Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Sztrájk mellett határoztak a londoni metró dolgozói

Sztrájkba lépnek a kormány kiadáscsökkentő intézkedéseivel járó elbocsátások elleni tiltakozásul a londoni metró dolgozói.
A 10 ezer londoni metrós alkalmazott érdekeit is képviselő vasúti és hajózási szakszervezet (RMT) szerdai közlése szerint a munkabeszüntetés időpontját még nem jelölték ki. Megegyezés híján kiterjedt konzultációt folytatnak majd a szakszervezeti tagokkal.

A munkavállalók jelentős többsége - 76 százaléka - voksolt a sztrájk mellett a szakszervezet által rendezett szavazáson. A tiltakozásra az RMT szerint az ad okot, hogy a kormány által meghirdetett költségcsökkentések miatt 800 állás szűnne meg a metrónál. Emiatt veszélybe kerülne a közlekedésbiztonság - állítja az érdekképviselet. A Transport of London közlekedési vállalat szerint a megszűnő állások java része a jegypénztárakat érintené, ez pedig a közlekedés rendjében és biztonságában ez nem okozna fennakadást.

Bob Crow, az RMT vezetője úgy fogalmazott, a szakszervezet tagjai "nem dőlnek hátra, míg a vonalak halálos csapdává változnak, a peronok és a pénztárak pedig üresen maradnak". A metróhálózatot (London Underground, LU) képviselő Richard Parry stratégiai igazgató ugyanakkor félelemkeltéssel vádolta meg az RMT vezetését. "Szükségtelen volt a sztrájkról való szavazás, bármiféle tiltakozás pusztán csak fizetésvesztést eredményez a dolgozóknál" - tette hozzá.

Az RMT bejelentette: tárgyalásokat kezdeményez a TSSA közlekedési szakszervezettel a következő lépésekről. A szigetországban 30 ezer munkavállalót képviselő TSSA jövő héten jelenti be saját szavazásának eredményét.

A májusban hivatalba lépett konzervatív-liberális kormány júniusban új költségvetést fogadott el a tetemes államháztartási hiány csökkentésére. A várt 25-40 százalék közötti megtakarítások jelentős elbocsátásokkal járhatnak a közszférában, várható, hogy a szakszervezetek októberre - egy másik forgatókönyv szerint jövő márciusra - összehangolt cselekvést hirdetnek meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Birkanyájgyilkos macedón sofőr

Csaknem egy egész birkanyájat sikerült lemészárolnia annak a macedón autóvezetőnek, aki az ország… Tovább olvasom