Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Szerb adomány Koszovónak

Több mint tízmillió dinár (30 millió forint) értékű adományt jutatott koszovói szerb intézményeknek a szerb főváros - jelentette a szerdai szerb sajtó. Szerbia nemcsak segélyez, fejleszt is egykori tartományában.
Dragan Djilas belgrádi polgármester kedden adta át a szerb főváros ajándékát, egy kisbuszt Novake észak-koszovói falu szerb lakóinak.

"Belgrád nem annyira szegény, hogy ne tudna segíteni ott, ahol arra szükség van" - mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy a szerb főváros az elmúlt évekhez hasonlóan a jövőben is azon lesz, hogy segítse a koszovói szerbeket.

A kormányzó Demokrata Párt (DS) politikusa ellátogatott a nyugat-koszovói Visoki Decani szerb ortodox kolostorhoz is. Belgrád korábban közölte, 3 millió dinárt (8 millió forintot) különített el a kolostor köré felhúzandó, az épületet védő kőfal megépítésére.

Megfigyelők szerint a koszovói kormány lehetőségeihez mérten igyekszik nemcsak segélyezni, hanem fejleszteni is Koszovóban, hogy ezzel is elősegítse a koszovói szerb kisebbség megmaradását, a szerb menekültek visszatérését.

Zarko Obradovic, a szerb kormány oktatási minisztere egy hete adott át ünnepélyesen egy új kollégiumot a megosztott Kosovska Mitrovica északi, szinte kizárólag szerbek lakta északi részén.

Nem sokkal korábban Goran Bogdanovic, a szerb kormány Koszovó-ügyi minisztere jelentette be, hogy hamarosan elkészül öt lakóház - összesen 40 lakás - két észak-koszovói településen, Kosovska Mitrovicában és Brdjani közelében. Utóbbi helyen állítólag 80 millió dinárt (nagyjából 220 millió forintot) különítettek el az építkezésre.

A tárcavezető elmondta, további lakások építését tervezik a Koszovó déli csücskében fekvő Strpcében, továbbá északon, Zvecanban, Koszovó középső részén, Gracanicában és a kelet-koszovói Kosovska Kamenicában. A településekben közös, hogy mindegyikben számottevő a szerb lakosság aránya.

Az elképzelés az, hogy 60-70 lakás épül mindegyik helyen. A források rendelkezésre állnak, tervek szerint július elején indul az építkezés - mondta a Koszovó-ügyi miniszter. Minél több lakást kell építeni, hogy visszatérjenek az emberek - magyarázta az egyik szerb helyi önkormányzat képviselője.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újrakezdődtek a tárgyalások Ciprus egyesítéséről

Kéthónapos szünet után újrakezdődtek szerdán Nicosiában a Ciprus egyesítését célzó tárgyalások. Tovább olvasom