Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Több száz új lakást építenek Ciszjordániában

Izrael - Több száz új lakás építése folyik az Izrael által megszállva tartott Ciszjordániában a nemzetközi közösségnek a telepépítés befagyasztására vonatkozó felszólításai ellenére - közölte a Békét Most nevű mozgalom hétfőn.
A telepesítést ellenző izraeli szervezet jelentése szerint az elmúlt hónapban indított újabb építkezések 34 telepen 800 lakást érintenek.

A jelentés emellett megemlít további, már megkezdett építkezéseket, mintegy 2400 lakást: ezek építését Izrael a telepesítési folyamat esetleges lassítása esetén is be akarja fejezni.

Izraelre a nemzetközi közösség nyomást gyakorol, hogy fagyassza be vagy legalábbis jelentősen lassítsa a telepek építését, hogy újrainduljanak a béketárgyalások a palesztinokkal.

"Ehelyett a telepesek annyi építkezést kezdenek, amennyit csak tudnak, hogy ezek a lakások már létező telepeknek számítsanak és ne vegyék őket számításba a telepek befagyasztására vonatkozó majdani megállapodásban" - áll a jelentésben.

Izrael mindeddig elutasította a telepépítés befagyasztását, amely a palesztin fél feltétele a béketárgyalások újrakezdéséhez.

Olvasóink írták

  • 1. 751510 2009. október 05. 22:00
    „Eufemisztikusan fogalmaz a szerző a címben. Bizony telepeket építenek továbbra is.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadon engedtek egy török hajót a szomáliai kalózok

Szomália - A szomáliai kalózok váltságdíj fejében elengedtek hétfőn egy török teherhajót, amely… Tovább olvasom