Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Súlyos válság az euróövezetben

"Súlyos válság" van az euróövezeten belül, és ez nemcsak a legtöbbször emlegetett Görögországra terjed ki - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főközgazdásza, aki szerint az euróövezeten kívüli Nagy-Britanniát is a válságövezethez kell sorolni.
Simon Johnson, aki a G7-pénzügyminiszterek és jegybanki vezetők hétvégi kanadai értekezlete után nyilatkozott a BBC rádiónak, kijelentette: a Hetek a jelek szerint "egyáltalán nem tudnak arról", hogy Európa jelentős része súlyos válsággal néz szembe, és ez Görögországon, Spanyolországon és Portugálián kívül kiterjed Írországra is, sőt "Olaszország is igencsak a tűzvonalban van".

Johnson szerint mára "nagyon súlyos válság" alakult ki a valutaunión belül, ám a G7-országok "mélyen alszanak". Hozzátette: szerinte a G7 szervezet fenntartásának "alapvetően semmi haszna", mivel a csoport képtelen kellő gyorsasággal reagálni a felmerülő problémákra.
A Hetek értekezleten egyetértés született arról, hogy a problémákkal küszködő valutauniós országok helyzetének rendezéséhez nem kérik az IMF segítségét; a kérdést az EU hatáskörében tartják.

A múlt héten rekord magasságokba emelkedtek az euróövezet leggyengébb makroláncszemeinek tartott Görögország, Spanyolország és Portugália államadósság-törlesztési kockázatának árazásai a londoni piacon, jelezve e három, súlyos költségvetési és adóssággondoktól szenvedő valutauniós gazdaság adóskockázati megítélésének folyamatos romlását és a görög "járvány" terjedését.

A görög szuverén adósságtörlesztési kockázat fedezetére szolgáló határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása a pénteki londoni kereskedésben 437-447 bázispont között is járt, jóllehet zárásra számottevően, 406 bázispont környékére süllyedt.

Ezek a CDS-díjszabások azt jelentik, hogy a görög törlesztési leállás ellen befektetői fedezetet kínáló piaci szereplők minden 10 millió euró görög kormánykötvény-adósság törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióiért évente 400 ezer eurónál jóval nagyobb díjakat számítanak fel az irányadó ötéves futamidőre.

Ez az euróövezeten belül alapmércének tekintett német CDS-árazás tízszerese.

Simon Johnson szerint ugyanakkor Nagy-Britanniát is a költségvetési és adósságválságban lévő euróövezeti országokhoz kell sorolni, és ha a brit kormány nem tudja elhitetni a piacokkal, hogy belátható időn belül hiteles módon ellenőrzés alá vonja a költségvetést, akkor "nagy bajba" kerül.
A csillagászati összegű gazdaságösztönző és banki tőkepótló intézkedések nyomán a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államháztartási hiány a kormány előrejelzése szerint is eléri a 12,6 százalékot az idei pénzügyi évben.

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő tavaly - hatalmas globális piaci visszhangot kiváltó lépéssel - már stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA" szintű szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a véleményére hivatkozva, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok mellett a brit nettó államadósság középtávon a GDP-érték 100 százalékára duzzad.

A brit osztályzati kilátás tavalyi rontása komoly megrettenést okozott a piacon. Felmerült ugyanis annak a rémképe, hogy ha Nagy-Britannia elveszítheti "AAA" besorolását, akkor a hasonló költségvetési és államadósság-gondokkal küszködő Egyesült Államok ugyanilyen szintű adósosztályzata sincs biztonságban, márpedig az amerikai "AAA" a piaci kockázatmegítélés globális alapmércéje.

A hitelminősítők már tettek is utalást arra, hogy távlatilag veszélybe kerülhet az amerikai adósosztályzat.

A Fitch Ratings a múlt hónapban megerősítette az Egyesült Államok "AAA" kormányadósi besorolását. Ehhez fűzött londoni elemzésében azonban kiemelte: ha az amerikai kormány nem hoz "nehéz adó- és kiadási döntéseket" az államháztartási hiány három-öt éven belüli csökkentésére, az államadósság az évtized második felére olyan szintet érhet el, ami már nyomást gyakorolna az Egyesült Államok elit "AAA" adósi státusára.

A Moody's Investors Service múlt heti új elemzésében szintén azt írta, hogy "nyomás alá kerülhet" az Egyesült Államok lehetséges legjobb szuverén adósi minősítése, ha az amerikai kormány nem tesz további költségvetési kiigazító intézkedéseket.

Olvasóink írták

  • 2. floridaimagyar 2010. február 09. 05:24
    „Ezt azert nem kellett volna az USA nyakaba jarni (utolso bekezdes) :)”
  • 1. dodó 2010. február 08. 11:40
    „"Nem meglepő: Az IMF nagyon jól járt a "gazdasági válsággal" 2009-12-25 10:59 (MTI)

    A Nemzetközi Valutaalap (IMF) üzemi bevételeinek és kiadásainak egyenlege várhatóan körülbelül 688 millió dollár nettó eredmény lesz az áprilissal végződő pénzügyi évében, 52 százalékkal több a pénzügyi év elején tervezett 453 millió dollárnál, ezt közölte az IMF igazgatótanácsa Washingtonban a szerdai időközi felmérése eredményeképp.
    A növekedést a több hitelmegállapodással és korábbi hitelkeretek növelésével, vagyis az ezekből származó kamattörlesztések és szolgáltatási díjak növekedésével, az IMF befektetéseinek vártnál nagyobb hozamával és a kiadások csökkenésével magyarázták, emlékeztetve a szigorú létszámgazdálkodásra és arra, hogy az adminisztratív kiadásokat mérsékli a dollár évközi leértékelődése az IMF különleges lehívási jogaihoz (SDR) képest.
    A több kintlevőségből annak ellenére nőnek a kamatbevételek, hogy az IMF kamata csökken. Azt is eldöntötték szerdán ugyanis, hogy a tagországok számára változatlanul hagyják a kamatfelárat a nem kedvezményes IMF-hitelekre - ez az irányadó szint. Ez a mostani pénzügyi évben - csakúgy, mint az előzőben - 1,00 százalékpont az átlagosan 0,30 százalékra várt SDR-kamat fölött. Csakhogy a pénzügyi év elején még 0,90 százalékos átlagos SDR-kamatot feltételeztek az akkori piaci helyzetnek megfelelően. Áprilistól október végéig az átlagos SDR-kamat 0,34 százalékos volt az előző pénzügyi év 1,79 százalékos átlaga után.
    Az IMF szeptemberben meghirdette, hogy elad 403,3 tonna aranyat kedvezményes hitelezési képességének növelése végett. November végéig 212 tonna kelt el, ebből körülbelül 4,7 milliárd dollár profit származott."”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lelőttek egy képviselőjelöltet Irakban

Egy ismeretlen fegyveres lelőtte vasárnap az észak-iraki Moszulban Szuha Abdallah Dzsarallah… Tovább olvasom