Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Tavaly több mint 28 százalékkal nőtt a milliomosok száma a világon

Észak-Amerikában volt tavaly a legtöbb milliomos, számuk elérte a 7,14 milliót.
A milliomosok számának jelentős gyarapodását mutatta ki a Boston Consulting Group (BCG) piackutató vállalat 2013-es globális tanulmánya.

Tavaly a legalább 1 millió dollárral rendelkezők száma (a BCG ez alatt a legalább 1 millió dollárral rendelkező háztartásokat érti) 16,3 millióra emelkedett a világon az egy évvel korábbi 12,7 millióról - idézi a BCG tanulmányát az orosz ITAR-TASZSZ.

Észak-Amerikában volt tavaly a legtöbb milliomos, számuk elérte a 7,14 milliót. A második helyen Kína szerepelt, 2,38 millióval, míg a harmadik legtöbb milliomos a világon Japánban élt, számuk 1,24 millió volt.

A teljes lakossághoz mérten a milliomosok száma Katarban volt a legmagasabb, a háztartások 17,5 százaléka legalább 1 millió dollárral rendelkezett. A második helyen Svájc (12,7 százalék), a harmadik helyen Szingapúr állt (10 százalék).

A BCG tanulmánya szerint Oroszországban tavaly 513 ezer olyan család volt, amelynek az együttes vagyona meghaladta az 1 millió dollárt. Számuk 2012-höz képest 18,5 százalékkal nőtt. Az orosz milliomosok csoportján belül 536 család vagyona meghaladta a 100 millió dollárt, ami 14 százalékos bővülés 2012-höz képest.

A dollármilliomosok tekintetében Oroszország tavaly a 17. helyen állt, de a BCG előrejelzése szerint 2018-ra már a 11. lesz, Ausztráliát követve és olyan országokat megelőzve, mint Hollandia, Tajvan, Hongkong és Svájc.

A világ milliomosainak és még gazdagabbjainak összesített magánvagyona 2012-höz képest 14,6 százalékkal (19,3 ezer milliárd dollárral) 152 ezer milliárd dollárra nőtt. Észak-Amerikában a milliomosok magánvagyona 50,3 ezer milliárd dollár, Nyugat-Európában 37,9 ezer milliárd dollár, az ázsiai és csendes-óceáni térségben pedig 37 ezer milliárd dollár volt.

A Boston Consulting Group azzal számol, hogy a világ milliomosaink a magánvagyona 2013-tól évi átlagban 5,4 százalékkal 198,2 ezer milliárd dollárra emelkedik 2018 végéig.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lelőttek egy ukrán katonai szállítógépet

A repülőgép fedélzetén legkevesebb 49 ember volt. Tovább olvasom