Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Tálibok járőröznek egy pakisztáni tartományban

Pakisztán - Tálib fegyveresek járőröznek egy pakisztáni tartomány fővárosában, jelentették csütörtökön a helyi hatóságok.
A fővárostól alig 100 kilométerre lévő Buner városába a szomszédos Swat-völgyből, Malakat tartományból érkeztek a fegyveresek, akik megszállták a mecseteket és ellenőrző pontokat is felállítottak a városban és a hasonló nevű tartomány több településén is.

A Swat-völgy, Pakisztán egykori turistaparadicsoma az a vidék, ahol Aszif Ali Zardari államfő nemrég engedélyezte a szigorú iszlám törvénykezés, a saríja bevezetését. A tartományban már két éve véres fegyveres harc dúlt a kormányerők és a szélsőséges iszlám hívek között, és az elnök úgy gondolta: ezzel az engedménnyel véget vethet a szélsőségesek erőszakhullámának. Az amerikai külügyminiszter viszont "Pakisztán létét alapjaiban fenyegető" lépésnek tartja az engedményt.

Buner tartományban a lakosság jelentős részét megrémítette a szélsőséges tálibok megjelenése és fegyveres őrjárata, ezért sok helyütt az emberek bezárkóztak otthonaikba. A helyi hatóságok azt mondják, hogy "tárgyalásokat kezdtek a tálibokkal", hogy azok hagyjanak fel a járőrözéssel. A tálibok vezetője azt mondta, hogy ők a saríját alkalmazó iszlám bíróságokat akarnak felállítani Bunerben, de a rendőrség munkájába nem avatkoznak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leragasztatta a vádlott száját egy amerikai bíró

Egyesült Államok - Szigetelőszalaggal leragasztatta a vádlott száját egy türelmét vesztett bíró egy… Tovább olvasom