Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Székelyek menete : a románok kudarcként, a határontúli magyarok sikerként könyvelték el

Németh Zsolt szerint a legfőbb üzenet az, hogy a Székelyföld és a székelyek léteznek.
Izsák Balázs: elérte célját a menetelés

Elérte célját a Székelyek nagy menetelése - jelentette ki az MTI-nek a megmozdulást értékelő hétfői marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.

A menetelést szervező SZNT elnöke sikerként könyvelte el, hogy kialakult az 53 kilométeres összefüggő menetoszlop az út mentén, és a székelyföldi demonstrációra a nemzetközi sajtó is felfigyelt.

Izsák Balázs szerint a megmozdulás a közösség belső kohézióját, erejébe vetett hitét is erősítette. Hozzátette, hogy sokaknál még mindig tart az az eufória érzése, amely a menetelés alatt alakult ki.

Victor Ponta alkotmányos választ ígért

Románia alkotmányának és az európai gyakorlatnak megfelelő módon fog válaszolni a bukaresti kormány a székelység autonómiaigényére - közölte hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök.

A Duna stratégia Bukarestben zajló miniszteri értekezletéről távozó Ponta a parlament folyosóján nyilatkozott különböző aktuális kérdésekről. A Székelyek nagy menetelése kapcsán az MTI azt kérdezte a miniszterelnöktől: milyen választ ad a kormány a székelység autonómiaigényére, amelyet valamennyi magyar politikai szervezet támogat.

"Nem tudunk és nem is akarunk mást tenni, mint betartani az európai gyakorlatot és Románia alkotmányát" - ismételte meg Victor Ponta.

Székelyföldi román szervezet: ellenséges erődemonstráció

Romániával és a román nemzettel szembeni ellenséges politikai erődemonstrációnak minősítette a székelyföldi románok nevében fellépő egyik civil szervezet a Székelyek nagy menetelése elnevezésű megmozdulást.

A Maros, Hargita és Kovászna megyei románok civil fóruma nevű szervezet hétfőn közleményben fejtette ki álláspontját a székelyek vasárnapi tömegmegmozdulásáról.

Mint írták, valamennyi felszólalásból kitűnt, hogy a résztvevők nem csak a központi román politikai hatalmat tekintik ellenségnek, hanem "mindent, ami román", szerintük ezt bizonyítja, hogy a megmozdulás nélkülözött valamennyi román elemet és jelképet, a rendezvényen így csak székely és magyar zászlók lobogtak. A civil szervezet szerint ilyen körülmények között a szervezők ne számítsanak a román és a nemzetközi közvélemény szimpátiájára.

Emlékeztetnek arra, hogy egyetlen román szervezet, párt, a tudományos szféra képviselője sem támogatta egy székelyföldi régió létrehozását. Rámutatnak: a menetelés szervezőinek nyilatkozataiból és magatartásából is kitűnik, az autonómia valódi célja az, hogy a régiót megtisztítsák a románoktól.

Leszögezik: a románok soha nem fogják elfogadni, hogy Románia szívében egy enklávé jöjjön létre. Aggasztónak tartják, hogy a valójában "politikai és államellenes" megmozdulások immár nyíltan Budapest irányítása alatt zajlanak, és ezeken szélsőséges szervezetek tagjai is részt vesznek.

Sajnálatosnak és aggasztónak tartják azt is, hogy a megmozdulás fő "népszerűsítői és bujtogatói" az erdélyi magyar történelmi egyházak papjai, akik híveiket ilyen ellenséges politikai megnyilvánulásokra buzdítják - olvasható a közleményben.

Sikerként értékelik az erdélyi magyar lapok a demonstrációt

Sikerként értékelték hétfőn közölt cikkeikben az erdélyi magyar napilapok a Székelyek nagy menetelését, de hozzáteszik, a megmozdulás önmagában nem elég ahhoz, hogy a székelység elérje a célját.

A Krónika vezércikkírója szerint a menetelés az első olyan autonómia-megmozdulás, amely kitört a "kimegyünk a térre tüntetni, megmondjuk a magunkét, majd hazamegyünk" unalmas paradigmájából. A megmozdulás átlépte a városok és falvak határait, jelezve, hogy a magyar közösség tagjainak jelentős része egyetért a közös céllal, az önrendelkezéssel.

