Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 17°C | 27°C Még több cikk.

Térdsérülésbe halt bele egy 8 éves kisfiú

Rosszul lett a kórházban, és életmentő készülékek hiányában az orvosok karjai között halt meg egy nyolc éves román kisfiú Olteniţán.
A gyermek pénteken a parkban játszott, elesett, és megsérült a jobb térde. Szülei azonnal a helyi kórházba vitték, ahol kitakarították a sebet, és gipszes kötésbe helyezték a térdét. Vasárnap reggel viszont erősen hányni kezdett, ezért szülei ismét kórházba rohantak vele, de az újrakötözés is esedékes volt.

Az asszisztensnő kicserélte a kötést, mesélik a hozzátartozók, majd az orvos is megnézte, és azt mondta, a gyerek jól van. Amikor megtudta, hogy a gyerek hányt, ECG-t szeretett volna csináltatni, de a készülék nem működött. A vérnyomásmérő sem ment, ezért az asszisztensnő kézzel mérte meg a gyerek pulzusát, taglalta a gyermek nagynénje.

Épp miközben az orvossal beszélt, a kisfiú rosszul lett, görcsök kínozták, és szinte azonnal kómába esett. A nagynénje nyolcszor hívta a mentőket, de az orvos azt mondta, elboldogul. Kézi újraélesztéssel próbálkoztak, mivel a kórházban ilyen készülék sem volt. Egy órányi próbálkozás után a fiút halottnak nyilvánították - írta a Manna.ro.

Olvasóink írták

  • 2. novaklaszlo56 2010. augusztus 18. 05:55
    „Eü. ellátórendszer az EU-ban 2010-ben. Végtelenül szomorú...”
  • 1. jq 2010. augusztus 17. 13:33
    „Mi van, a DM hozzájutott egy olcsó román rémhírforráshoz?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkos merénylet Észak-Oszétiában

A kaukázusi Észak-Oszétiában egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy rendőrőrs közelében: az… Tovább olvasom