Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Sahram Amiri azt állítja, hogy az amerikaiak megkínozták

Sahram Amiri iráni atomtudós, aki egy éve tűnt el Szaúd-Arábiában, azt állítja, hogy az amerikai titkosszolgálat emberei rabolták el, és az Egyesült Államokban durva "szellemi és fizikai kínzásnak" vetették alá.
Amiri csütörtök reggel repülőgéppel érkezett Washingtonból a teheráni nemzetközi repülőtérre, ahol felesége és hétéves kisfia várta, számos más családtaggal és ismerőssel együtt.

Megérkezése után az iráni férfi ígéretéhez híven beszámolt a 14 hónappal ezelőtti rejtélyes eltűnésének körülményeiről, megerősítve Teherán korábbi állítását, hogy amerikai ügynökök rabolták el tavaly júniusban medinai zarándoklata idején, majd az Egyesült Államokba vitték.

Mint mondta, Medinában egy farszi nyelven beszélő férfi felajánlotta, hogy elviszi autójával egy mecsetig, s amikor beült az autóba, fegyvert szegeztek neki. Ezután beadtak egy injekciót, és mire magához tért, egy repülőgépen ült, bekötött szemmel. Azt állította, hogy az elrablása utáni első két hónapban nagy nyomást gyakoroltak rá az Egyesült Államokban.

"A legdurvább szellemi és fizikai kínzásnak vetettek alá" - mondta a férfi, aki szerint arra próbálták rávenni, hogy kérjen politikai menedékjogot az Egyesült Államokban. Azt állította, hogy egyes kihallgatásokon izraeli ügynökök is jelen voltak. Azzal fenyegették, hogy izraeli börtönbe szállítják, amennyiben nem hajlandó együttműködni. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) emberei 50 millió dollárt ajánlottak neki, hogy az Egyesült Államokban maradjon. Amiri más részleteket nem árult el amerikai tartózkodásáról, de azt ígérte, hogy a későbbiekben ezt megteszi.

"Vannak olyan dokumentumaim, amelyek azt bizonyítják, hogy nem éltem szabadon az Egyesült Államokban, és állandóan az amerikai hírszerző szolgálatok fegyveres ügynökeinek felügyelete alatt álltam" - hangoztatta Amiri.

Hangsúlyozta, hogy semmilyen szerepet nem vállalt az iráni atomprogramban. Azt mondta magáról, hogy egyszerű kutató, egyetemen dolgozik, amely teljesen nyitott, és nem folytat titkos tevékenységet. Leszögezte, hogy nem végzett titkos munkát, nem volt titkos információk birtokában sem, nem foglalkozott atomkutatással sem, és semmi köze a natanzi vagy a fordói urándúsító létesítményhez.

A fizikus úgy véli, hogy az amerikai hatóságok játszmáinak lett az áldozata, és elrablása Washington Irán elleni lélektani hadviselésének volt a tárgya.

Philipp Crowley amerikai külügyi szóvivő mindazzal szemben, amit Amiri állított, szerdán azt mondta: senki se kényszerítette az iráni férfit, hogy az Egyesült Államokba utazzon, és arra se, hogy elhagyja az országot. Korábban az amerikai külügyi tárca közölte, hogy az iráni férfi saját szabad akaratából volt az Egyesült Államokban, és szabadon elmehetett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogi eljárásra készülnek az áldozatok hozzátartozói

Jogi eljárást fontolgatnak a philadelphiai városnéző vízibusz balesetében meghalt két magyar fiatal… Tovább olvasom