Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Romániai választások: eltérően értékelik a magyar pártok szereplését

Beállítottságuk függvényében eltérő módon értékelték kedden a magyar pártoknak az önkormányzati választásokon való szereplését a magyar országos lapok Romániában.
A Kolozsváron megjelenő, jobboldali szellemiségű Krónika vezércikke szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) "köszönetet mondhat" a frissen hatalomra került Szociál-liberális Szövetségnek (USL), mert magyarellenességével soraik zárására késztette a magyar szavazókat, akik a bejáratott, a köztudatba mélyen beágyazódott jelképre, a tulipánra szavaztak.

"Az RMDSZ sikere persze annak is betudható, hogy a mozgósítás érdekében nem kímélte a rendelkezésére álló önkormányzati apparátusokat és anyagi forrásokat. A korábbi 184 RMDSZ-es polgármesterhez képest a mostani több mint 200 szépen hangzik - ám nem biztos, hogy a most megnyert elöljárói helyek összesen kompenzálják azt, hogy Szatmárnémeti viszont elveszett" - vélekedik "Papírforma" című írásában Balogh Levente a Krónikában.

Balogh szerint nem lenne igaza a szövetségnek, ha veszteségeit a magyar ellenfelekre adott, elveszett voksokra fogná, azokat ugyanis jórészt a protestálás motiválta és olyanoktól származnak, akik amúgy sem szavaztak volna a tulipánra.

"Ha az RMDSZ bejáratott, akkor a Magyar Polgári Pártól (MPP) kijelenthető, hogy lejáratott brand. Szász Jenő újabb bukása és az elvesztett polgármesteri tisztségek még Gyergyószentmiklós megtartása mellett is a párt lecsúszását jelentik" - írja a Krónika publicistája, aki szerint kérdéses, szükség van-e két, magát jobboldali konzervatívnak tartó magyar pártra Erdélyben.

Balogh úgy véli, tisztes helytállás volt a fél éve bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről a megszerzett néhány önkormányzati tisztség. Szerinte a most elnyert pozíciók legitimálták a pártot, és eljött az ideje annak, hogy a kialakult erőviszonyok függvényében elinduljon a magyar-magyar párbeszéd az együttműködés lehetőségeiről.

A Bukarestben megjelenő, az RMDSZ-hez közel álló Új Magyar Szó vezércikke szerint az RMDSZ élén folyamatos a nemzedékváltás, a "sokszínűség az egységben" ideológiája továbbra is működőképes maradt, és "ezt nem tudták felülírni azok a magyarországi késztetésre létrejött pártocskák sem, amelyek nagy kampányhanggal, mindenekelőtt az RMDSZ lejáratását tűzve zászlójukra trombitálták végig az országot".

"Léggömbök" című írásában Székedi Ferenc úgy véli, a választási adatok tükrében szétpattantak az MPP és EMNP fedezet nélküli nagyotmondásának léggömbjei, és kiderült, hogy a szólamok mögött nincs más, csak akarnokság.

Székedi szerint az erdélyi versenypártok csupán azért indultak a helyhatósági választásokon, hogy megszerzett mandátumaikkal alkupozíciót harcoljanak ki az RMDSZ-szel szemben, és így bejutó parlamenti helyeket szerezzenek az önkormányzati választásokon kudarcot vallott vezetőik számára. A cikkíró szerint az RMDSZ-nek nincs szüksége arra, hogy kompromisszumot kössön riválisaival, hiszen a szövetség eddig is józan nyugalommal viselte a negatív kampányt, megmutatva, hogy ez a szervezet a romániai magyarság valódi demokratikus érdekképviselete.

"Aligha képzelhető el, hogy akit most olyan gyakran megdobtak kővel, majd csókra fordítja az arcát. Ha így tenne, saját szavazóit, a romániai magyarság többségét árulná el. Az újabb léggömbök, akármilyen nagyra fújják őket, ezt az egyszerű valóságot már nem tudják eltakarni" - zárja cikkét az Új Magyar Szó publicistája.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ENSZ: Pajzsként használják a gyerekeket

Kínozzák, bebörtönzik a nyolcéveseket Szíriában. A hadsereg nehéztüzérséggel lövi Homsz városát. Tovább olvasom