Abból a szempontból is sikeresnek látja a Krónika a tömegmegmozdulást, hogy az a magyar politikai szervezetek összefogásával valósult meg. Úgy vélte azonban, hogy mindezek ellenére kérdéses, hogy mennyire sikerült a külvilág figyelmét ráirányítani az erdélyi magyar autonómiatörekvésekre. A Krónika szerint a megmozdulás csak akkor igazi siker, ha ennek apropóján az erdélyi magyar közösség képviselői mind a román, mind a nemzetközi közvéleménynek világosan elmagyarázzák, mit szeretnének.

A Szabadság című kolozsvári napilap szerint a tüntetés elsősorban arra volt jó, hogy aktívan tartsa a romániai magyar szavazóbázis kemény magját, amely egyre jobban morzsolódik. Azt is megjegyezte azonban, hogy nem haladt előrébb a romániai magyarság autonómiaküzdelme a nagy meneteléssel. A társadalomszervezési munkának a menetelések előtt és után is folytatódnia kell - írta a lap. 

A Háromszék című székelyföldi napilap vezércikkírója szerint a nagy menetelés Románia másik arcát mutatta meg, és a menetelés útvonalán autózó románokban is az elismerés érzését váltotta ki. "Székelyföld azt az arcát mutatta meg, amely egységet, erőt sugárzott, amelyet jó volt nézni, és amelyre oly nagy szükség lenne ünnepnapok, autonómia­tüntetések után is" - vélte a cikkíró. A menetelés utáni számháborúra utalva a cikkíró kijelentette: "hazugságra aligha – eltökéltségre, hitre viszont lehet jövőt építeni."

A szintén székelyföldi Hargita népe vezércikkírója szerint elérte a célját a menetelés, mert rámutatott arra, hogy az autonómiatörekvés mögött közakarat áll. Ezt azért tartotta fontosnak, mert szerinte a román társadalom úgy kezeli az autonómiaigényt, "mint a hisztit, ami előjön, lehet kicsit visszaordibálni vagy éppen nyugtatgatni, de hamar lejár, és minden megy a régiben". A cikk írója szerint nem szabad hagyni, hogy az akarat lankadjon. "Ha nem dolgozunk folyamatosan rajta, akkor biztosan nem szerezzük meg, amit szeretnénk" - állapította meg.

A maszol.ro hírportál egyik véleménycikkében a szerző a magyarországi tüntetésekre utalva ellentmondást lát aközött, hogy "Magyarország a nemzetállamot erősíti, miközben Romániától a nemzetállam lebontását kéri".
A szerző azt is megállapítja, hogy a menetelés visszacsatolásaként az autonómia politikai ellenségei is erősödnek. "Minél népesebb a román szavazóknak ez a tábora, annál nagyobb a veszély, hogy mi, magyarok nem kerülünk be a parlamentbe. És akkor minden lelkes menetelés ellenére aligha lesz székely önrendelkezés" - állapítja meg a cikkíró.

A maszol.ro másik véleménycikke szerint "a székely autonómia egy szakmailag kidolgozatlan és pillanatnyilag megvalósíthatatlan projekt. A felvonulások, tüntetések, egyéb civil megmozdulások kétségkívül rokonszenves és a résztvevők szempontjából lélekmelengető demokratikus gyakorlatok lehetnek, de egy lépéssel sem visznek közelebb az autonómia megvalósításához. Ellenkezőleg: belterjes, szimbólumokban, rítusokban feloldódó és kimerülő performanszokká alakítják át a párbeszédnek még az esélyét is."

Kudarcnak minősítik hétfői román lapok a demonstrációt

Többnyire visszhangtalan maradt a Székelyek nagy menetelése a hétfői román sajtóban, az elvétve megjelent kommentárok többsége pedig kudarcnak állította be a vasárnapi demonstrációt, amelyen a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint 120 ezren, a román hatóságok szerint 15 ezren követeltek autonómiát Székelyföldnek.

A liberális kötődésű Adevarulban Lulea Marius Dorin - eltekintve attól, hogy a menetelést az SZNT kezdeményezte és valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet felkarolta - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szégyenletes kudarcának minősítette, hogy a "hivatalos" számok messze elmaradtak a szervezők várakozásaitól.

A szerző szerint a nacionalista jelszavak nem kendőzhetik el azt, hogy az utóbbi két évtizedben a törvényhozásban és különböző bukaresti kormányzatokban részt vevő RMDSZ nem tudta kiemelni a székelységet a szegénységből, a szövetség vezetői pedig szerinte csak akkor "hangoskodnak" az autonómia-jelszavakkal, amikor ellenzékben vannak, de "nagy csendben vannak", amikor hozzáférnek a közpénzekhez.

