Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Terjed a magányosság

Egyre többen vannak egyedül Oroszországban, és az emberek 48 százaléka szerint ez az állapot terjedőben van - derült ki az állami VCIOM közvélemény-kutató egy felméréséből, amelyet a Bálint-nap alkalmából tettek közzé.
A kutatók a jelenséget elsősorban azzal magyarázzák, hogy egyre nagyobb teret hódít az emberek életében az internet és a mobiltelefon, ezért a személyes találkozások egyre ritkábbak. Az internethez jelenleg a fiatalabb korosztályokhoz tartozók mintegy 50 százaléka fér hozzá, a mobiltelefonokból pedig több van forgalomban, mint a használatukhoz megfelelő korú állampolgárok száma.

Tény viszont, hogy a társasági együttlétek nagyon megritkultak a rendszerváltás óta: a pénznek a korábbiaktól eltérően értéke lett, mivel van mit vásárolni érte, és mindenki igyekszik minél többet keresni, így kevés ideje marad a társasági életre. Nem is szólva arról, hogy a szovjet időkben az emberek fő szórakozása volt a beszélgetés egy kevéske tea és akár száraz keksz mellett, ma azonban már egész másképpen illik fogadni a vendégeket, ami idő, pénz és sok munka. A megkérdezettek többsége vélte úgy, hogy terjed a magányosság, de 84 százalék nem érzi magát magányosnak: főleg a férfiak nyilatkoztak így. A megkérdezettek 13 százaléka érzi magát egyedül, s köztük 16 százalék a nők és 23 százalék az idősek aránya.

A válaszolók 70 százalék szerint nehéz partnert találni. Magányosnak, egyedül lévőnek a válaszolók 48 százaléka azt tartja, akinek nincs családja és baráti köre, 10 százalék az időseket, 8 százalék az egyedül élőket tartja magányosnak. A magány okát a szeretteitől való távollétben látja 64 százalék, 40 százalék az illető zárkózottságában sejti, 27 százalék a partnerkeresés nehézségeit okolja, 21 százalék a karrier előtértbe helyezését, 19 százalék a túl nagy igényeket, 17 százalék a szabadidő hiányát és 14 százalék a távközlés fejlődését és az internet terjedését látja a háttérben. Ami a társkeresést illeti, valóban nem egyszerű: a nők 64 százaléka intelligens férfit keres - ami az orosz szóhasználatban azt jelenti, hogy rendes, halk szavú, alkalmazkodó ember, és 61 százaléknak az őszinteség a fontos.

A férfiak 44 százaléka ismerte be, hogy neki a szépség a legfontosabb a partnerben, de alighanem ennél jóval többen tarják nélkülözhetetlennek e múló tulajdonságot. A felmérés szerint az orosz emberek 52 százaléka a rokonokkal és barátokkal való érintkezéssel tesz a magány ellen, 34 százalék jó filmekkel és könyvekkel, 14 százalék munkával, 8 százalék az internetes érintkezéssel és 4 százalék a templomban enyhíti magányát. Alkoholban - legalábbis a VCIOM felmérése szerint - mindössze 4, véletlenszerű kapcsolatokban 3 százalék keres vigaszt. A többség - 54 százalék - úgy nyilatkozott, hogy nem fél a magánytól, aki pedig fél tőle, azok közül 9 százalékot az aggaszt, hogy nincs, vagy nem lesz rá szükség és elfelejtik. A betegséget és a megfelelő ápolás hiányát, továbbá a családtagok elvesztését 4-4, a problémákkal való magányos harcot és a társasági érintkezés hiányát 3-3 százalék nevezte meg félelme okaként.

Olvasóink írták

  • 1. kekeczke 2010. február 14. 19:05
    „szerencsére ez nem oroszország :DDD”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Unokájával a karjában vezetett ittasan

Unokájával a karján vezetette autóját ittasan egy férfi az Egyesült Államokban. Tovább olvasom