Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Rendszeres kapcsolattartást szorgalmaz a kínai elnök Obamával

Az amerikai és a kínai vezető találkozója annak a "nagyhatalmak közti új típusú kapcsolatnak".
Rendszeres és közeli kapcsolattartást, őszinte véleménycserét tart szükségesnek amerikai kollégájával a kínai elnök, aki mindezt személyesen közölte Barack Obamával a kettejük hivatalos pekingi tárgyalásait megelőző informális találkozón.

Hszi Csin-ping sétára, majd vacsorára invitálta az amerikai elnököt kedd este a legfőbb kínai vezetők Peking központjában lévő lakónegyedében, az új Tiltott Városként emlegetett Csungnanhajban.

Az amerikai és a kínai vezető találkozója annak a "nagyhatalmak közti új típusú kapcsolatnak" a tartalommal történő megtöltését szolgálja, amelynek felépítéséről a két politikus másfél éve egyezett meg. Ennek egyik lényegi eleme, hogy Kína úgy igyekszik kezelni felemelkedését, hogy az ne vezessen konfrontációhoz a világ jelenlegi első számú hatalmával.

Hszi Csin-ping arról is igyekezett partnerét meggyőzni Csungnanhajban, hogy mennyire fontos a másik fél megértése és tisztelete, s hogy ez a két dolog összefügg. Úgy fogalmazott, a mai Kína megértéshez és a jövő Kínájának elképzeléséhez ismerni kell az ország múltját és kultúráját. A hagyományos kínai kultúra lényege jelen van a kínai kormányzás stratégiájában - jegyezte meg, kiemelve a nemzeti függetlenség, az egység és a méltóság értékeinek fontosságát.

A vacsorán az államelnök-pártfőtitkár azt is kijelentette, a kínaiak megtalálták a nemzet adottságainak megfelelő fejlődési útjukat, amely a szocializmus, kínai sajátosságokkal.

Obama a beszélgetés alkalmával arról biztosította Hszi Csin-pinget, hogy az Egyesült Államoknak nem szándéka Kína fejlődésének feltartóztatása, mert ez nem szolgálná az érdekeit. Jelezte, hogy Washington kész az őszinte kommunikációra és párbeszédre.

Hszi és Obama szerdán formális tárgyalásokat folytat, az előzetes hírek szerint sajtóértekezletet is tartanak.

A világ két legnagyobb gazdaságának vezetője legutóbb 2013 júniusában tartott informális találkozót egy kaliforniai magánbirtokon. A pekingi séta az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójára érkezett Barack Obama amerikai elnök hivatalos kínai látogatását előzte meg.

A kínai állami média kiemeli, hogy Hszi és Obama az idén második alkalommal találkozik, s arra helyezi a hangsúlyt, hogy a két országnak nézeteltéréseik ellenére is közelednie kell egymáshoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb ebolás megbetegedést jelentették Maliból

A Maliban regisztrált második beteg egy ápoló, aki kapcsolatba került egy guineai férfival. A beteg… Tovább olvasom