Délmagyar logó

2018. 10. 17. szerda - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Több ezren éjszakáztak a szabadban a közép-olaszországi földrengés miatt

Több ezren töltötték a szabadban a csütörtökre virradó éjszakát a közép-olaszországi Marche régióban a térséget megrázó három erős földrengés és mintegy száz kisebb utórengés miatt. A természeti katasztrófa következtében az eddigi jelentések szerint egy ember vesztette életét és néhány tucat sérült meg, továbbá számos épület megrongálódott.
Az emberek a heves esőzések ellenére nem mertek visszatérni részben megrongálódott otthonukba, és inkább az autóban, illetve sátrakban vagy más szükségszállásokon aludtak.

"Rémálom volt ez az éjszaka" - mondta több érintett.

Először egy 5,4-es erősségű rengés volt néhány perccel szerda este negyed nyolc előtt, majd este 21.18-kor egy 5,9-es erősségű földmozgás történt, amely hosszabb ideig is tartott, mint az első. (Az amerikai földtani intézet - USGS - mérése szerint ez a második erős földmozgás 6,1-es volt.) A harmadik erős rengés - 4,6-os - nem sokkal éjfél előtt történt. Az epicentrum Marche és Umbria régiókban volt. A rengések majdnem ugyanazt a térséget érintették, mint amelyet az augusztus 24-i pusztító földmozgás sújtott. Csütörtök hajnalban kettő, 4-esnél is erősebb magnitúdójú utórengés volt - közölte a nemzeti geológiai és vulkanológiai intézet. Hajnali 5 óra 19 perckor észleltek egy 4,1-es erősségű rengést, amelyet 31 perccel később egy 4,4-es követett. Az érintett régióban késő délelőtt, röviddel fél 11 előtt is volt kilenc kilométeres mélységben egy szintén 4,4-es erejű utórengés, amely a lakosság egy részének körében pánikot váltott ki. Preci polgármestere éppen az ANSA olasz hírügynökség egyik munkatársával beszélt telefonon, amikor az újabb utórengés történt: "Látja, megint egy rengés. Nincs nyugtunk" - mondta Pietro Bellini.
Három erős földrengés rázta meg Közép-Olaszországot - Galéria


Valószínűleg a földrengés okozta sokktól kaphatott szívinfarktust egy 73 éves férfi, aki szerdán életét vesztette. Az épületekben, köztük számos templomban keletkezett károk miatt viszont nem jelentettek további haláleseteket, csak néhány sérültről számoltak be. 

Angelino Alfano olasz belügyminiszter csütörtökön a rádióban azt mondta: "ha bebizonyosodik, hogy nincs több halálos áldozat vagy súlyos sérült, akkor az egy csoda, ha a földrengés erejét vesszük". 

A mentőcsapatok folyamatosan dolgoznak, hogy képet kapjanak a katasztrófa okozta károk mértékéről.

A rossz időjárás és az áramkimaradások megnehezítették a tűzoltók bevetését a földmozgások által leginkább sújtott Ussita, Camerino, Visso és Castelsantangelo sul Nera településeken. Ussita polgármestere "katasztrófáról" beszélt. Marco Rinaldi elmondta, hogy a faluban a lakások 80 százaléka megrongálódott. Jelentős károkat okozott a természeti katasztrófa Arquata del Trontóban is, ahol már a legutóbbi, augusztusi földrengés is súlyos pusztítást végzett. A régióban három kórházat is kiürítettek a földmozgás miatt, az iskolák pedig mindenütt zárva tartanak csütörtökön.

A leghevesebb lökést Vissóban mérték. A településen sokan már egy előrengést követően az utcára szaladtak. "A szakemberek azt mondták nekem, hogy a történelmi központ valószínűleg (...) teljesen megközelíthetetlenné vált" - idézte az  olasz hírügynökség Giuliano Pazzaglinit, a helység polgármesterét. Beomlott egy templom is. "Olyan, mintha egy bombatámadás történt volna" - mondták szemtanúk.

"Földrengés vég nélkül" címmel számolt be a  történtekről a La Repubblica című római napilap. Az újság szerint mikor Közép-Olaszország már pont kiheverte volna az augusztus 24-i katasztrófát, újra megremegett a föld. Szeizmológusok nem tartják kizártnak, hogy a mostani három erős földmozgás a legutóbbi, 298 halálos áldozatot követelő katasztrófával van összefüggésben. Az augusztusi földmozgás Amatricében szedte a legtöbb áldozatot, s a település polgármestere csütörtökön arról számolt be, hogy ezúttal is károk keletkeztek a már megrongálódott épületekben, és számos ember egy sportcsarnokban töltötte az éjszakát.

