Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Tévévitákban csapnak össze az amerikai elnökjelöltek

Obama és Romney október 3-án, 16-án és 22-én, a két alelnökjelölt, Joe Biden és Paul Ryan pedig 11-én vitázik majd.
Barack Obama elnök hajlamos a parttalan beszédre, republikánus kihívója, Mitt Romney pedig gyakran gesztikulál, amikor izgatott - állítják amerikai vitaszakértők a Fehér Házért folytatott küzdelem két főszereplőjének első, helyi idő szerint szerda esti televíziós vitájának küszöbén.

A három vitából álló összecsapás-sorozatot azonban aligha ezek a hibák fogják eldönteni; a viadal, úgy tűnik, előre lefutott. A közvélemény-kutatások átlaga szerint ugyanis 25 százalékponttal magasabb azoknak az amerikaiaknak az aránya, akik arra számítanak, hogy Obama fog jobban szerepelni. Az elnök kitűnő szónok és szellemes vitázó, aki a közönség megítélése szerint 2008-ban 33 százalékpontot vert rá John McCain republikánus elnökjelöltre, a demokrata előválasztások során pedig fölényesen verte Hillary Clintont.

Ellenfelének várható győzelmét gyakorlatilag még az a Romney is borítékolta, aki pedig az előválasztási küzdelem során több mint 20 alkalommal mérkőzött meg riválisaival a republikánusok hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben. A volt massachusettsi kormányzó a várható vereséget azzal a kijelentéssel próbálta meg ellensúlyozni, miszerint "a vita tétje sokkal nagyobb annál, mint az, hogy ki nyeri meg", vagyis a tét az Egyesült Államok jövője.

Romneynak abból szempontból igaza lehet, hogy a tévévitákon rendszerint (már) semmi sem dől el, és azok csak kivételes esetben befolyásolják komolyabban a választók elhatározását. Erre a leggyakrabban emlegetett példa a minden idők legelső, 1960-ban megrendezett televíziós vitaszériája, amelyben a republikánus Richard Nixon csapott össze a demokrata John F. Kennedyvel.

Nixon, aki térdsérülése miatt 10 kilót szedett fel, verejtékezett a Jupiter-lámpák fényében a rosszul szabott ingében és - mivel a sminket visszautasította - törődött és borostás arccal jelent meg a képernyőkön. A kaliforniai kampányolásból épp visszaérkezett Kennedy viszont napbarnított volt, fiatalos és kipihent. A közönségen belül a megítélésbeli kontraszt hatalmas volt: azok szerint, akik rádión hallgatták a vitát, Nixon került ki győztesen az összecsapásból, ám a 70 milliónyi tévénéző többségének az volt a benyomása, hogy magasan Kennedy volt a jobb. A szoros választási küzdelem végül a fotogénebb jelölt javára dőlt el.

A televíziós viták 2000-ben Al Gore pozícióit is megrendítették George W. Bush texasi kormányzóval (az ifjabb Bush) szemben, noha az élőben közvetített összecsapások előtt még 5 százalékponttal vezetett. Bár az első benyomások alapján úgy tűnt, hogy Gore az első vitán jobban szerepelt, az azt követő elemző műsorokban a Bush-kampánystáb szakértői ízekre szedték az elhangzottakat és kiderült, hogy a demokrata politikus számtalan kisebb tárgyi tévedést követett el.

A második menet már Bush-é volt, miután alelnökjelöltje, Dick Cheney megverte Gore második emberét, Joseph Liebermant, a harmadikban pedig egyenesen megalázta ellenfelét: amikor Gore kezet akart fogni vele, akkor mindössze egy kis mosollyal és fejbiccentéssel üdvözölte.

Az összecsapások nyomán a Bush-tábor a különböző mérések szerint 6-12 százalékponttal erősödött. Gore ezzel szemben nemcsak a támogatottság, hanem a szerethetőség terén szerzett előnyét is elvesztette, amihez az is hozzájárult, hogy egy alkalommal túlságosan narancssárgára sminkelték, és hogy a túlvezérelt mikrofon miatt szuszogása is behallatszott az élő adásba.

Médiaértesülések szerint a Romney-csapat - amely a közvélemény-kutatások szerint sohasem állt nyerésre - úgy próbál majd meg fordítani, hogy jelöltjét arra trenírozza: frappáns szúrással vigyen be a nézők számára emlékezetes "találatot" Obamának. Ez elméletileg eredményes lehet, de az eddigi tapasztalat szerint a legtöbbször még az ilyen bravúrok sem tudnak változtatni a fő tendenciákon.

Az amerikai politikai médiatörténelem egyik legszellemesebb poénját például 1988-ban Lloyd Bentsen demokrata alelnökjelöltnek sikerült elsütnie. Amikor ellenfelét, Dan Quayle-t arról faggatták, elég felkészült-e ahhoz, hogy az Egyesült Államok alelnöke legyen, kijelentette, hogy ugyanannyi tapasztalatra tett szert a szenátusban, mint John F. Kennedynek volt, amikor 1960-ban harcba szállt a Fehér Házért. "Szenátor, én szolgáltam együtt Jack Kennedyvel. Ismertem Jack Kennedyt. Ön nem egy Jack Kennedy" - vetette közbe Bentsen. Mégis Quayle-ből lett alelnök és nem belőle.

Ha fordítani eddig ritkán sikerült is, a korábbi hátrányukat vagy előnyüket tudták tovább növelni az elnökjelöltek. A vesztésre álló republikánus elnök, Gerard Ford például 1976-ban hatalmas öngólt lőtt, amikor a demokrata Jimmy Carterrel vitázva kijelentette, hogy "sohasem volt szovjet dominancia Kelet-Európában és soha nem is lesz a Ford-kormányzat alatt".

"Már megint ezzel jön!" - szerelte le négy évvel később a népszerű és a reflektorfényben szuper-magabiztos Ronald Reagan Carter elnököt, amikor az rá akarta sütni, hogy szélsőséges.

"Jobban élnek most, mint négy évvel ezelőtt?" - zárta le a vitát a nézőknek feltett kérdéssel Reagan. A hatásos fordulat, amely máshol - így Magyarországon is - kampányszlogenné vált, a volt filmszínész magabiztosnak várt győzelmét földcsuszamlásszerűvé erősítette.

"Nem fogom politikai célokra kihasználni az ellenfelem ifjúságát és tapasztalatlanságát" - jelentette ki 1984-ben 56 éves kihívójával, Mondale-lel kapcsolatban az akkor 74. évét taposó Reagan, ezzel leszerelve az őt kora miatt ért bírálatokat és valósággal megsemmisítve kihívóját.

Obama és Romney október 3-án, 16-án és 22-én, a két alelnökjelölt, Joe Biden és Paul Ryan pedig 11-én vitázik majd.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Líbiában egy Kadhafi-párti város ostromára készülnek

Kedden este a Bani-Valíd környékén gyülekező milicisták háromórás összecsapást vívtak a város… Tovább olvasom