Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Rabszolgákból tartott háremet az izraeli szektavezető

Rabszolgatartásért, nemi erőszakért, vérfertőzésért és más szexuális bűncselekményekért vádat emelt az izraeli ügyészség vasárnap egy hatvanéves izraeli szektavezető férfi ellen, aki legkevesebb 21 nőből álló "háremet" tartott, és a nők 49 gyermeket szültek neki.
Goel Racónt még januárban vették őrizetbe, de hivatalosan csak most vasárnap emeltek vádat ellene. Tevékenységéről már évek óta tudott a rendőrség, de csak azután tudtak vádindítványt benyújtani ellene, hogy a nők közül hárman panaszt tettek a hatóságoknál.

A 25 oldalas vádirat szerint a férfi egyfajta "istenfiguraként" viselkedett, és teljes ellenőrzése alá vonta a nőket, akikkel saját "tulajdonaként" bánt. Olyan mindenható lény képét alakította ki magáról, aki természetfölötti erőkkel rendelkezik, s képes gyógyításra, rontásra és megátkozásra. A nemi erőszakot a 21 nőn kívül azok három lányán is elkövette a vád szerint.

A rendőrség végül január 14-én vette őrizetbe a "gurut", s akkor tíz nőt és 17 gyermeket talált bezárva egy háromszobás lakásban, "megdöbbentő körülmények között". Racón - akinek a neve megváltót, megmentőt jelent - állítólag különböző tel-avivi házakban, lakásokban tartotta áldozatait.

A férfi tagadja az ellene felhozott vádakat.

Olvasóink írták

  • 9. 751510 2010. február 15. 19:32
    „Micsoda?? Nem jobbak? Antiszemita vagy.”
  • 8. apátfalvifaszagyerek 2010. február 15. 14:44
    „miért ne csinálhatna? Csak ti mesélitek be magatoknak... nem jobbak, és nem rosszabbak mint a nem zsidók, csak ti próbáljátok úgy beállítani őket.”
  • 7. 751510 2010. február 15. 09:47
    „apátfalvi

    Csak azért értetlenkedünk itt, mert zsidó ilyet nem csinálhat...”
  • 6. apátfalvifaszagyerek 2010. február 14. 22:09
    „értelmes megszólalást olvashattunk ismét Lacas kollégától... Tehát ha esetleg egy magyar erőszakol meg valakit, vagy éppen egy osztrák, aki a saját lányával csinálta, akkor az a magyar vagy az osztrák kultúra ékes bizonyítéka? Egyszerűek vagytok, drága barátaim, mint egy faék...

    És olvassátok el flexsnake kommentjét is...”
  • 5. dodó 2010. február 14. 20:45
    „Hihetetlen!
    A választott nép fia ilyenre nem lenne képes!”
  • 4. 751510 2010. február 14. 19:00
    „Antiszemita hír, moderálásra küldöm.”
  • 3. flexsnake 2010. február 14. 17:48
    „http://images.google.hu/images?client=firefox-a&rls=org.mozilla:hu:official&channel=s&hl=hu&source=hp&q=Goel&um=1&ie=UTF-8&sa=N&tab=wi

    de nem kell nekem hinni :D katt és nézd meg a googlen :D”
  • 2. flexsnake 2010. február 14. 17:47
    „1. okoska remélem tudod hogy a GOEL nem zsidó név hanem palesztin :) :D Ez az egész hírben az ultraLOL :D”
  • 1. Lacas 2010. február 14. 16:58
    „Na igen,a zsidó kultúra”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csáky: Szlovákiában ízléstelen politikai játszma folyik

Csáky Pál szerint Szlovákiában szükség volna egy átfogó kisebbségi törvényre, mert az országban… Tovább olvasom