Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Több mint tízezren tüntettek Helsinkiben a multikulturalizmus mellett

Több mint tízezren tüntettek kedden Helsinkiben a multikulturalizmus mellett, az esemény incidensek nélkül zajlott.

A felvonulásnak az volt az előzménye, hogy az európai integrációt és a bevándorlást elutasító, a közelmúltbeli választások után kormányra került Igazi Finnek nevű jobboldali populista párt egyik képviselője, Olli Immonen pénteken Facebook-on oldalán azt írta: "erős és bátor nemzetről álmodik, amely legyőzi a multikulturalizmusnak nevezett rémálmot".

Immonen bejegyzése országszerte nagy felháborodást váltott ki.

Magas rangú politikai vezetők közül többen – köztük még az Igazi Finnekkel szövetségre lépett más kormánypártok politikusai is – támogatásukról biztosították a megmozdulást.

A nagygyűlés elején felolvasott üzenetében Sauli Niinisto elnök kiemelte, mennyire fontos, hogy egy toleráns és egyenlőségelvű Finnországban mindenkinek meghallgassák és tiszteletben tartsák a véleményét. "Fontosnak tartom felidézni, hogy a finn életmód mindig is teret adott a különbözőségeknek" – írta az államfő.

"Finnország mindig is nemzetközi ország volt, és a külföldi származású emberek jelentősen gazdagították kulturális és gazdasági életünket" – mutatott rá Juha Sipilä miniszterelnök a kormány honlapján.

Timo Soini, az Igazi Finnek elnöke, külügyminiszter, akire nagy nyomás nehezedett, hogy váljon meg a júniusban neonácikkal fényképezkedő Immonentől, közölte: a párt parlamenti frakciójára bízza a döntést a nyári szünet után.

"Ez nem tesz jót a párt hírnevének" – ismerte el Soini az Ilta-Sanomat bulvárlapnak adott hétfői interjúban.

A nyelvi nehézségek miatt és kellő ösztönzés híján viszonylag alacsony a bevándorlás Finnországban. Hivatalos statisztikák szerint a lakosság 5,5 százaléka, valamivel több mint 300 ezer ember "külföldi származású". Több mint a felük európai, főként orosz és észt.

Az Igazi Finnek jelenleg az ország második legnagyobb pártja, az európai integráció elutasítására építi politikáját.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tömegesen próbáltak átjutni illegális bevándorlók Angliába a Csatorna-alagúton

Ééjjel mintegy kétezren akartak behatolni az alagút calais-i termináljára, hogy onnan valahogy… Tovább olvasom