Délmagyar logó

2018. 07. 16. hétfő - Valter 18°C | 29°C Még több cikk.

Többen is karonfogva segítették Junckert

Egy napja találgatja a világ, hogy mi történhetett a szerdai NATO-csúcson az Európai Bizottság elnökével.
A felvételek tanúsága szerint alig tudott járni, többen is karonfogva támogatták. Jean-Claude Juncker egy hónappal ezelőtt azt mondta: nem részeg, csak isiászban szenved. Szerda este már tolószékben jelent meg, csütörtök reggel viszont már jobban volt – közölte az M1 Híradója.
 
Az Európai Bizottság elnöke a NATO-csúcs szerdai gálavacsorája előtt csak segítséggel tudott felmenni a lépcsőn. Az emelvényen is elveszítette az egyensúlyát, politikustársai tartották meg, hogy egyenesen tudjon állni. Jean-Claude Juncker többször is puszival és öleléssel üdvözölte a tagállamok vezetőit, például Angela Merkel német kancellárt és Emmanuel Macron francia államfőt.

A lépcsőn lemenni is nehézséget okozott az Európai Bizottság elnökének, aki ezután sem találta az egyensúlyt, többször megbillent, végig tartották és támogatták. Jean-Claude Juncker pedig szó szerint kapaszkodott a mellette lévőkbe.A luxemburgi politikus már több nemzetközi program alkalmával viselkedett félreérthetően. A The Sun brit bulvárlap például ezt az alkohollal hozta összefüggésbe. Mint írják, Jean-Claude Juncker szemmel láthatóan részeg volt az ENSZ tavaly megrendezett genfi csúcstalálkozóján. Pár éve pedig Lettországban a keleti partnerségi csúcstalálkozón voltak sajátos mozdulatai.

Az Európai Bizottság elnöke nyilvánosan beszélt a betegségéről. Júniusban Dublinban, az ír parlamentben tartott felszólalása előtt azt mondta, nem részeg, csak isiásztól szenved. Az Európai Bizottság elnökének szerdai mozgásáról megkérdezték a holland miniszterelnököt is, mivel egyike volt azoknak, akik támogatták Jean-Claude Junckert. Mark Rutte azt mondta, amennyire tudja, nincs súlyos egészségügyi problémája, de egy ideje fáj a háta.

A bizottsági elnök az esti gálavacsorára már tolószékben érkezett. Csütörtök reggel pedig már láthatóan sokkal jobban tudott járni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitoloncolták Németországból Oszama bin Laden egyik egykori testőrét, de vissza kell vinni

Péntek délután a gelsenkircheni bíróság közölte: Sami A.-t vissza kell hozni Németországba, mert… Tovább olvasom