Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Téglával verte agyon a feleségét

Olaszország - Téglával agyonverte a feleségét Olaszországban egy pakisztáni származású férfi, mivel az asszony meg akarta óvni a lányukat egy előre elrendezett házasságtól - közölték hétfőn Rómában.
Súlyos sérülésekkel a kórház intenzív osztályára került a 20 éves Nosheen is, akit saját öccse vert össze bottal az "engedetlensége" miatt az észak-olaszországi Modena tartomány Novi településén, vasárnap. Az anya, Shahnaz Begum közbelépett, mire a férje a földre lökte, és agyonverte őt. A szomszédok riasztották a csendőröket, akik letartóztatták az apát, Ahmad Khan Buttot és Umair nevű, 19 éves fiukat.

Mara Carfagna esélyegyenlőség miniszter bejelentette, hogy személyesen részt kíván venni a készülő igazságszolgáltatási eljárásban. "Olaszország nem fogad el olyan hagyományokat, amelyek korlátozzák a nők jogait" - hangsúlyozta.

Itáliában a közelmúltban két hasonló eset is történt: 2006-ban és 2009-ben egy szintén pakisztáni és egy marokkói származású lányt gyilkoltak meg a szülei, mert nyugati módon akartak élni.

Olvasóink írták

  • 2. flexsnake 2010. október 05. 09:38
    „a svéd parlamentben is hangoztatta valaki,hogy ezeket ne engedjék be az országba”
  • 1. KolompárRómeó 2010. október 04. 22:01
    „2 éve Hamburgban egy afgán, már ott született gyerek szúrta le a húgát, mert világi életet élt. A család ki volt akadva, hogy bezárták a gyereket, a gyilkos is azt hangoztatta, hogy Kabulban már rég szabad lenne. Rohadtul nem értette, miről van szó.

    Erre a rádióban egy integrálódással foglalkozó néni azt mondta, hogy teljesen felesleges ezekre eurómilliárdokat költeni, ezekkel nem lehet kezdeni semmit. (Ugyanez igaz a mi Indiából ide reinkarnálódott kisebbségünkre is.)

    Megjegyzem, a kölköt szívesen hazaküldtem volna Kabulba a nyugis Németországból. Másnap már megette volna a szomszéd törzs.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar motoros halt meg Romániában

Románia - Gépkocsival ütközött és ennek következtében életét vesztette egy magyarországi motoros… Tovább olvasom