami mélységesen felháborította Iszlámábádot, és elmérgesítette az amúgy sem túl szívélyes amerikai-pakisztáni viszonyt.

Az ügy részleteit egy pakisztáni kormánybizottság vizsgálja, de nem valószínű, hogy válaszokat talál a legégetőbb kérdésekre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három új műsor az Erdélyi Magyar Televízióban

Három új, Székelyföldről szóló műsor látható az Erdélyi Magyar Televízióban. Tovább olvasom