Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Politikusok elleni támadást hiúsítottak meg Finnországban

A helyi rendőrség, a központi bűnügyi rendőrség és a biztonsági rendőrség együttes erővel hiúsította meg a tervet. A finn parlament biztonsági szolgálata közölte: semmit sem tudnak a meghiúsított támadásról.
Politikusok ellen készültek támadást végrehajtani ismeretlenek Finnországban, a biztonsági erők tagjainak azonban sikerült megakadályozniuk őket tervük megvalósításában - adta hírül pénteken az Iltalehti nevű finn újság Seppo Kolehmainen országos rendőrparancsnokra hivatkozva.

Összességében annyit elmondhatok, hogy tudomásunkra jutott egy olyan támadás terve, amelyet politikusok ellen akartak végrehajtani

- mondta Kolehmainen, de semmilyen további részletet nem közölt.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a helyi rendőrség, a központi bűnügyi rendőrség és a biztonsági rendőrség együttes erővel hiúsította meg a tervet.

A finn távirati iroda jelentése szerint Jari Ylitalo, az ország nemzetbiztonsági szolgálatának vezetője nem kívánta kommentálni a tervezett támadásról szóló sajtóértesüléseket. Mindössze annyit közölt, hogy "a biztonsági helyzetet és a lehetséges fenyegetéseket folyamatosan figyelemmel követik" a hatóságok.

A finn parlament biztonsági szolgálata közölte: semmit sem tudnak a meghiúsított támadásról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kémprogrammal támadták meg a svájci védelmi minisztériumot

A svájci kormány biztonsági megfontolásokra hivatkozva egyéb információt nem közölt a kibetámadás… Tovább olvasom