Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Teherbe ejtette kilencéves nevelt lányát

Nevelőapja ejtett teherbe egy kilencéves kislányt Brazíliában - közölte a brazil sajtó, amely szerint a gyerek ikreket hordott a méhében, de valószínűleg elvetélt. Az ügy sokkolja a latin-amerikai országot.
A kislány négy hónapos terhes volt már, amikor egy kórházban megvizsgálták, mert arra panaszkodott, hogy fáj a hasa - állítják brazil hírportálok, amelyek szerint egy orvosokból és pszichológusokból álló csoport gondozza most a kislányt Recife egyik kórházában.

"Nem tudjuk, hogy képes lett-e volna kihordani a babát. De az biztos, hogy a testének fejletlensége miatt nagy kockázatnak volt kitéve az élete, mivel a koránál fogva a medencéje teljesen alkalmatlan erre, hát még ikrek esetében" - mondta egy orvos. Brazíliában törvény tiltja az abortuszt, két esetet kivéve: ha erőszakban fogant a magzat, vagy ha az anya élete veszélyben van. Az AFP egyelőre nem tudott megerősítő információt kapni a recifei kórháztól, ahol azt mondták a francia hírügynökség munkatársának, hogy a hétvégén nem elérhető az illetékes, aki nyilatkozhat. Így nem tudni, hogy valóban elvetélt-e a kislány, és az spontán vetélés vagy orvosi abortusz volt.

Az esetről beszámoló brazil hírportálok rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írják, hogy a 23 éves nevelőapa már a kislány hat éves korától többször megerőszakolta a gyereket, akinek alkalmanként 1 brazil reált, vagyis fél dollárt, nagyjából 120 forintot fizetett. A hírportálok szerint a férfi többször megerőszakolta a másik nevelt gyerekét, egy 14 éves fogyatékos kislányt is.

A férfit állítólag csütörtökön letartóztatták, amikor megpróbált egy másik brazil államba menekülni. A hírportálok szerint védőőrizetben tartják, mert félő, hogy valaki végez vele. Ha bűnösnek találja a bíróság, akár 15 év börtönt is kaphat.

Olvasóink írták

  • 8. flexsnake 2009. március 01. 13:52
    „Az orosz sajtó minden nap tucatjával írhatna róla hogy náluk mik vannak ilyen témában. De mexikó is tehetné ezt. Ez egyetlen eset, van még vagy ezer minden napra. Ha ezek az országok rendet tudnának tartani akkor nem történne meg. De ahol embereket adnak-vesznek mint valami állatot, ez előfordúl.”
  • 7. Mathiasking 2009. március 01. 13:41
    „Hasonló bőrszinű magyaroknál is megesik!”
  • 6. Piki 2009. március 01. 13:41
    „Most miért kell kiakadni ezen??!!
    A magyar általános iskolákban már a felső tagozatban nemi életet élnek a gyerekek!
    Akkor? Miről is beszélünk......?!!!!”
  • 5. Kalajka 2009. március 01. 12:24
    „Nem ismerek olyan szót amivel ki lehetne fejezni azt a borzalmat amit ez a kislány átélt.Addig kínoznám az ilyen pedofil "állatokat" amíg nem könyörögnek a halálért.Szerencsétlen gyereket egy életre tönkre tették lelkileg.Ez teljesen kiheverni soha nem lehet.Még annak is fen áll a veszélye,hogy meddő lesz.Hová nézet az anya amikor nőni kezdett a pocakja?Nem igaz,hogy nem lehet észre venni egy 9 éves gyerek viselkedésén,hogy valami gond van.A nemi erőszaknak egyértelmű jelei vannak.”
  • 4. Joda 2009. március 01. 09:37
    „Embberek!!!
    Szerintem egy ilyen hír igenis nagyon fontos, hogy tudjon róla a nép, hogy ilyen is létezik! Felháborít engem ez az egész és sokkol, hogy egy 9 éves kilányt felcsinált ez az állat!!! Szerencsétlennek milyen élete lesz ezután? Borzalmas, bele se lehet gondolni, csak az tudja megérteni igazán akvel már ez előfordult.
    Én a farkánál fogva lógatnám fel az ilyet! Pusztuljon a férggese!!!!”
  • 3. studyfy 2009. február 28. 20:43
    „Ennél fontosabb hír nem akadt Délalföld életében.”
  • 2. varadipal 2009. február 28. 20:21
    „Marha jó a más szemétdombján kukorékolni./ portáján seperni srb.../ Hál´Isten nálunk ilyen gond nem fordulhat elő./ Rettentően felizgatott a braziliai eset, fel vagyok háborodva, hová panaszkodhatok?!!!”
  • 1. dodó 2009. február 28. 20:06
    „Hazánkban az ilyen dolog teljesen elfogadott és mindennapos gyakorlat egy "az életvitele és viselkedési módja alapján jól behatárolható" csoportnál!
    Sőt még nem csak a nevelt, de az édeslányát, az unokáját, sőt a nagyobbacska rajkók a testvéreiket is napi gyakorlattal használják.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatéves barátját lőtte le egy 15 éves kamasz Romániában

Románia - A gyilkos kamaszt a pszichiátriára vitték, hogy megállapítsák, felelőssége teljes tudatában követte-e el tettét. Tovább olvasom