Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Pokolgépes merénylet érte a török főkonzult szállító konvojt Irakban

Pokolgépes merénylet érte a török főkonzult szállító konvojt Észak-Irakban, a robbanásban azonban senki nem sérült meg - közölte a török külügyminisztérium hétfőn.
A tárca szóvivője elmondta, az autók az iraki kurdok fővárosának számító Arbil városból tartott Moszul település felé, amikor egy, az út mentén elhelyezett robbanószerkezet működésbe lépett.

A lehetséges elkövetők ellen nyomozás folyik, és egyelőre az sem biztos, hogy a főkonzul volt-e az eredeti célpont.

Bagdad és Ankara között az utóbbi években megromlott a viszony, ami elemzők szerint nagyban betudható annak, hogy Törökország "teszi a szépet" az Irak északi részén autonóm régióban élő kurdoknak a területen fellelhető kőolajkészlet miatt.

A világ negyedik legnagyobb kőolajkészletével rendelkező Irak központi kormánya ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül ellenőrizze az energiahordozó exportját, míg a kurdok úgy vélik, hogy az új iraki - a 2003-ban az Egyesült Államok csapatainak bevonulása után megújított - szövetségi alkotmány rögzíti rendelkezési jogukat a területükön kiaknázatott kőolajvagyon felett.

Ankara és Bagdad eltérően ítéli meg a Szíria ellen tervezett amerikai katonai csapásokat is, Irak ugyanis ellenzi, míg a török kormány a katonai beavatkozás egyik legbuzgóbb támogatója.

A nézetkülönbségek dacára a két ország továbbra is egymás fontos kereskedelmi partnere.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kóbor kutyák martak halálra egy gyereket Bukarestben

Kóbor kutyák martak halálra egy négyéves gyereket hétfőn Bukarestben, hat éves testvérét pedig… Tovább olvasom