Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Strasbourgi bíróság: diszkriminál a boszniai alkotmány

Diszkriminációs előírást tartalmaz a boszniai alkotmány, mert azokat, akik sem a szerb, sem a horvát, sem a muszlim közösséghez nem tartoznak, megfosztja a köztársasági elnöki vagy a felsőházi tagságért való indulás lehetőségétől - állapította meg kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága.
A strasbourgi fórumhoz az egyik boszniai roma szervezet vezetője, illetve Szarajevó zsidó közösségének volt vezetője fordult panasszal. Arra hivatkoztak, hogy etnikai hovatartozásuk lehetetlenné teszi számukra az említett tisztségek betöltését.

Az elmarasztaló döntés elvben arra kötelezi Bosznia-Hercegovinát, hogy változtassa meg alkotmányát, ám a tapasztalatok szerint a strasbourgi ítéletekből az államok gyakran csak a bírságfizetésről rendelkező részeket szokták végrehajtani.

A boszniai alkotmány a volt jugoszláv tagköztársaságban négy éven át dúlt háborút lezáró 1995-ös daytoni megállapodás nyomán született, és megfogalmazói azt az elvet tartották szem előtt, hogy a szerbek, a horvátok, valamint a muszlim bosnyákok számára olyan közös államot kell alkotni, amelyben ez a három népcsoport kölcsönösen elismeri egymást államalkotó tényezőként. Ezt meg is oldották, ám a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is: aki e három etnikum egyikéhez sem tartozik, annak a jogai csorbát szenvednek.

A strasbourgi bírói fórum elismerte, hogy az alkotmányos berendezkedés ilyetén megoldása a megbékélést célozta. Annak a véleményének is hangot adott, hogy a helyzet időközben bekövetkezett javulása ellenére "talán még mindig nem jött el az ideje" a három etnikum közötti hatalommegosztási rendszer felszámolásának, a tisztán többségi elvre való áttérésnek. Vannak azonban olyan hatalommegosztási technikák is, amelyek nem jelentik az államalkotó népcsoportok egyikéhez sem tartozók automatikus kizárását a köztisztségekből - figyelmeztetett az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

H1N1: Romániában eddig 37-en haltak meg

Romániában 37 személy vesztette életét az influenza új típusa miatt - közölte kedden a román… Tovább olvasom