Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Rasszizmussal vádolják a román államfőt

Rasszizmussal vádolja Traian Basescu román államfőt és Theodor Baconschi külügyminisztert több romániai civil szervezet, szerintük a román vezetők nyilatkozataikban a bűnözés fogalmát a romákkal társították.
Csütörtökön a román Jogforrás Központja (CRJ) nevű civil szervezet adott ki közleményt, amelyben kifejtette, hogy Baconschit meneszteni kellett volna korábbi kijelentése miatt. A román külügyminiszter Pierre Lellouche francia Európa-ügyi államtitkár közelmúltbeli bukaresti látogatásán azt mondta, hogy "egyes romániai közösségekben, elsősorban a roma etnikumúak körében fiziológiai probléma a bűnözés".

A civil szervezet "a rasszizmus intézményesülésének" minősíti, hogy a hét elején Basescu is olyan kijelentést tett, amely a szervezet szerint megerősíti a román társadalomban a cigányokról kialakult sztereotípiákat. Basescu a romák felzárkóztatása érdekében tartott egyik bukaresti konferencián kijelentette: nem lehet a végtelenségig leplezni, hogy milyen rossz a megítélésük a külföldön élő, román állampolgárokból álló roma közösségeknek.

Hangsúlyozta: ők valóban román állampolgárok, ezért a román államnak felelősséget kell vállalnia értük, de szerinte a roma közösségnek is osztoznia kellene ebben a felelősségben. "Vagy elismerjük a román állam és a roma közösség kettős felelősségét pozitív irányú fejlődésük érdekében, vagy ha erre nem vagyunk hajlandók, akkor valamennyi kormányzati és európai program eleve kudarcra van ítélve" - mondta Basescu.

A civil szervezet szerint Basescu lényegében azt szorgalmazta, hogy a roma közösség vállaljon kollektív felelősséget a romák által elkövetett bűncselekményekért.

Olvasóink írták

  • 4. dodó 2010. február 25. 21:22
    „Olvasói levél itthonról! Helyileg ellenőrízve, a média figyelmét véletlen elkerülte:

    Február 18-án kis híján megismétlődött egy "Olaszliszka".

    A Heves megyei Boldog község Béke útján egy apa vitt két kisgyereket autójával. Egy cigány csapat ácsorgott az út mellett és mikor az autó véletlenül egy kátyúba hajtott néhány csepp víz érte őket. Azonnal el kezdték káromolni, rohadt parasztozni, a gyerekeivel együtt tetű magyarozni, majd egy boxer is előkerült és néhányak szerint baseball ütő. Neki estek a férfinak aki azért nem hagyta magát és védekezett, de a fegyverekkel szemben magatehetetlen volt. A gyerekek szeme láttára ütötték boxerrel az arcát. A számtalan sérülése mellett ,több helyen eltört az arccsontja.

    Az elkövetők helyi cigányok, akik már nem először csináltak ilyet, mégis mindig megússzák. ( valószínűleg ebben erősen közrejátszik az is, hogy a helyi jogszolgáltatás erősen cigánypárti, és gyakorlatilag minden .... felment...) Kíváncsi vagyok, ha ezeket a ...... egy zsákban találnák meg az út mellett feldarabolva, a rendőrség akkor is csendben maradna?? ( bár tudjuk, költői a kérdés, de azért megválaszoljuk: nem, akkor a Jew York Times is feltámadó nácizmusról, csattogó bakancsokról, marhavagonokról értekezne, és azonnal kijelentené, hogy a Jobbik a gyilkos. Ahogy azt már többször megtették a nyugati ballib médiumok.)

    Legutóbb egyikük az általános iskolában egy kést nyomott egy magyar kisgyerek nyakához és megöléssel fenyegette.
    Boldogon a helyzet egyre kritikusabb. A hatvani rendőrség embereit csak akkor látni mikor traffipaxozni jönnek a 30-as táblához. Lassan elérünk arra a pontra, amikor majd a helyi magyarok saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást."”
  • 3. 751510 2010. február 25. 21:18
    „Majdcsak kiderül, hogy nem a cigányok a renitensek, hanem az egész világ a rasszista...”
  • 2. dodó 2010. február 25. 21:02
    „Hogy jut ilyesmi ennek az előítéletekkel terhelt rasszista Basescunak az eszébe?
    Nem halott a magyar(országi) vezetőkről, akik helyesen látják a problémát?
    -"Mo. a romák nélkül szürkébb lenne" /Gyurcsány/
    -"A romák színesítik hazánk kultúráját" /Sólyom/
    -"Cigánybűnözés nincs" /Dávid/
    -"A bűnnek nincs színe" /Bencze/

    Ugye, van mit tanulni tőlünk a románoknak (is)?”
  • 1. Conquer 2010. február 25. 20:29
    „"A civil szervezet szerint Basescu lényegében azt szorgalmazta, hogy a roma közösség vállaljon kollektív felelősséget a romák által elkövetett bűncselekményekért."

    Miért, nem? A bűncselekményeket szinte kizárólag román cigányok követik el. Akkor kivel vállaljanak kollektivitást? A japánokkal? Vagy a tűzföldiekkel?

    Ugyan már. A rasszizmusnál egy rosszabb van: a rasszizmus hamis vádja...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EP-állásfoglalás Ukrajnáról

Az Európai Parlament (EP) tisztességesnek tartja az ukrán elnökválasztás lebonyolítását, és elismeri… Tovább olvasom