Ugyancsak az Adevarulban Sever Ioan Miu Európa nem létező autonómiái címmel közölt összeállítást a témát kutató újságírók írásaiból, rávilágítva, hogy bár autonómia-ügyben nincsenek kötelező érvényű európai szabványok, igenis működnek Európában etnikai alapon szervezett területi autonómiák. Egyebek mellett a dél-tiroli, a katalán, a baszk és a finnországi példát ismertetve a szerző kiemeli, hogy a különböző jogköröket biztosító területi autonómiáknak éppen az a sajátosságuk, hogy egy területre, nem pedig egy etnikai közösségre vonatkoznak, még akkor is, ha határain belül egy bizonyos etnikum többséget alkot.

A jobboldali Romania Liberaban Andrei Margaritescu arról írt, hogy a székelyek menetelése jelentős külföldi támogatásban részesült. A szerző szerint 29 autóbusz hozott magyarországi "turistákat" a demonstrációra. A cikkíró tudni véli, hogy a Székelyföldnek autonómiát követelő tüntetés Oroszország támogatását is élvezte, amely szerinte egy erődemonstrációt akart tartani a román hatóságoknak, mivel Romániában hétfőn kezdődnek az amerikai rakétapajzs kiépítésének munkálatai.

Németh Zsolt: a legfőbb üzenet az, hogy a Székelyföld létezik

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a vasárnapi Székelyek nagy menetelésének a legfontosabb üzenete az, hogy a Székelyföld, a székelyek léteznek. A magyar kormány a székelyeket és valamennyi határon túli magyart támogatja - mondta a politikus hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban egyre erőteljesebben bontakozott ki a történelmi, kulturális, szociológiai, filozófiai, ismertelméleti vita arról a kérdésről, hogy van-e egyáltalán Székelyföld. Ez a szokatlan, meghökkentő megmozdulás, amelyen 120 ezer ember alkotott 53 kilométeres menetoszlopot, erre e vitára adott csattanós választ: a székelyek léteznek - hangsúlyozta Németh Zsolt.

A kormány feladata, hogy a székelyeket, az erdélyi magyarokat és a határon túli magyarokat együttérzéséről biztosítsa, támogassa őket - mondta. A közigazgatási átalakítással kapcsolatban pedig a kormánynak egyértelművé kell tennie, hogy természetesen Románia dönt a területi felosztásáról, de figyelembe kell vennie az Európa Tanács kisebbségi egyezményét, amely szerint nem lehet hátrányosan megváltoztatni a közigazgatási területek átalakításkor a kisebbségek etnikai arányát.
A Székelyek nagy menetelésének három fő célkitűzése volt: Székelyföld legyen önálló fejlesztési régió, legyen önálló közigazgatási egység, és induljon párbeszéd a román kormányzat és az erdélyi magyarok képviselői között - fejtette ki Németh Zsolt, megjegyezve: "ne számítson arra román kormányzat, hogy az erdélyi magyarok letesznek erről".

Az államtitkár szerint ha az elmúlt időszakban és a székelyek menetelésén tanúsított egységet fenn tudják tartani az erdélyi magyar politika résztvevői, akkor van reális remény arra, hogy eredményt lehet elérni.

Németh Zsolt arról is szólt, hogy nemcsak a szervezőket, hanem a román hatóságokat is elismerés illeti meg, amiért biztosították a gyülekezés és a véleménynyilvánítás jogát, amely a román demokrácia javára válik. Az államtitkár szerint ha Románia demokratikus állam, akkor nem fogja figyelmen kívül hagyni a 700 ezer székely ember akaratát.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére a két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti összefüggő menetoszloppal tiltakoztak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, követelve Székelyföld területi autonómiáját. Az SZNT, akárcsak a többi romániai magyar politikai szervezet, nem ért egyet azzal, hogy a bukaresti kormány román többségű közigazgatási régióba akarja besorolni a magyarok által többségben lakott székelyföldi megyéket.

A szervezők becslése szerint 120 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek nagy menetelésén.

A székelyföldi demonstrációval párhuzamosan Magyarországon Budapesten és 13 más településen tartottak szolidaritási megmozdulásokat, valamint Európa és Észak-Amerika több városából is érkezett jelentés felvonulásokról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A világ jobbá tételéről beszélt Ferenc pápa és Aung Szan Szú Kji

Ferenc pápa hétfőn magánaudiencián fogadta Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki… Tovább olvasom