Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Porosenko: Moszkva térjen vissza a nemzetközi jog mezejére

Porosenko hangsúlyozta: Kijev mindent megtesz azért, hogy az incidensnek ne legyenek súlyosabb következményei.
Az orosz segélykonvoj több mint száz teherautója ukrán ellenőrzés és a vöröskereszt kísérete nélkül lépett be Ukrajna területére - mondta pénteken Petro Porosenko ukrán elnök, s ezzel kapcsolatban azt javasolta Moszkvának, hogy "térjen vissza a nemzetközi jog mezejére". Közben Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök ukrán televízióknak adott interjújában nem zárta ki, hogy Moszkva provokációra készül a segélyszállítmánnyal.

"Most azt várják, hogy a konvoj néhány autóját szétbombázzák ukrán területen, mellesleg maguk az oroszok, majd Kijevet teszik felelőssé a támadásért" - jelentette ki a kormányfő. Megjegyezte, hogy az átvizsgáláskor több teherautóban mindössze 8 tonnányi rakományt találtak, miközben ezek a Kamazok 25 tonnát képesek szállítani.

Az ukrán elnöki sajtószolgálat által kiadott közlemény szerint Porosenko elnök fogadta Kijevben Linas Linkevicius litván külügyminisztert, akit arról tájékoztatott, hogy Pavlo Klimkin, a külügyi tárca és Borisz Lozskin, az elnöki hivatal vezetője kapcsolatba léptek orosz kollégáikkal, kifejezték Kijev aggodalmát, és javasolták a helyzet "visszaterelését a nemzetközi jog mezejére".

Porosenko hangsúlyozta: Kijev mindent megtesz azért, hogy az incidensnek ne legyenek súlyosabb következményei.

Az ukrán elnök a közlemény szerint azt mondta litván vendégének, hogy több mint 100 orosz teherautó hajtott be Ukrajna területére határ- és vámkezelés, illetve a nemzetközi vöröskereszt képviselőinek kísérete nélkül, ami az államfő szavai szerint a "nemzetközi jog kirívó megsértése".

Rámutatott arra, hogy az ukrán határőrök és vámosok azzal az utasítással mentek át az orosz határ túloldalára, Donyeck átkelőhelyhez, hogy beengedjék Ukrajnába a "vöröskereszt égisze és kísérete alatti" orosz segélykonvojt. "Pénteken az orosz fél felrúgta a megállapodásokat, és úgy döntött, hogy lemond a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) képviselőinek a segélyakcióban való részvételéről" - áll a közleményben.

Az elnök kiemelte, hogy Kijev minden vállalt kötelezettségét teljesítette. Szavai szerint 35 orosz teherautó határátlépési engedélye elkészült. Kifejtette: az egyetlen, ami a vöröskereszt képviselőit akadályozta humanitárius küldetésük végrehajtásában az az, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok tűz alá vették azt az utat, amelyen a tervek szerint a segélykonvoj haladt volna Luhanszkba. "Nem garantálták a szakadárok a vöröskeresztnek a tűzszünetet" - mondta Porosenko.

Közben Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján közölte: Kijev kezdeményezte, hogy vezérkari szinten tárgyaljanak az orosz segélykonvoj ügyéről, erre azonban az orosz fél nem volt hajlandó.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadászpuskákat hív vissza javításra a Remington

A Remington nyomatékosan arra kéri a visszahívási akcióban érintett fegyverek tulajdonosait, hogy… Tovább olvasom