Az olasz polgári védelem csütörtökön közölte: vizsgálja annak lehetőségét, hogy a fedél nélkül maradtakat a földrengés sújtotta hegyvidéki településekről a nagyjából egyórányi autóútra lévő Adriai-tenger partjára viszik, ahol jóval kellemesebb az időjárás. "Igyekszünk megtalálni a legjobb megoldást, hogy segítsünk az embereknek, akiket ebben az évszakban és ilyen időjárási körülmények között nem lehet sátorvárosokban elszállásolni" - magyarázta Fabrizio Curcio, a polgári védelem vezetője, aki csütörtökön felkereste a földrengés sújtotta Pieve Torina nevű települést.

Ferenc pápa a Twitter közösségi oldalon biztosította együttérzéséről a katasztrófa érintettjeit. "Az imámmal próbálok közel lenni azokhoz az emberekhez, akiket Közép-Olaszországban ismét földrengés sújtott" - írta a katolikus egyházfő. A pápa nem olyan rég, október 4-én járt Amatricében, hogy kifejezze szolidaritását az augusztusi katasztrófa áldozataival.

Az olasz média jelentése szerint Matteo Renzi kormányfő csütörtökön lemondta minden hivatalos találkozóját és délután Camerino és Visso településekre látogat, hogy képet kapjon a katasztrófa okozta pusztításról.

Az Európai Bizottság csütörtökön "teljes együttérzéséről" biztosította Olaszországot az újabb földrengés után. A brüsszeli testület közölte, hogy az olasz hatóságok kérésére aktiválták a Copernicus nevű európai uniós földmegfigyelő program rendkívüli szolgálatát, hogy a pusztítás kiterjedésének felmérése céljából bocsásson rendelkezésre műholdfelvételeket az érintett régióból. "Mi továbbra is pontosan nyomon követjük a helyzetet és készek vagyunk további segítséget nyújtani" - mondta Krisztosz Sztilianidész humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős uniós biztos.

Három erős földrengés rázta meg Közép-Olaszországot

Három erős földrengés és mintegy hatvan kisebb utórengés rázta meg szerda este és éjjel Közép-Olaszországot. Egy ember szívrohamban meghalt, "néhány tucatnyian" megsérültek, de senki nem súlyosan - közölték különböző források.

Először egy 5,4-es erősségű rengés volt néhány perccel negyed nyolc előtt, majd este 21.18-kor egy 5,9-es erősségű földmozgás történt, amely hosszabb ideig is tartott, mint az első. (Az amerikai földtani intézet - USGS - mérése szerint ez a második erős földmozgás 6,1-es volt.) A harmadik erős rengés - 4,6-os - nem sokkal éjfél előtt történt. A nagy rengések között és után még csaknem hatvan apróbb történt, közülük 23 volt erősebb 3-asnál - jelentette az olasz földtani intézet. 
Három erős földrengés rázta meg Közép-Olaszországot - Galéria

Az epicentrum Marche és Umbria tartomány térségében volt. A rengések majdnem ugyanazt a térséget érintették, mint amelyet az augusztus 24-i pusztító földmozgás sújtott.

Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője az első kárfelmérés után közölte, hogy a károk nem olyan súlyosak, mint először gondolták. A sérültek közül két vagy három embert kellett kórházba szállítani. A többi sérült maga jelentkezett orvosi ügyeleten valamilyen panasszal. A pánik viszont általános volt. Tolentino faluban halt meg egy 73 éves férfi szívrohamban, amelyet valószínűleg a rengések váltottak ki - tette hozzá.

Az egyik leginkább érintett falu, Ussita polgármestere, Marco Rinaldi ellentmondott annak, hogy a károk nem súlyosak. A SkyTG24 tévének nyilatkozva kijelentette: hatalmas pusztítást végeztek a rengések a településükön, "apokaliptikus a helyzet".

Az, hogy az egyetlen halálos áldozaton kívül nincs több halott, és a sérültek száma is viszonylag kevés, jórészt annak köszönhető, hogy a lakosok mind az utcára szaladtak az első rengés után, és mindvégig kint maradtak annak ellenére, hogy a talaj esőáztatta volt. Sokan arra készültek, hogy az utcán, illetve autójukban alszanak. A rengést érezni lehetett Rómában és több más településen is, több száz kilométerre az epicentrumtól. Az egész térségben sokan szaladtak az utcákra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Török puccskísérlet: ismét több tucat pilóta ellen adtak ki elfogatóparancsot

Elfogatóparancsot adtak ki csütörtökön a török légierő 73 pilótája, köztük 2 ezredes és 71 hadnagy ellen a július 15-ei katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében. Tovább olvasom