Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Robbantás Mallorcán: két halott

Nagy robbanás történt egy csendőrlaktanya előtt csütörtök délután a spanyolországi Mallorca szigetén, Calviában, két csendőr életét vesztette.
A robbanásban többen megsebesültek, az első jelentések szerint némelyikük állapota súlyos - közölték helyi önkormányzati források. A biztonsági szervek gyanúja szerint a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet hajtott végre a merényletet. A robbanószerkezet egy gépkocsi alatt lépett működésbe. A két halálos áldozat az autóban ült. Az ETA kiemelt célpontjai között szerepelnek a biztonsági szerveknél, így a csendőrségnél dolgozó személyek.

A merényletet egy nyaralókkal zsúfolt településen hajtották végre. A csendőrlaktanyával szemközt egy postahivatal és egy szálloda van, és hét kilométerre a helyszíntől található a Marivent palota, ahol a spanyol királyi család tagjai nyaranta néhány napot el szoktak tölteni. János Károly királyt és feleségét éppen ezen a hétvégén várták a Baleár-szigetekre.

A robbantás hírére a mallorcai rendőr-főkapitányság megtiltotta, hogy a kikötőkből hajók induljanak és a repülőterekről repülőgépek szálljanak fel, nehogy a tettesek el tudjanak menekülni a szigetről. Az utasítás magánkézben lévő luxusjachtokra is vonatkozik.

Később a spanyol légikikötőket üzemeltető AENA társaság közölte: a Palma de Mallorca-i repülőteret teljesen lezárták. A mallorcai a harmadik legforgalmasabb spanyolországi repülőtér, tavaly majd 23 millió utast szolgált ki. Most "biztonsági megfontolásokból" szünetelteti működését a spanyol belügyminisztérium utasítására - mondta az AENA egyik illetékese, hozzáfűzve: azokat a gépeket, amelyeknek Palma de Mallorca az úti célja, más repülőterekre irányítják át. A tárca nem közölte, hogy utasítása meddig marad érvényben. Az Air Berlin német légitársaság úgy tudja, hogy a repülőteret csütörtök este 10 óráig tartják zárva.

A detonáció egy nappal azután történt, hogy az ETA baszk szeparatista szervezetnek tulajdonított autórobbantást hajtottak végre az észak-spanyolországi Burgos egy csendőrlaktanyájánál. A merényletnek 65 könnyebb sebesültje volt, köztük hat gyermek és két terhes nő.
A hatóságok nem zárják ki, hogy a robbantások időzítése tudatos volt, mert pénteken lesz az ETA megalapításának 50. évfordulója. 1959. július 31-én, a Franco-diktatúra idején marxista-leninista elvek befolyása alatt álló nacionalista érzelmű baszk diákok hozták létre a szervezetet. Az ETA azóta 41 éven át hajtott végre merényleteket annak reményében, hogy azokkal el tudja érni a baszkföldi függetlenséget. Támadásaiban 826 ember vesztette életét, a csütörtöki két áldozatot nem számítva. Az ETA szerepel az Európai Unió és az Egyesült Államok terrorista szervezeteket számon tartó listáján.

A spanyol igazságügyi hatóságok csütörtökön betiltották az ETA bebörtönzött terroristái melletti szolidaritási tüntetést, amelyet a szervezők a hét végére terveztek a baszkföldi Villabona városába.

Olvasóink írták

  • 1. IVY 2009. július 31. 13:53
    „"Mallorca....extasy emotion, óóóóóóóóó.....!!" :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

12 éves drogdílert fogtak el

Gyakran gyermekeket használnak fel drogüzletek lebonyolításához. A berlini fiú az eddigi… Tovább olvasom