Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Több ezren tüntettek a megszorító intézkedések ellen

Több ezren tüntettek szombaton Athénban az újabb költségvetési takarékossági intézkedések elfogadása ellen.
A tömeg a görög parlament épületéhez vonult, arra a helyszínre, ahol már szerdán is több tízezren tiltakoztak a megszorító intézkedések ellen. A kivezényelt rohamrendőrök akkor könnygázzal oszlatták szét a demonstrációt, és ostromállapot alakultak ki a törvényhozás épületénél. A görög kormány újabb takarékossági csomagot akar elfogadtatni, hogy az ország lehívhassa a 110 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag következő részleteit, és ezzel elkerülje az államcsődöt.

Az öt évre szóló, 28 milliárd eurós megszorító csomag többek között újabb adóemeléseket, kiadáscsökkentést, a közszféra további karcsúsítását helyezi kilátásba. Ehhez társul egy ambíciózus, 50 milliárd eurós magánosítási program. Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök pénteken az eddigi védelmi minisztert, Evangélosz Venizeloszt nevezte ki pénzügyminiszterré és kormányfő-helyettessé új kormányában. Egy gazdasági elemző úgy vélte, hogy Venizelosz politikailag nagyon erős, és ez jót tehet a pénzügyi konszolidációt célzó intézkedések megvalósításának, még annak ellenére is, hogy nincs múltja a pénzügyek terén.

A magángazdaságban dolgozók vezető szakszervezete (GSEE) eközben bejelentette, hogy 48 órás sztrájkot hirdet június végére, amikor a parlament megkezdi a vitát középtávú gazdasági programjáról. A vita pontos időpontja még nem ismeretes.

A DEI áramszolgáltató közműcég szakszervezete pedig hétfőtől kezd 48 órás, de szükség esetén meghosszabbítható sztrájkot az ellen tiltakozva, hogy a kormány privatizációs programjának keretében egyebek között ezt a céget is magánkézbe szándékszik adni.

Olvasóink írták

  • 1. igazságkereső 2011. június 19. 15:35
    „Az athéni "válság" megmentése sokba fog kerülni a görögöknek,mert földrajzilag ugyan a helyükön maradnak a szigetek, de franciák és a németek fogják a tulajdonjogot gyakorolni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szennyezett levegőt engednek ki fukusimai atomerőműből

Kinyitják vasárnap a márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőmű második… Tovább olvasom