Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Többséget kapott az alkotmánymódosítás

Törökország - A török alkotmánymódosításról vasárnap tartott népszavazáson a szavazatok 99 százalékának feldolgozása alapján 58 százalékot, azaz többséget kapott az alkotmányreform - jelentette az NTV helyi tv-állomás.
A Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által kezdeményezett módosítások főként az igazságszolgáltatást és az alapvető állampolgári jogokat érintik.

Kemal Kilicdaroglu, a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője nem tudta leadni voksát, mert a parlament tagjai csak meghatározott helyeken szavazhattak, és a politikusnak - a CHP közleménye szerint - erről nem volt tudomása.

Az ellenzék szerint a változtatások az uralkodó AKP befolyását fokoznák az állami intézményekben.

Erdogan úgy nyilatkozott, hogy Törökország a reform támogatásával történelmi határvonalat lépett át és az eredmény a katonai puccsok támogatóinak a veresége.

A referendumot az 1980-as katonai puccs harmincadik évfordulóján tartották.

Az ankarai kormány azt ígéri, hogy az alkotmány módosítása csupán az első lépés egy teljesen új alkotmány felé. Ugyanakkor az Európai Unió arra intette a török kormányt, hogy a reformok ne csak papíron valósuljanak meg. Az Európai Bizottság szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az igazságügy reformjában nem a döntések, hanem azok gyakorlati alkalmazása számít.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vártnál gyorsabban erősödött az Igor hurrikán

Egyesült Államok - Vasárnap már 4-es kategóriájúra erősödött az Igor hurrikán, amely pár órával… Tovább olvasom