Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Szembehelyezkedett Szomália elnöke bin Ladennel

Szembehelyezkedett Szomália elnöke Oszama bin Ladennel. Sarif Sejk Ahmed azt üzente szombaton újságírók előtt az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózata vezérének, hogy ne avatkozzon országa ügyeibe.
Bin Laden múlt héti internetes hangüzenetében felszólította a keményvonalas szomáliai iszlamistákat, hogy távolítsák el Ahmedet, aki megváltozott, mert az "amerikaiak elcsábították". A polgárháborúba süllyedt Szomália megválasztott elnöke két nappal korábban vezette be helyi és külföldi vallási vezetők javaslatára az iszlám törvényét, a sariját. Ahmed, aki mérsékeltnek számít, bin Laden vádjai szerint felhígítja a sariját a nyugatias törvénykezéssel.

Sarif Sejk Ahmed-et, az Iszlám Bíróságok Egyesülése (ICU) elnökét a szomáliai parlament 420 képviselőjéből 293, vagyis a döntő többség választotta meg január 31-én a káoszba zuhant Szomália államfőjévé. Az új államfő vezette Iszlám Bíróságok Egyesülése az etióp csapatok két évvel ezelőtti bevonulásáig ellenőrzése alatt tartotta a fővárost, Mogadisut és az ország nagy részét. Éppen az etióp invázió miatt kényszerült Sarif Sejk Ahmed száműzetésbe.

Az államfővé választásáról döntő parlamenti ülést néhány nappal azt követően tartották, hogy az etióp csapatok kivonultak az Afrika szarvának nevezett Szomáliából. A káosz illetve a polgárháború miatt az elnökválasztó parlamenti ülést a szomszédos Dzsibutiban rendezték meg. Seríf Ahmed ellenfele a választásokon az a Sziad Barre tábornok volt, akinek diktátor apját 1991-ben űzték el. Ezután zuhant a máig tartó polgárháborúba az ország, és ekkor kezdődtek a máig tartó pénzszerző, túszejtő kalóztámadások az Ádeni-öböl körzetében.

Az iszlamista Sebab milícia és a többi szélsőséges fegyveres csoport a választások után azt közölték: folytatják a harcot, akárki kerül is az állam élére, amíg ki nem vonják a külföldi csapatokat Szomáliából, és nem vezetik be a sariját. Szomáliában csak az Afrikai Egységszervezet utódjaként 2002-ben alakult Afrikai Unió békefenntartói vannak, őket nevezik az iszlamisták külföldi erőknek.

"Bin Laden felhívása az erőszak folyatására Szomáliában megdöbbentő. Nem az al-Kadia dolga, hogy az iszlámra tanítson minket. Ezért közöljük velük, hogy ne avatkozzanak az ügyeinkbe."-mondta riportereknek Ahmed szombaton.

Olvasóink írták

  • 3. floridaimagyar 2009. április 02. 03:30
    „Kinek a partjan vagy? Vegre egy orszagvezeto aki vissza mer pofazni egy papolo hulyenek, ha mindenki megmerne ezt tenni akkor a ven terrorista vezeto is csodbe menne.”
  • 2. sima 2009. március 29. 09:46
    „"Bin Laden múlt héti internetes hangüzenetében felszólította a keményvonalas szomáliai iszlamistákat, hogy távolítsák el Ahmedet, aki megváltozott, mert az "amerikaiak elcsábították"."

    Elcsábították ? Inkább csak kilóra megvették. :)) Ha ennyire korrupt az elnök , akkor tényleg megérdemel egy golyót a fejébe.”
  • 1. floridaimagyar 2009. március 28. 22:09
    „A ven hulye terrorista (Ossama) politizalni probal meg papol az embereknek - palyat tevesztett!!! Jo partelnok lehetett volna. Hihetetlen hogy meg szabadlabon van - mit nem adnek ha valaki elkapna!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset érte a francia elnök repülőjét

Franciaország - Leállt a francia köztársasági elnök repülője, amikor a kifutópályán egyre nagyobb sebességgel a felszálláshoz készült. Tovább olvasom